15 éves korukra a serdülő fiúk egy része valósággal megkukul. Maguktól olyan ritkán kezdeményeznek otthon párbeszédet, amennyire csak lehet, és a válaszaikat igyekeznek egy szótagos mormogásokra, motyogásra szűkíteni, a rövid szavak között is előnyben részesítik a sokatmondó „nem” szót, ami egész mondatok helyett is funkcionál. Nem beszélve a talányos „ühüm”-ről, ami minden helyett használatos joker-szó.
Jellemző viselkedésformájuk lehet, hogy hazaérve bemenekülnek a szobájukba, kérdésekre szűk kommunikációs módban válaszolnak, a faggatásra meg úgy bezárkóznak, mint a kagyló, amely odabenn épp egy igazgyöngyöt készül kiizzadni...
A teljes hallgatást a szülő hajlamos ellenségességnek érezni, vagy büntető, csenddel verő viselkedésnek értelmezni. Annyi szülő gondolta már végig, hogy mit rontott el, és hogy most veszíti el a kapcsolatát a fiával, ahány kamasz fiúgyermek van…
Miért hallgatnak a kamasz fiúk? Miről hallgatnak, mire hallgatnak egyáltalán?
Ne felejtsük el, hogy a kamasz fiú számára két-három év is eltelhet a mutálással való küzdéssel, amikor a megszólalás időnként kockázatos. Az egyik percben magas, majd hirtelen mély, rekedt, valósággal nyikorgó hangok törhetnek elő a torkukból kiszámíthatatlan pillanatokban és változatokban. Lássuk be, ez kockázatos vállalkozás, és egy kamaszt megmosolyogni végzetes hiba.
A fiúk és a lányok agyi fejlődése eltérő. A lányok beszédért és finom mozgásokért felelős agyi területe gyorsabban fejlődik a fiúkénál, akár hat éves eltérés is felfedezhető köztük a nyelvi különbségekben és a mozgás gráciájában. A kutatások szerint a szókincs ebben az életkorban azonos, de a lányok brilliánsabban tudják a mondataikban a szavakat és az empatikus kifejezésmódot ötvözni. A fiúk agyi érése valójában csak húsz éves korukban fejeződik be, és – ki hinné? – a legutolsó terület, melynek érése befejeződik náluk, az az agykéreg döntésekért, és a végrehajtó funkciókért felelős területe. Van mire várni a felelős megszólalással.
A kamasz számára úgy tűnhet, hogy a lányok, a nők – és különösképpen az anyjuk – egyszerűen bulldózerként küldik rá a szavakat, amelyek lehengerelik őket, amikor még nincsenek a saját eszközeik birtokában. Minél kevesebbet mondanak, minél kevesebbet adnak ki félkész magukból, annál kevésbé válhatnak nevetségessé.
A kamasz fiúk többsége úgy érzi, hogy csenddel kell védenie a még kialakulatlan énjét, zilált személyiségét. A hallgatás annak a jele, hogy egy biztonságos térre vágyódik, a kamaszkor összekuszálódott világában egy új nyugalmi állapotot keres, egy második születésre készül, annak minden kínjával és vágyakozásával. Minden erejével megőrizni szeretné a számára hitelesnek tűnő önértékelését, és egyelőre nem engedheti meg magának, hogy azt szétzúzza valaki.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.Nem engedheti meg magának, hogy szavaival nyegleségét, kuszaságát, szorongását megmutassa. Teljes pompájában akar megmutatkozni majd akkor, amikor érett, felnőtt, döntései iránt felelősséget vállaló emberré válik. Gyengédségre vágyik, de a gyengédség iránti vágyának kimutatását a gyengeség jelének véli.
Addig a belső építkezés moratóriuma áll fenn. Leköti az érdeklődés a külvilág és a saját lelki rezzenései megértése, minden kezdődő felnőtt gondolata és érzése újdonságként robban be sérülékeny világába. Ahhoz, hogy nyugtalanító kérdéseire választ találjon, szüksége van csöndre, magányos órákra, önmegfigyelésre.
A hallgatás egyfajta vértezet, álarc is, ami mögé bújva megvédhetik magukat nemcsak a még alig értett világtól, de alig értett önmaguktól is.
A kamasz hallgatása szeretet kifejezés is. Ebben az életkorban az a dolga, hogy minden értéket, amit a családban és a társadalomban kapott, mérlegre tegyen, megmérje az igazságosságát, a helyességét, a valósághoz való viszonyát. Ha kérdőjelek vannak benne arra nézve, hogy a szavaink és a tetteink mennyire vannak egységben, nem mindig teszi fel a kérdéseit egyértelmű módon. Nem mondja meg, hogy szerinte nem igaz, amit mondunk neki – inkább hallgat. Szeretetből.
A kamaszkori hallgatás szülői oldalról időnként kibírhatatlan pokolnak tűnik. Könnyebb azonban kezelni, ha tudjuk, hogy mögötte többnyire egy érzelmileg sebezhető, de saját jó emberségére vágyódó, arra készülő serdülő rejtőzik. Megkönnyíthetjük a dolgát, ha mi is röviden beszélünk, kevesebb szót használunk, egyértelművé tesszük a kéréseinket, vagy írásbeli lehetőségeket is beviszünk a lehetőségek közé, üzeneteket, sms-eket, emoji-kat is használunk.
Megkönnyebbülés lehet a számára, ha értjük és elfogadjuk a csöndjét, ha magunk is találunk benne megnyugvást és értéket. A csendben mindig történik, mindig születik valami, és a legtöbb értékes dolog csendben tud megszületni.
Hiszen tudjuk, hogy a csend mögött épp a csodálatos, felnőtt fiunk születik meg.
Ha a kamasz fiú alig beszél a családban, az a normális fejlődés jele. Ha viszont a társaival, és senki mással nem beszél, az komoly jele annak, hogy segítségre van szüksége. Ameddig csak otthon hallgat, minden rendjén zajlik.
Indexkép: Depositphotos.com
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)