Brit szakemberek egy 5000 fiatal bevonásával készült felmérésben próbálták megállapítani, milyen életkorban milyen jellegű szexuális tapasztalatokat szereznek a kiskamaszok – írja a Psychology Today. A hosszú távú megfigyelés 11 és 15 éves koruk között követte nyomon a kamaszokat, és önbevallásra támaszkodott – így az adatok akár torzíthatnak is, de a tendencia érzékelhető.
A kutatók a szexuális jellegű tevékenységeket három kategóriába – alacsony, közepes és magas intenzitás – sorolták. Csak az ellenkező neműekkel való kapcsolatot figyelték, tehát ha egy kislány néha megöleli a barátnőjét, azt nem vették figyelembe.
Alacsony intenzitás (csókolózás, ölelkezés)
A felmérés szerint a 11 éves lányok és fiúk egytizedének volt már része hasonló élményben. Ez az arány 12 éves korra megduplázódik, a 13 éveseknek pedig már közel a fele megtapasztalta mindezt. A 15 évesek közel kétharmada csókolózott vagy ölelkezett már életében – kicsit több lány, mint fiú.
Közepes intenzitás (ruha alatti simogatás, a saját test megmutatása a másiknak)
12 éves korban még a megkérdezettek kevesebb mint 5 százaléka számolt be ilyen tapasztalatról, egy évvel később viszont már 13 százalékuk. Saját bevallásuk szerint a 15 éves lányok egyharmada, az ugyanilyen korú fiúk egynegyede vett már rész közepes intenzitású szexuális jellegű cselekményben.
Magas intenzitás (orális szex, közösülés)
A gyerekek által elmondottak alapján 12 éves korban 1 százalékuk volt túl az első komolyabb szexuális élményen, 15 éves korra pedig a lányok 20, a fiúk 15 százaléka esett át az első közösülésén.
Magyar viszonyok
Magyarországon ennyire részletes kimutatás még nem készült a témában. A legutóbbi, 2014-ben készült felmérés szerint a 9. osztályos fiúk 34, a lányok 26 százaléka aktív szexuálisan, ez az arány a 11. osztályra 58 és 64 százalékra nő, immár a lányok javára. A fiatalok az első szexuális élményüket átlagosan 15 évesen szerzik, de nagy a szórás annak alapján, hogy milyen iskolatípusba járnak: az érettségit nem adó intézmények diákjainak közel fele kezdte meg a nemi életet 14 éves vagy annál fiatalabb korában, míg azok körében, akik érettségire készülnek, ez az életkor jellemzően 15-17 év.
Kapcsolódó cikkeink:
- A 20 év alattiak többsége szexuálisan aktív, szingli és nem védekezik
- Hogyan beszéljünk a szexualitásról a gyerekkel? - Óvodáskortól kamaszkorig
- Hány éves korban veszítik el a szüzességüket a kamaszok?
- Viharos kamaszkor - 7 fontos tanács a pszichológustól
Kép: MabelAmber / pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)