Bartha Réka, a mesék megalkotója rövid történetekkel szeretne segíteni a gyerekeknek és egyben a szülőknek is a koronavírus-járvány okozta nehéz helyzetben. A történeteken keresztül a gyerekek egyrészt valós információt is kapnak a járványról, ezen felül a szerző minden részben egy-egy fontos üzenetet is közvetít.
Nézzétek meg a gyerekekkel és kövessétek JeromosMesél csatornát a további mesékért!
Mesés animáció a koronavírusról
Az első részben Jeromos bemutatkozik a gyerekeknek. Első meséjében a koronavírusról mondja el, amit Anyukájától hallott.
A második részben elmeséli, amit a világjárványról hallott és tovább foglalkoztatja, hogy miért is kell most otthon maradni:
Majd azt is elmeséli a kisfiú, hogy hogyan védhetjük meg magunkat a koronavírusokkal szemben, és miért fontos rendszeresen szappannal kezet mosni.
"A koronásokat végre már elfújta a szél? És ha nem, mi hogy fújjuk el, hogyan tartsuk távol?" - erre tudja meg a választ a 4. részben Jeromos az anyukájától.
A sorozat utolsó epizódjában Jeromos már tudja jól, hogy a tudás az igazi erő.
Kapcsolódó cikkeink:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)