Miért menne feleségül valaki egy férfihez, akit még mindig szoptatnak?
A menyasszony esküvőjén egy meglehetősen bizarr jelenet történt. A nő és sminkese a mosdóba tartottak, de amikor benyitottak, furcsa látvány tárult a szemük elé - írja a Mirror.
Azt látták, hogy a vőlegényt az anyja szoptatja.
A jelenetet a sminkes azonnal elmesélte Georgie Mitchell esküvőszervezőnek, aki ezután mindent elmondott a Unfiltered Bride című podcastben.
"Bement a mosdóba, és amit látott, az egyenesen az esküvő végét jelentette" - mondta.
A műsorvezető azt gondolta, a férfi megcsalta a menyasszonyát vagy drogozott, de még ennél is sokkolóbb volt az igazság: éppen az édesanyja szoptatta őt.
"Bocsánat, mi? Miért menne valaki feleségül egy férfihez, akit még mindig szoptatnak?" - tette fel a kérdést a műsorvezető.
Az esküvőszervező ekkor a menyasszony védelmére kelt, és elmondta, hogy a leendő feleségnek fogalma sem volt róla, hogy a férfinek ilyen kapcsolata van az anyjával.
Ezt követően pedig azt találgatták, vajon hogy lehet még mindig teje az anyának.
Az esküvőszervező hozzátette, hogy két másik ember szintén megerősítette a történteket.
Korábban bemutattuk Ágnes történetét, aki 6 éves kislányát még szoptatja. A hosszan tartó szoptatás előnyeiről és tévhiteiről pedig itt írtunk. Sok anyában felmerül a kérdés, hogy meddig szoptasson, erre itt találhat választ.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)