Ne kritizálj és ne ítélkezz!
Egy felháborodott édesanya osztotta meg velünk a történetét:
”Még a baba születése előtt megkértem mindenkit, hogy a kórházban hadd legyek kettesben a babámmal, majd otthon mindenki meglátogat. Ehhez képest már a második nap beözönlött mindenki, se én, se a baba nem tudtunk nyugodtan aludni, ráadásul közben mindenki tanácsát és véleményét végig kellett hallgatnom. Így szoptasd, úgy szoptasd, túl sokat van a melleden, nem jó, alig ettél, nem lesz tejed, hozok neked tejszaporítót, ne így fogd, ne úgy fogd, ne hason altasd, ne háton altasd, stb. Azt hittem, megpukkadok.
Pedig ez még csak a kezdet volt! Ahogy nőtt a gyerek, úgy kaptam egyre több kéretlen jótanácsot. A nagyszülők teljesen ránk telepedtek, alig bírtuk őket levakarni. Persze nem akartunk tiszteletlenek lenni, így mindenkit végighallgattunk. Még a barátnőimet is, akiknek nincs is gyerekük, de azért elejtettek olyan megjegyzéseket, hogy nem értik, mi a gond, mikor egész nap pihenek a gyerekkel, meg rakjam le az ágyba a babát aztán tartsunk csajbulit mint régen, meg most miért sír már megint, nem igaz, hogy nem tudom mi a baja, biztos éhes/álmos/bekakilt/bármi. Persze. Még véletlenül se az a baja, hogy elege van a túl sok vendégből és érzi, hogy én is idegesebb és feszültebb vagyok, ez pedig rá is áttapad.
Szóval kérlek:
- Ne gyere nekem azzal, hogy rosszul csinálom ezt vagy azt! Fogadd el, hogy én így csinálom!
- Ne okoskodj és ne szólj bele abba, hogy én hogy csinálom!
- Ne gyakorolj rám nyomást, ne kelts bennem bűntudatot, hogy rossz anya vagyok!
- Ne erőltesd rám a véleményedet!
- Ne kommentálj mindent, inkább maradj csendben!
- Ha annyira mondhatnékod van, óvatosan javasolj, tanácsolj, mondd úgy, hogy ezt én így csináltam, így szoktam, stb. És tartsd tiszteletben, ha nem fogadom meg a tanácsodat!
- Fogadd el, hogy inkább kérek tanácsot a védőnőtől vagy a gyerekorvostól, mint tőled!
- Hagyj egy kis nyugtot nekem! Kérdezd meg, hogy mikor alkalmas a látogatásod és ne zavarj minket sokáig, hadd pihenjünk!
- Ne ítélkezz! Csak egy szeletét látod az életünknek! Fogalmad sincs, min megyünk éppen keresztül.
- Ha nincs gyereked, ne szólj már bele! Elméletben mindenki nagyon jól tud gyereket nevelni!”
Hiába a jóindulat, nem minden tanács jótanács
Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta azt mondja, a baba születése előtt minden szülőben sok kérdés merül fel, köztük az is, hogy jó anya vagy apa lesz-e, vajon jól fogja-e csinálni. A várandósság ideje alatt a nők különféle helyekről próbálnak informálódni, sok mindennek utánaolvasnak, és főleg akkor, ha bizonytalanok, hajlamosak mások véleményére támaszkodni. Pedig ha valaki mond valamit, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy jót mond, még ha a legnagyobb jóindulattal is teszi.
”A jó tanács az, ami elgondolkodtat, előrevisz, ami egy problémát meg tud oldani. Ha megrekedtem valamiben, akkor segít, hogy tovább tudjak lépni. A rossz tanács az, amikor valaki nyomást gyakorol rám, és el akarja hitetni hogy rosszul csinálom. Az ilyen tanács nem a problémát oldja meg, hanem csak negatív érzéseket kelt a szülőben.”
Ne hagyjuk magunkat befolyásolni!
A klinikai szakpszichológus azt javasolja, hogy higgyük el: nincs olyan, hogy jó szoptatás vagy rossz szoptatás, vagy jó nevelés, rosszul nevelés. Nem minden fekete és fehér.
Éppen ezért:
- Ha valaki nagyon ránk akar telepedni, akkor még idejében állítsuk le!
- Ha a gyerek nyilvános helyen hisztizik, és mindenki minket néz, esetleg pár megjegyzést is kapunk, ne is figyeljünk rájuk! Ne foglalkozzunk senkivel, zárjuk ki a külvilágot!
- Ha bizonytalanok vagyunk, inkább a védőnőtől, szoptatási tanácsadótól vagy a gyerekorvosunktól kérjünk tanácsot, akikben megbízhatunk!
Indexkép: David Garrison fotója a Pexels oldaláról
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)