Túl hamar elkényelmesednek a párok
Azt mondják, a házasság első néhány éve a legnehezebb. Persze sokat le lehet ebből faragni azzal, ha már régebb óta együtt él a pár, hiszen akkor volt lehetőségük alaposan kiismerni egymást. De a házasságot követően is fennállhat az elkényelmesedés és a megszokás veszélye. Pipa a férjre/feleségre, most már elengedhetem magamat.
Ám sajnos ezek a történetek szoktak csúfos véget érni, ugyanis ha nem dolgoznak tovább a kapcsolatukon, akkor egy-kettőre elhidegülés várható. De nem csak a másik fél elhanyagolása, az egyhangúság jelenthet veszélyt a házasságra, hanem a megjelenő szenvedélybetegségek, az anyagi gondok és sajnos a harmadik fél is.
A legnagyobb rizikófaktor: a gyerek
A legnagyobb veszélyforrás a házasságra nézve sajnos a gyerekvállalás. Egyik félnek vagy akár mindkettőjüknek gondot okoz a szülővé válás folyamata. Megváltoznak az életkörülmények, a prioritások, a régi élet lezárul és egy új veszi kezdetét. Sokan pedig nehezen viselik a búcsút és veszteségként kezelik a korábbi életszakasz befejezését. Miközben ennek az elengedésével birkóznak, folyamatosan küzdenek az anyává, apává válás nehézségeivel. Új felelősség hárul rájuk, új időbeosztást kell kialakítani, és mindeközben egy új emberré is kell válni.
A KSH statisztikái szerint az országban a gyerekek kisiskolás koráig következik be a válás. Kétségkívül, a gyerekek első néhány éve a legszebb, de egyúttal a legkritikusabb is. Már nemcsak a pár létezik a saját kis univerzumában, hanem meg kell osztaniuk még egy, akár két kis lélekkel, akik rengeteg lehetőséget kínálnak a konfrontálódásra. Eleve a kialvatlan, fáradt, leterhelt szülők kaphatóbbak a veszekedésre, hát még azok, akik esetleg gyakran nem értenek egyet a gyereknevelésben.
Aki az elsőnél feladja, az a házasságát is sutba dobja!
A házasság első buktatója lehet a negatív irányba megváltozott partner vagy sajnos maga a gyerek. Azok, akik itt kudarcot vallanak, gyakran az egész házasságot bukják. Vagyis tulajdonképpen egyesek már az első akadály után kiszállnak! Ez pedig nem más, mint gyengeség és a kitartás hiánya. Csúnyán csődöt mondanak azok, akik nem kommunikálnak rendszeresen egymással, akik nem képesek alkalmazkodni, nincs bennük elég szándék a változásra és a problémák megoldására.
Az nem megoldás, hogy néma csöndben tűrünk mindent, mert előbb-utóbb vissza fog köszönni az a rengeteg lenyelt méreg. Természetesen az örökös vitatkozás sem járható út. Mi marad hát? A nyílt és őszinte kommunikáció. A hajlandóság a változásra. Néha ezek önmagukban is elegendőek, máskor viszont kell a kívülről érkező segítség is: akkor jöhet a terápia, ami a legkevésbé sem szégyen, sokkal inkább a bátorságunk megnyilvánulása!
Ha megmented egyszer, megmented még ezerszer is!
Nagyon kevés olyan dolog van, amiből nem lehet talpra állni. A sok-sok válás mellett lehet sikertörténetekről is hallani. A már-már kihűlt, faggyal és közönnyel átitatott kapcsolatba vissza lehet csempészni a tüzet. Az átverések, hazugságok, hűtlenségek során lerombolt bizalomhidakat újra fel lehet építeni. A kommunikációs problémákat meg lehet oldani, a gyerekneveléssel kapcsolatban – ahogy minden másban is – kompromisszumokat lehet kötni.
Azok számára semmi sem lehetetlen, akik szeretik egymást, és van bennük kölcsönös tisztelet, megbecsülés a másik féllel szemben. Együtt bármire képesek azok, akik hisznek a házasságban és abban, hogy jobb a régit, de biztosat megjavítani, semmint kidobni, majd egy bizonytalan újra cserélni. Illetve, akik szeretnének példát mutatni a gyerekeiknek, gondoskodni a jövőjükről, azok nagyon is felül tudnak emelkedni az önzőségükön. Hiszen, aki fejvesztve menekülne az első adandó problémánál, az felelőtlen és önző. Számára csak addig jó a házasság, amíg kap, de neki magának nem kell beleadnia semmit.
Az érett férfiak és nők készek beleállni a gondok sűrűjébe és időt, energiát szánni a megoldásukra. Belőlük lesznek a nyertesek. Ugyanis akik egyszer már végigszenvedték a pokolból a mennybe tartó utat, ők onnantól kezdve akármikor képesek lesznek ezt újra végigcsinálni. Nemcsak azért mert van bennük kellő erő, kitartás, és rendelkeznek a változás képességével, hanem azért is, mivel tudják, hogy megéri a küzdelmet.
Kép forrása: Priscilla Du Preez fotója az unsplash oldaláról
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)