A „Rally for Heroes” három brit katona által szervezett, kétévente megrendezett jótékonysági rali. Az esemény során 60 luxus, illetve oldtimer autóból álló konvoj halad keresztül Európán, és útközben adományokat gyűjtenek: idén a brit veterán katonákat és családjaikat segítő SSAFA (Armed Forces charity) szervezet számára. A szervezők hitvallása szerint minden 5 megtett mérföld egy-egy olyan katonahős életét jelképezi, aki az afganisztáni háború kezdete óta harcban esett el. A Rally for Heroes résztvevői 2010 óta róják az utakat, több mint 18.000 mérföldet megtettek már. Az idei körút volt az utolsó ilyen felvonulás.
Hozzánk sem érkeztek üres kézzel
A konvoj 2022. augusztus 13-án délután szerencsésen Budapestre ért. A járművek a Hősök terén sorakoztak fel, ahol az érdeklődők közelről megnézhették őket, megörökíthették az autócsodákat, vagy akár bele is ülhettek. A szervezők magyarországi rászoruló gyerekeket is támogattak, az „operation shoe-box” (cipősdoboz hadművelet) keretein belül. A 85 darab cipősdobozba változatos ajándékok kerültek, külön lányoknak és fiúknak, ezen belül is korosztályspecifikusan. A csomagokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat juttatja el olyan hátrányos helyzetű gyerekekhez, akik sajnos csak ritkán kaphatnak ajándékot, játékot, iskolai felszerelést.
Az izgalmas és látványos eseményen a Gyermekmentő Szolgálat nevében Edvi Péter, a szervezet alapító-elnöke vette át az adományt a szervezőktől.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)