20 perc alatt ivott meg két liter vizet - annyit, amennyi egész napra elegendő lett volna
Egy kiránduláson vett részt a kétgyerekes anya a Monticello közelében lévő Freeman-tó partján férjével és két gyerekével. A kirándulás utolsó napján kifejezetten meleg volt, a 35 éves nő pedig nagyon szomjasnak érezte magát.
Nagyon rövid idő, mindössze 20 perc leforgása alatt fogyasztott el két liter vizet. Ez pedig az életébe került, ugyanis vízmérgezés alakult ki nála.
Először csak szédülni kezdett és rossz volt a közérzete, fájdalmai voltak, később azonban el is ájult - írja a Mirror.
A férje kórházba vitte, ahol kiderült, hogy vízmérgezést kapott. Már nem tudtak segíteni rajta.
Mi az a vízmérgezés?
Varga Károly gyerekorvos elmondta: a vízmérgezés akkor következik be, ha valaki rövid idő leforgása alatt nagyon sok vizet iszik meg, és felborul a szervezet elektrolit egyensúlya. Ilyenkor a vesék nem tudják elég gyorsan kiüríteni a felesleget, így a vér felhígul.
A vízmérgezés tünetei lehetnek a fejfájás, fáradság, szédülés és hányás, súlyosabb esetben agyi duzzanat és magas koponyaűri nyomás jön létre. Ez pedig görcsrohamokhoz, eszméletvesztéshez és halálhoz is vezethet.
A szakértő szerint az, hogy mennyi vizet kell meginni ahhoz, hogy vízmérgezés alakuljon ki, egyénenként változó és a körülményektől is függ.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)