A tej kalcium, fehérje és vitamintartalma hatékony védelmet nyújt a fogszuvasodás ellen
A tejben található ásványi anyagok közül a kalcium, foszfor, a tej vitaminjai közül pedig elsősorban a D-vitamin véd a fogak romlása ellen. Emellett a tej pH értéke sohasem csökken 5.5 alá, mely a fogzománc kioldódásához vezetne. Ezzel szemben a cukros üdítők és az egyéb cukrozott élelmiszerek épp ellenkező hatást váltanak ki és demineralizálják a fogzománcot, azaz kivonják a fogból az ásványi anyagokat. A tanulmány szakértői szerint a tejfogyasztás ezért kiemelten fontos gyermekkorban az egészséges fogak kialakulásához, felnőttkorban pedig azok megőrzéséhez.
Szuvas fogak világszerte
A fogszuvasodás világszerte az egyik leggyakoribb népbetegségnek számít, így Magyarországon is vezető szereppel bír: egy hazai vizsgálat alapján 10 évenként megkétszereződik a gyermek- és serdülőkori fogszuvasodások száma. Magyarországon, 12 éves korban a gyerekeknek általában már 4 rossz foga van. Míg a fogszuvasodás globálisan a gyerekek 60-90%-át, a felnőtteknek pedig 100%-át érinti, addig az Egyesült Államokban például a 2-4 év közötti gyerekek 20%-ának, a 6-8 évesek 50%-ának és a 15 év felettiek 60%-ának van legalább 1 szuvas foga. Az amerikai W. R. Aimutis és munkatársai tanulmánya szerint a fogszuvasodás gyakorisága, a táplálkozási szokások és dohányzás miatt tovább fog növekedni.
Mi az, amit iszol?
A tanulmány szerzői a fogszuvasodás első számú okozójaként nevezik meg a magas cukortartalmú ételeket és italokat, melyek nagymértékben csökkentik a száj pH értékét és a fogak ásványi anyag tartalmát. A tejfogyasztás során a pH érték sohasem csökken a kritikus 5.5 alá, mely a fogzománc kioldódásához vezetne. A tej és tejtermékek segítik fenntartani a szájban található szövetek egészséges pH egyensúlyát, ezáltal lassítva vagy megszüntetve a fogak ásványi anyag tartalmának vesztését.
Kalcium és foszfor optimális egyensúlya
Nem mindegy tehát, hogy mit iszunk. Az amerikai tanulmány ugyanis megállapítja, hogy a tejben és tejtermékekben található kalcium, foszfor, tejfehérje, a tejben található vitaminok közül pedig elsősorban a D-vitamin, csökkentik a fogszuvasodás kialakulásának kockázatát. A kalcium, a fogzománc építőanyagaként, a tejben, tejtermékekben van jelen olyan formában, hogy a leghatékonyabban felszívódhasson a szervezetben. Mivel a fogzománc mindennapi életünk során veszít ezekből az ásványi anyagokból, a veszteség pedig a fogak gyengüléséhez vezet, a fogak egészsége érdekében elő kell segíteni az elveszített ásványi anyagok visszaépülését.
A tejfehérje a fogak felépítésében és erősségük kialakításában játszik fontos szerepet. A D-vitamin a kalcium és foszfor felszívódását segíti, enélkül az ásványi anyagok nem tudnának beépülni a fogzománcba.
"A tejben azonos arányban van jelen a kalcium és foszfor, ami azért előnyös, mert a fogzománc is hasonló kalcium/foszfor aránnyal rendelkezik" - mondta Dr. Matos Lajos, a tanulmány ismertetője. "Csak a tej és tejtermékek képesek biztosítani az étrend kalcium/foszfor arányának egyensúlyát, mivel számos más táplálék több foszfort tartalmaz, mint kalciumot" - tette hozzá a szakember.
Hőkezelés hatása a tejre
"Sokan tévesen úgy vélik, hogy a boltban kapható dobozos tejek nem vagy kis mértékben tartalmazzák azokat a vitaminokat, amelyek szükségesek az erős csontozat és fogak kialakításában" - mondta Posztós Zsuzsanna, a Tetra Pak Hungária Zrt. marketingvezetője. "Ezzel szemben tény, hogy az UHT (ultra magas hőmérsékleten kezelt)tej tartalmazza mindazokat a vitaminokat, amelyek az egészséges táplálkozás szerves részét képzik" - tette hozzá a szakember.
Az egészséges táplálkozás fontos szerepet játszik a fogszuvasodás megelőzésében, nem helyettesíti azonban a megfelelő szájhigiéniát. Nagyon fontos a rendszeres, naponta legalább kétszeri fogmosási szokás kialakítása gyermekkorban és a rendszeres fogászati szűrővizsgálatokon való részvétel.
Forrás: Premier Kommunikációs Iroda
12 éves korban a magyar gyerekeknek átlagosan már 4 rossz foga van |
MEGOSZTOM A FACEBOOKON! |
Horkolás az agyvérzés rizikófaktora?
Tények és tévhitek az ekcémáról
bedina37
#3
2012. május 14. 12:34:25 | hétfő |
Ha szívesen játszanak a bocival, akkor majd ezt próbáljátok ki, tetszeni fog
|
|
|
|
nesze_neked
#2
2012. május 09. 19:00:13 | szerda |
Nagyon sok tejet kell adni a gyerekeknek, az enyéim szerencsére imádják a tejet és a tejes desszerteket. A túró rudi az egyik kedvencük, és a mizo bocival is szívesen játszanak
|
|
|
|
debreceni
#1
2012. április 23. 13:08:56 | hétfő |
Én ezen nem is csodálkozom. Az én gyerekem is, csoki, cukor, kóla. Mindig nyávog valami miatt. Bár nem adok mindig, de néha elcsábulok.
Azért lehet olvasni elgondolkodtató dolgokat.
|
|
|
|
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)