Az alábbiakban Dr. Jelenik Zsuzsanna, a Budai Egészségközpont szakorvosa mondja el, hol találkozhatunk kullancsokkal, valamint hogy miért és hogyan kell a kullancscsípés ellen védekezni.
„A kullancsok által terjesztett betegségek akár súlyos kimenetelűek is lehetnek, ezért nagyon fontos, hogy a védelemre és a megelőzésre egyaránt nagy hangsúlyt fektessünk. Egyik leghatásosabb módszer a kullancsok által terjesztett betegségek ellen a védőoltás, mely már egy éves kor feletti gyermekeknek is adható. A védőoltás két alapoltásból, majd emlékeztető oltásokból áll, és ajánlatos a kullancsszezon előtt, ősszel megkezdeni az oltási sorozatot, mivel a biztos védelem a második oltás után 10-14 nappal alakul ki. Ha késve, azaz tavasszal, vagy nyáron gondol valaki a védőoltásra, akkor a szakorvos úgynevezett gyorsított sémát javasolhat. Kullancscsípés után 28 napig nem javasolt elkezdeni az oltási sorozatot. A védőoltáson túl más megelőzési módok is fontosak, például a megfelelő ruházat és a rovarriasztó spray, melyek használatával kivédhető a vérszívók támadása” - mondta a doktornő.
Tévhit, hogy csak az erdőben találkozhatunk kullanccsal: igazi élőhelye a talaj-közeli növényzet, így akár a kertünkben is előfordulhatnak. Ezért ha otthon a kertben napozunk, piknikezünk, vagy akár egy parkban sétálunk, akkor is alaposan nézzük át magunkat. A kullancs által kedvelt helyek a vékonyabb bőrrel borított testhajlatok, a lágy részek, mint például a fül mögötti rész, illetve a hajas fejbőr, így elsősorban ezeket a területeket vizsgáljuk át figyelmesen magunkon és gyermekeinken is. Emellett ruházatunkat is alaposan rázzuk ki és nézzük át.
A kullancsokat közvetlenül a csípés után a legkönnyebb eltávolítani. Ehhez bármilyen csipesz vagy a patikában kapható kullancskiszedő kanál is alkalmas eszköz. Semmiképp ne használjunk krémet, vagy alkoholt, ne próbáljuk meg tekergetéssel kiszedni vagy kipiszkálni, hiszen a kullancs megsérülhet, összenyomásával könnyen a szervezetünkbe kerülhet a benne található fertőző anyag. A csípés helyén keletkező apró bőrpír természetes reakció. Ha azonban a csípést követően egyre növekedő, középen fehér, széli részein piros folt jelentkezik, mely rossz közérzettel, hányással, gyengeséggel is társulhat, azonnal forduljunk orvoshoz, hiszen ezek a Lyme kór tünetei. A vírusos agyhártyagyulladás tünetei - a tarkómerevség, magas láz, fejfájás és rosszullét - a fertőzött csípést követően rövidebb időn belül - 7-21 nap múlva - jelentkeznek, és a betegség idegbénulással is járhat. Előfordulása évszaktól függ, leggyakrabban április-május, és augusztus-szeptember hónapokban jelentenek eseteket. Mindkét betegség gyógyítható, ha időben megkezdik a gyógykezelést.
„A kullancscsípés ellen számtalan módszerrel lehet védekezni. Ha szellős ruhában, sapkában megyünk kirándulni, a nadrág szárát és a pulóverünk derekát betűrjük, azzal megakadályozhatjuk, hogy a kullancsok a ruhánk alá jussanak. Ha rovarriasztó spray-vel befújjuk a ruhánkat a nyakunknál, csuklónknál, bokánknál és derekunknál, azzal is fokozzuk a védelmet. A spray használatát azonban célszerű 3-4 óránként megismételni. Hatásos védelem a védőoltás is, de ezt kiegészítik az egyéb védekezési módok és a bőrfelület alapos átvizsgálása" - mondta a doktornő.
Morpho Communications
Kullancsok a kertben, a parkban és az erdőkben - Hogyan védekezzünk kullancsok ellen? |
MEGOSZTOM A FACEBOOKON! |
A strand miatt gyulladt a szemem?
Gyógyítsatok!
csipkebokor
#14
2010. június 11. 10:35:59 | péntek |
Én próbáltam a kutyámból kiszedni egy frissen belemászott kullancsot a gyufás módszerrel. A kullancs elkezdett mocorogni, nagyon mozogtak a lábai, de nem jött ki. Kellett a csipesz!
Éva
|
|
|
|
Pote
#13
2010. június 11. 08:56:29 | péntek |
Be kell adatni az oltást, főleg azoknak, akik rengeteget járnak ki a szabadba! Megelőzhető vele a laym kór. És, ahogy a cikk is írja, odafigyeléssel, védekezéssel kisebb annak az esélye, hogy kullancsunk legyen.
|
|
|
|
totya69
#12
2010. június 11. 08:49:02 | péntek |
A szomszédok most jöttek a Balcsiról azt hiszem eddig 6-nál jár, ennyit szedett ki magából csipesszel! jaaaj mi is megyünk nemsokára!
|
|
|
|
Signetta
#11
2010. június 08. 07:21:46 | kedd |
Na, remek, hogy ilyenek terjednek neten. Akkor ezt én is kihagyom. Köszi Totya!
|
|
|
|
kisokos
#10
2010. június 08. 07:07:34 | kedd |
Na akkor nem kísérletezünk ezzel.
|
|
|
|
totya69
#9
2010. június 07. 22:12:39 | hétfő |
Ne próbáld mert kamu, legalábbis az ismerősöm szombaton talált a gyereke állába, a második gyufa után jött a csipesz!
|
|
|
|
Signetta
#8
2010. június 04. 15:22:37 | péntek |
Hála, vagy nem, de bennem még sose volt kullancs. De valószínű, ha lesz, először ezt a gyufás módszert próbálom ki.
|
|
|
|
Eljokosan
#7
2010. június 04. 13:12:11 | péntek |
Szerintem ez mind csak ilyen "urban legend"! Nem a foszfor illata miatt és nem is azért húzza ki a fejét mert elszédülne.
A cikkben is említett kullancseltávolító kanál (magyar) feltalálója jött rá arra, hogy ezek a kis kedves vérszívók egy cementréteget építenek a nyakuk és a bőr közé, ami így légmentesen zár. Ha a bőrt kicsit megmozgatjuk a kanállal, gyufával, ujjal, akármivel, és megbomlik ez a szigetelő réteg, akkor megszűnik a vákuum és ez a kis dög már nem fog tudni szívni, és ilyenkor húzza ki a fejét.
|
|
|
|
totya69
#6
2010. június 04. 11:27:59 | péntek |
Ezt a gyufás dolgot én is hallottam, hogy igaz e nem tudom, de állítólag a mai gyufák Kínából származnak, azoknak nincs már foszfortartalmuk, tehát a kullancs arra gerjedne!
|
|
|
|
kedvesferenc
#5
2010. június 04. 11:21:36 | péntek |
Ez a trükk működik gyufa nélkül is, ha pl. benyálazott ujjal körzünk a kullancs körül a bőrön, az enyhe csavaró hatástól egy idő után elszédül és kihúzza a fejét
![]() ![]()
|
|
|
|
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)