Ez csupán egy vallomás a több ezer, tízezer öngyilkosságot megkísérlő tizenéves közül… A 12-19 évesek között az öngyilkosság a harmadik leggyakoribb halálozási ok. Egy hazai, megyei felmérés szerint már az általános iskolások több mint 50 százaléka fontolgatta komolyan legalább egyszer az öngyilkosságot. Ennél is ijesztőbb az Egészségügyi Világszervezet előrejelzése, mely szerint az évtized végére 50 százalékkal nő meg a lelki beteg gyerekek száma – a jelenlegi adatok szerint öt gyerekből már legalább egynél tapasztalható mentális zavar.
Az iskolai megnövekedett nyomás, stressz, a párkapcsolatok ingatagsága, a csonka családok számának növekedése, a drog- és alkoholfogyasztás elterjedése mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre több fiatal próbál önkezével véget vetni életének.
Mit tehet a környezet, a szülők, barátok, pedagógusok, hogy megakadályozzák a tragédiát? Hiszen az öngyilkosság megelőzhető – lenne.
A válasz korántsem egyszerű, nincs biztos recept; a szerető, gondoskodó családban élő gyermekek között is előfordulnak öngyilkossági kísérletek.
Pszichiáterek szerint nagyon nehéz idejében észrevenni az intő jeleket, a problémákat, mert a fiatalkori öngyilkosságok többsége nem megtervezett, hanem hirtelen indulat, a feszültségektől való szabadulás, menekülés következménye. Ráadásul a serdülő korosztályra általában is jellemző kísérőjelekkel jár együtt, mint például a túlérzékenység, ingerlékenység, gyakori és gyors hangulatváltozások, feltűnő visszahúzódás vagy éppen túlzott társasági élet, túl sok alvás vagy alvási nehézségek, étvágytalanság vagy éppen a falánkság stb.
Szülőként nehéz eldönteni, hogy ezek a jelek csupán a kamaszkor tipikus jellemzői, vagy súlyosabb probléma húzódik a háttérben.
Néhány példa, ami gyakori kiváltója az öngyilkosság gondolatának:
- Egy közeli családtag, barát elvesztése, halála
- Otthoni erőszak és veszekedés
- Szexuális zaklatás
- Terhesség
- Homoszexualitás
- Testi betegség
- Elvált szülők
- Nehéz iskolai időszak, problémák az iskolatársakkal
- Depresszió, alkohol- és drogproblémák
- Harag, összeomlás egy szakítás miatt
- Elszigeteltség, támogatás hiánya
- Baráti körben, csoportban elkövetett öngyilkosság
- „Eszközök” könnyű elérhetősége
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
.jpg)
Az öngyilkossági kísérletet elkövetők között majdnem ötször több a lány, de a befejezett öngyilkosságokban a fiúk vannak többségben. Ők alaposabbak, elsősorban az eszközök kiválasztásában. Legtöbben az akasztást választják, a gyógyszereket, drogokat, de gyakran előfordul magasból való leugrás, vágó-, szúrószerszámmal elkövetett tett is.
Elkeserítő adatok és tények, a megelőzés pedig nagyon nehéz, azonban vannak olyan jelek, amelyek figyelmeztethetnek a lehetséges öngyilkossági kísérletre. A legtöbb fiatal valamilyen formában jelzi szándékát a környezetének, s ha odafigyelünk ezekre, még idejében segítséget nyújthatunk.
- Burkolt vagy nyílt fenyegetőzés az öngyilkossággal, „Mindenkinek jobb lenne, ha meghalnék”- tartalmú kijelentések
- Agresszív, ön- és közveszélyes viselkedés (például autóvezetés jogosítvány nélkül és/vagy ittas száguldozás)
- Nagymértékű és gyakori alkohol- és drogfogyasztás
- Öngyilkosság elkövetésére alkalmas eszközök beszerzése (például gyógyszerek felhalmozása)
- Önsebzés (vágás, égetés)
- Megváltozott viselkedés (alvászavarok, levertség, magányba menekülés, étvágytalanság vagy éppen falásrohamok)
- Kedves tárgyak elajándékozása (mintegy búcsúként)
- Olyan elköszönés a hétköznapokban, mintha örökre szólna a búcsú
Laikus szülőként úgy gondolom, nem szabad elfelejtenünk, hogy mi is voltunk kamaszok, viszonzatlan szerelemmel, szétbomló barátságokkal, iskolai problémákkal, magánnyal, kétségekkel, világfájdalommal. Ha ezekről akarunk és tudunk beszélni gyermekeinkkel, nagyobb eséllyel dolgozzák fel problémáikat, nagyobb eséllyel fordulnak hozzánk, ha kétségbeesett helyzetben találják magukat. Az is fontos, hogy ismerjük gyermekeink mindennapjait, tudjunk azokról a történésekről, amik esetleg kiválthatják az öngyilkos gondolatokat. Figyeljünk a jelekre, és előzzük meg a bajt!
A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.
Családinet hozzászólások
Hozzászólások [23]
Az intőjelek nagyon fontosak, és igazat adok abban, hogy ha figyelünk a jelekre, meg lehet előzni a bajt. Sokat kell beszéljen a szülő a gyerekkel, hogy a gyerek érezze a törődést. A mai világban szinte mindenki csak saját magával törődik, és sokan a kilátástalanság miatt is menekülnek a halálba... Figyeljünk egymásra, a szülő szánjon időt a gyerekére és akkor biztos nem következik ez be...
Nagyon jó témát választottál!
Nagyon jó témát választottál!
Köszönöm a hozzászólásodat! Számomra megdöbbentő, hogy mennyi fiatal foglalkozik az öngyilkosság gondolatával, és biztos vagyok benne, hogy a legtöbb szülőnek eszébe sem jut, hogy talán az ő gyermeke is...
Mindenki szeretne jobb anyává, szülővé válni, de azért az a felmérés, hogy a családokban átlagosan napi 7 percet szánnak egy gyerekre (más felmérések szerint csak 2 percet), az nagyon ijesztő.
Mindenki szeretne jobb anyává, szülővé válni, de azért az a felmérés, hogy a családokban átlagosan napi 7 percet szánnak egy gyerekre (más felmérések szerint csak 2 percet), az nagyon ijesztő.
Valóban nagyon kevés az a néhány perc, amit a szülők szánnak a gyerekükre (felmérés alapján). Jó ilyen cikkeket olvasni, mert sokat tanulhat az ember. Csak lehet az a baj, hogy pont azok nem olvassák el, akik ebbe a hibába esnek.. Sok sikert a továbbiakban 
Nagyon jó a cikked. Nekem igazán jól esik, amikor a lányom megkérdi, nálatok anya, ez hogy volt? voltak-e "kiskedvencek"? Vitték a táskádat a fiúk? Szóval, ha őszintén mesélünk nekik a saját gyerekkorunkról, az egyik alappillére lehet a bizalomnak.
Ez nagyon jó, hogy a lánykád így érdeklődik, kérdezget! Ő is elmeséli, hogy mik történnek vele?
Az én lányom tipikus kamasz, és bár nyitott személyiség és ismerem a barátait, tudom, mikor merre jár, mit csinál, mi érdekli, azért sosem lehet tudni, mik azok, amiket magába zár, amikről nem mesélne nekem. Amikor olyanokat olvasok, hogy az interneten hirdetnek fiatalok csoportos öngyilkosságot és toboroznak hozzá további fiatalokat, el sem akarom hinni
Ő is elmeséli, hogy mik történnek vele?Az én lányom tipikus kamasz, és bár nyitott személyiség és ismerem a barátait, tudom, mikor merre jár, mit csinál, mi érdekli, azért sosem lehet tudni, mik azok, amiket magába zár, amikről nem mesélne nekem. Amikor olyanokat olvasok, hogy az interneten hirdetnek fiatalok csoportos öngyilkosságot és toboroznak hozzá további fiatalokat, el sem akarom hinni
Tulajdonképpen én sem kutakodtam sosem ebben a témában (szerintem a legtöbb szülő úgy gondolja, a ő gyerekével sosem történhet meg ez), de olvastam pár esetről, amikor a fiatalok egymás segítségét kérték az öngyilkossághoz. Vagy csoportban elkövetésre, vagy "csak" kérték a társaikat, hogy legyenek ott és nézzék végig. És nem igazán akadt egy sem közöttük, aki inkább segített volna a nézés helyett...
Én azért úgy gondolom, az öngyilkossági kísérletek nagy része, ha nem mindegyike a fiataloknál inkább egy segélykiáltás. De az lenne a jó, ha egy gyerek se jutna el odáig, hogy ezzel hívja fel a környezete figyelmét a bajra
A mai világban, amikor sokan akár két állásban is dolgoznak a megélhetésért, a nőknek is ezer területen kell helytállniuk, nehéz egy ideális élettempót kialakítani, pedig a gyereknek kéne az első helyen állnia.
Én azért úgy gondolom, az öngyilkossági kísérletek nagy része, ha nem mindegyike a fiataloknál inkább egy segélykiáltás. De az lenne a jó, ha egy gyerek se jutna el odáig, hogy ezzel hívja fel a környezete figyelmét a bajra
A mai világban, amikor sokan akár két állásban is dolgoznak a megélhetésért, a nőknek is ezer területen kell helytállniuk, nehéz egy ideális élettempót kialakítani, pedig a gyereknek kéne az első helyen állnia.
Kedves hael!
Először is gratulálnék a címválasztáshoz, figyelemfelkeltő.
A témát szintén nagyon fontosnak tartom. Jómagam preventív grafológiát tanulva tanulmányoztam olyan tinédzserek kézírásait, akik sajnos ezt az utat választották...nagyon kevés ilyen irányú ismerettel egy szülő, pedagógus, ha máson nem is, legalább a kézíráson észlelhetné a bajt...
Emellett kérlek had említsem meg, hogy hiányolom a forrásokat cikkedből. Sok helyen említesz statisztikai adatokat, de amíg ezek mögé nem teszel valamilyen hiteles hátteret (KSH, akármi) kicsit "bulvárosnak" fog tűnni, amit írsz, pedig ez komoly téma.
Remélem nem vetted rossz néven észrevételem.
Üdvözlettel:
LatteArt
Először is gratulálnék a címválasztáshoz, figyelemfelkeltő.
A témát szintén nagyon fontosnak tartom. Jómagam preventív grafológiát tanulva tanulmányoztam olyan tinédzserek kézírásait, akik sajnos ezt az utat választották...nagyon kevés ilyen irányú ismerettel egy szülő, pedagógus, ha máson nem is, legalább a kézíráson észlelhetné a bajt...
Emellett kérlek had említsem meg, hogy hiányolom a forrásokat cikkedből. Sok helyen említesz statisztikai adatokat, de amíg ezek mögé nem teszel valamilyen hiteles hátteret (KSH, akármi) kicsit "bulvárosnak" fog tűnni, amit írsz, pedig ez komoly téma.
Remélem nem vetted rossz néven észrevételem.
Üdvözlettel:
LatteArt
Kedves LatteArt!
Dehogy vettem rossz néven, teljesen igazad van! Úgy gondolom, egy ilyen témában szakszerűen, pontosan csak nagyon hosszan lehetne írni, de mivel volt egy szerkesztőségi iránymutató a cikkek hosszát illetően (talán kb. 1800 karakternyi hossz, amit én is jóval túlléptem), ezért csak egy figyelemfelkeltő cikket akartam írni. Így a forrásokat (és sok más információt is) redukáltam, amennyire lehetett. A hivatkozott adatoknál, ahol nem tüntettem fel a forrást, zömében többféle felmérésből készültek, ezért csak olyan adatokat írtam le, amiket ellenőrizni lehet, ha valaki utána kívánna járni
De amit te írtál, az nagyon érdekes. Egy szülő milyen jelekből, eltérésekből veheti észre gyermeke kézírásának változásánál, hogy valami probléma lehet, amiért szakemberhez kellene fordulnia?
Dehogy vettem rossz néven, teljesen igazad van! Úgy gondolom, egy ilyen témában szakszerűen, pontosan csak nagyon hosszan lehetne írni, de mivel volt egy szerkesztőségi iránymutató a cikkek hosszát illetően (talán kb. 1800 karakternyi hossz, amit én is jóval túlléptem), ezért csak egy figyelemfelkeltő cikket akartam írni. Így a forrásokat (és sok más információt is) redukáltam, amennyire lehetett. A hivatkozott adatoknál, ahol nem tüntettem fel a forrást, zömében többféle felmérésből készültek, ezért csak olyan adatokat írtam le, amiket ellenőrizni lehet, ha valaki utána kívánna járni
De amit te írtál, az nagyon érdekes. Egy szülő milyen jelekből, eltérésekből veheti észre gyermeke kézírásának változásánál, hogy valami probléma lehet, amiért szakemberhez kellene fordulnia?
Kedves hael!
Nekem két barátomat sikerült lebeszélni az öngyilkosságról. Az egyik azóta boldog apuka, a másik pedig sikeres vállalkozó.
Viszont a cikked eszembe juttatott egy átsírt estét. Pár hónappal ezelőtt hazamentem vidékre. A 16 éves húgom vigasztalhatatlanul sírt. Anyukám elmesélte, hogy az egyik közeli barátja öngyilkos lett. A srác 18 éves lehetett. A búcsúlevelében egy lányt emlegetett, de nem a barátnőjét, hanem az egyik kollégiumi társát. Senki, még a legközelebbi barátai sem vették észre azokat a bizonyos jeleket.
Hosszan elbeszélgettem a hugicámmal arról, hogy ez nem megoldás. Próbáltam segíteni neki, ahogy csak tudtam. Azóta nagyjából már rendbejött mindenki a baráti társaságból. De minden megemlékezésre elmennek és rendszeres időközönként megszervezik a találkozókat.
Hiába dolgozzák fel, hogy ő már nincs közöttünk, nem tudják elfogadni. Fáj nekik nagyon. Talán majd pár év múlva könnyebb lesz... Talán... De nem értik az egészet. Hiányzik nekik az a fiú: a barát, a haver, a bátyó, az öcskös, az unokatestvér, a fiú a buszról...
Nekem két barátomat sikerült lebeszélni az öngyilkosságról. Az egyik azóta boldog apuka, a másik pedig sikeres vállalkozó.
Viszont a cikked eszembe juttatott egy átsírt estét. Pár hónappal ezelőtt hazamentem vidékre. A 16 éves húgom vigasztalhatatlanul sírt. Anyukám elmesélte, hogy az egyik közeli barátja öngyilkos lett. A srác 18 éves lehetett. A búcsúlevelében egy lányt emlegetett, de nem a barátnőjét, hanem az egyik kollégiumi társát. Senki, még a legközelebbi barátai sem vették észre azokat a bizonyos jeleket.
Hosszan elbeszélgettem a hugicámmal arról, hogy ez nem megoldás. Próbáltam segíteni neki, ahogy csak tudtam. Azóta nagyjából már rendbejött mindenki a baráti társaságból. De minden megemlékezésre elmennek és rendszeres időközönként megszervezik a találkozókat.
Hiába dolgozzák fel, hogy ő már nincs közöttünk, nem tudják elfogadni. Fáj nekik nagyon. Talán majd pár év múlva könnyebb lesz... Talán... De nem értik az egészet. Hiányzik nekik az a fiú: a barát, a haver, a bátyó, az öcskös, az unokatestvér, a fiú a buszról...
Ez borzasztó Sajnos az ilyen tragédiákat szerintem nem is lehet feldolgozni, inkább csak az idő segít, már-amennyire De a húgodnak és a barátaidnak szerencséjük van, hogy ilyen ember áll mellettük, mint te!
Az nem túl indiszkrét kérdés, hogy a barátaid mitől estek ennyire kétségbe, és hogyan sikerült elejét venned újabb tragédiáknak?
Sajnos az ilyen tragédiákat szerintem nem is lehet feldolgozni, inkább csak az idő segít, már-amennyire De a húgodnak és a barátaidnak szerencséjük van, hogy ilyen ember áll mellettük, mint te! Az nem túl indiszkrét kérdés, hogy a barátaid mitől estek ennyire kétségbe, és hogyan sikerült elejét venned újabb tragédiáknak?
Elmesélem, persze.
Az apuka barátom pánikba esett, amikor a barátnője terhes lett. Úgy érezte, hogy elromlott az élet, nem tudja befejezni az egyetemet, mert a gyerek miatt dolgoznia kell. Hirtelen sok szakadt a nyakába 18 évesen. Mondtam neki, hogy mit szólna hozzá, ha az ő apja öngyilkos lett volna, és az anyukája egyedül nevelte volna fel. Megkértem, hogy beszéljen a barátnőjével, aztán a saját szüleivel és a barátnője szüleivel. Először biztos mérgesek lesznek, és kiabálni fognak, de hát végül is unokájuk fog születni, és támogatni fogják őket. Elég nehéz harcuk volt a szülőkkel, de aztán megbékéltek. Az ifjú kismama pedig kötelezte a kispapát, hogy minden nap beszélgessen a pocakjában levő babával Valószínűleg ez volt a legjobb terápia. A fiú most írja a szakdolgozatát, és azt állítja, hogy az ő lánya a legszebb a világon
A másik egy lány volt, aki egy sokgyerekes család sokadik gyereke volt. Anyuka takarítónő, apuka meg rokkantnyugdíjas cipész. Teljesen elveszettnek érezte magát, úgy érezte, hogy utcára fognak kerülni, mert nem fogják tudni fizetni a rezsit, és elveszítik a lakást. Kerestem neki diákmunkákat, amiket szívesen el is vállalt, de még így sem volt elég a pénzük. Utána kerestem neki egy kis "jutalékos" munkát. Kozmetikumokat kellett értékesítenie katalógusból. Kicsit nehezen indult, de kitartó volt, és sikerült neki. Nem gazdagodott meg belőle, de egy kis tőkét össze tudott szedni, hogy egyéni vállalkozó legyen, azóta könyvel, és másodállásban folytatja a kozmetikumok értékesítését, és már nincsenek anyagi gondjaik. Mindemellett nemrég jelentkezett főiskolára is, és hát reméljük, hogy sikerül felvételt nyernie.
Az apuka barátom pánikba esett, amikor a barátnője terhes lett. Úgy érezte, hogy elromlott az élet, nem tudja befejezni az egyetemet, mert a gyerek miatt dolgoznia kell. Hirtelen sok szakadt a nyakába 18 évesen. Mondtam neki, hogy mit szólna hozzá, ha az ő apja öngyilkos lett volna, és az anyukája egyedül nevelte volna fel. Megkértem, hogy beszéljen a barátnőjével, aztán a saját szüleivel és a barátnője szüleivel. Először biztos mérgesek lesznek, és kiabálni fognak, de hát végül is unokájuk fog születni, és támogatni fogják őket. Elég nehéz harcuk volt a szülőkkel, de aztán megbékéltek. Az ifjú kismama pedig kötelezte a kispapát, hogy minden nap beszélgessen a pocakjában levő babával
Valószínűleg ez volt a legjobb terápia. A fiú most írja a szakdolgozatát, és azt állítja, hogy az ő lánya a legszebb a világon A másik egy lány volt, aki egy sokgyerekes család sokadik gyereke volt. Anyuka takarítónő, apuka meg rokkantnyugdíjas cipész. Teljesen elveszettnek érezte magát, úgy érezte, hogy utcára fognak kerülni, mert nem fogják tudni fizetni a rezsit, és elveszítik a lakást. Kerestem neki diákmunkákat, amiket szívesen el is vállalt, de még így sem volt elég a pénzük. Utána kerestem neki egy kis "jutalékos" munkát. Kozmetikumokat kellett értékesítenie katalógusból. Kicsit nehezen indult, de kitartó volt, és sikerült neki.
Nem gazdagodott meg belőle, de egy kis tőkét össze tudott szedni, hogy egyéni vállalkozó legyen, azóta könyvel, és másodállásban folytatja a kozmetikumok értékesítését, és már nincsenek anyagi gondjaik. Mindemellett nemrég jelentkezett főiskolára is, és hát reméljük, hogy sikerül felvételt nyernie.
Én is igyekszem mindig a problémák megoldására törekedni és nem jajveszékelésre, de azért néha elkelne egy kis iránymutatás vagy bíztatás
A gyerekkornak meg gondtalannak kéne lennie, nem sötét gondolatokkal telinek, de mikor olvasgatom fiatalok írásait egymásnak, hogy időnként mennyire kilátástalannak érzik a helyzetüket, nagyon meghökkentő az a teljes negatív hozzáállás, és gyakran minden segítség elutasítása. Talán azért is nehezebb a fiataloknál észrevenni a sötét gondolatokat, a kétségbeesést, mert náluk sokszor egészen kis problémákból indul a kétségbeesés, ráadásul nagyon zárkózottak tudnak lenni, mint amit te is leírtál esetet, hogy senki még csak észre sem tudta venni a bajt.
A gyerekkornak meg gondtalannak kéne lennie, nem sötét gondolatokkal telinek, de mikor olvasgatom fiatalok írásait egymásnak, hogy időnként mennyire kilátástalannak érzik a helyzetüket, nagyon meghökkentő az a teljes negatív hozzáállás, és gyakran minden segítség elutasítása. Talán azért is nehezebb a fiataloknál észrevenni a sötét gondolatokat, a kétségbeesést, mert náluk sokszor egészen kis problémákból indul a kétségbeesés, ráadásul nagyon zárkózottak tudnak lenni, mint amit te is leírtál esetet, hogy senki még csak észre sem tudta venni a bajt.
szerdán (03.16.) két cikk is felkerül a portálra témában; be kell vallanom, egyfajta önzésből, mert nekem kifejezetten parám a dolog. vallom, hogy ha odafigyelnénk a gyerekekre, akkor a felnőttlét -vagy az oda vezető út- sem lenne feltétlenül kínkeserv.
Szia! Szeretnék gratulálni Neked, mert nagyon jó a cikked.Amit én írtam az nem került be és én azóta a tiedet követem figyelemmel. Bár én nem követtem el öngyilkosságot, de volt hogy úgy éreztem közel állok hozzá. Szerintem arra van szüksége a gyermeknek, hogy akármennyit tudnak is vele törődni, de ő abból le tudja szűrni, hogy szeretik és fontos valakinek. A gyerekek néha a nagyon kevésért is hálásak, viszont mélyen eltörik bennük valami( talán az önbecsülésük) ha ezt nem kapják meg legalább azoktól, akiktől joggal várhatnák. Erről sajnos tudnék mesélni.
A másik, hogy szükségük van a fegyelmezésre. Meg kell értetni velük, azért, hogy később ne érje őket csalódás, azt a tényt, hogy az ember nem kaphat meg mindent az életben. Néha talán még a valós szükségleteit sem mindig tudja majd kielégíteni. Viszont vannak szép és örömet okozó dolgok az életben és ezek körülöttünk vannak, ingyen elérhetők. Lássuk meg ezeket mindig, a nehézségeket pedig próbáljuk meg együtt megoldani.
A másik, hogy szükségük van a fegyelmezésre. Meg kell értetni velük, azért, hogy később ne érje őket csalódás, azt a tényt, hogy az ember nem kaphat meg mindent az életben. Néha talán még a valós szükségleteit sem mindig tudja majd kielégíteni. Viszont vannak szép és örömet okozó dolgok az életben és ezek körülöttünk vannak, ingyen elérhetők. Lássuk meg ezeket mindig, a nehézségeket pedig próbáljuk meg együtt megoldani.
Köszönöm, nagyon kedves Tőled! És sajnálom, hogy a cikked nem jutott be
Talán valami nagyon rossz élmény ért gyerekként, eltört benned valami? Amiket írtál, arról eszembe jutott, hogy én is gyerekként hányszor éreztem magam nagyon magányosnak, pedig nagy család vett körül és sok barát, mégis több szeretetre vágytam sokszor.
A fegyelmezés is fontos, amit említettél; szerinted mi az arany középút? Mert mindig azt nehéz megtalálni, hiszen egyfelől az ember szeretne mindent megadni a gyerekeinek, másfelől meg sokan, sokszor azért is küszködnek, hogy a minimumot előteremtsék neki.
Talán valami nagyon rossz élmény ért gyerekként, eltört benned valami? Amiket írtál, arról eszembe jutott, hogy én is gyerekként hányszor éreztem magam nagyon magányosnak, pedig nagy család vett körül és sok barát, mégis több szeretetre vágytam sokszor.
A fegyelmezés is fontos, amit említettél; szerinted mi az arany középút?
Mert mindig azt nehéz megtalálni, hiszen egyfelől az ember szeretne mindent megadni a gyerekeinek, másfelől meg sokan, sokszor azért is küszködnek, hogy a minimumot előteremtsék neki.
Tudod nagyon nehéz erre válaszolni, hogy mi az arany középút.Talán ezt a gyermek személye válogatja meg.
A mi családunkban volt válás, alkoholizmus, a nevelőapám próbált velem fajtalankodni. Akik leginkább neveltek azok a nagyszüleim voltak, de úgy hogy állandóan kiabáltak, káromkodtak egymással és nagyanyám vesszővel vert engem. Mégis mikor már kamaszkorú lettem, azt mondtam, hogy jól tette nagyanyám, hogy szigorú volt hozzám, mert ki tudja mi lett volna belőlem ha nem tart szoros pórázon. Idővel az ember(nekem 41 év kellett neki) azt is feldolgozza, hogy én csak ártatlan áldozata voltam a körülményeknek és nem én vagyok a rossz, a nem szerethető.
Mindent megértek csak az az egy dolog fáj, hogy nekem soha senki nem olvasott mesét. Ebből érezhettem volna, hogy a nehézségek ellenére is szeretnek, így lett volna gyerekkorom. Nem került volna talán 2-szer annyi időbe, hogy fel tudjak készülni a leckéimre, ha szokom a koncentrálást, az információ feldolgozását már a mesék által.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez így jó. Csak azt, hogy a gyermekek sok mindent el tudnak fogadni, de ha nem kapják meg azoktól akiktől jogosan várhatnának szeretetet, az a legfájdalmasabb érzés. Egész életében kétségei lesznek afelől, hogy őt tényleg szeretik-e, avagy lehet hogy görcsösen fog ragaszkodni ahhoz akitől figyelmet, megbecsülést kapott. Csalódott lesz sokszor ha mások nem mutatnak fel olyan szeretetet mint amit ő képes azért, hogy szeressék. Ez inkább már a felnőttekre jellemző. Viszont amikor a legsebezhetőbb korban vannak, sokat gondolnak arra, hogy ő minek is él. Nincs is előttük semmi kecsegtető a jövőre nézve, nem tudnak tervezni, nincs cél ami hajthatná őket.
Természetesen ha a szülő mindent megtesz akkor is előfordulhat, hogy a fiatal öngyilkosságot akar elkövetni, de talán így kevesebb az esély rá.
A mi családunkban volt válás, alkoholizmus, a nevelőapám próbált velem fajtalankodni. Akik leginkább neveltek azok a nagyszüleim voltak, de úgy hogy állandóan kiabáltak, káromkodtak egymással és nagyanyám vesszővel vert engem. Mégis mikor már kamaszkorú lettem, azt mondtam, hogy jól tette nagyanyám, hogy szigorú volt hozzám, mert ki tudja mi lett volna belőlem ha nem tart szoros pórázon. Idővel az ember(nekem 41 év kellett neki) azt is feldolgozza, hogy én csak ártatlan áldozata voltam a körülményeknek és nem én vagyok a rossz, a nem szerethető.
Mindent megértek csak az az egy dolog fáj, hogy nekem soha senki nem olvasott mesét. Ebből érezhettem volna, hogy a nehézségek ellenére is szeretnek, így lett volna gyerekkorom. Nem került volna talán 2-szer annyi időbe, hogy fel tudjak készülni a leckéimre, ha szokom a koncentrálást, az információ feldolgozását már a mesék által.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez így jó. Csak azt, hogy a gyermekek sok mindent el tudnak fogadni, de ha nem kapják meg azoktól akiktől jogosan várhatnának szeretetet, az a legfájdalmasabb érzés. Egész életében kétségei lesznek afelől, hogy őt tényleg szeretik-e, avagy lehet hogy görcsösen fog ragaszkodni ahhoz akitől figyelmet, megbecsülést kapott. Csalódott lesz sokszor ha mások nem mutatnak fel olyan szeretetet mint amit ő képes azért, hogy szeressék. Ez inkább már a felnőttekre jellemző. Viszont amikor a legsebezhetőbb korban vannak, sokat gondolnak arra, hogy ő minek is él. Nincs is előttük semmi kecsegtető a jövőre nézve, nem tudnak tervezni, nincs cél ami hajthatná őket.
Természetesen ha a szülő mindent megtesz akkor is előfordulhat, hogy a fiatal öngyilkosságot akar elkövetni, de talán így kevesebb az esély rá.
Szerencsére a gyerekek még mindent olyan tisztán és őszintén élnek meg. Mivel nem volt testvérem az állatok voltak a barátaim. Nekik mondtam el a bánatom(jó hallgatók voltak) és a törődésemet, szeretetemet is rajtuk élhettem ki. Bár voltak rossz körülmények a családban, de alapvetően rosszra sohasem tanítottak. Így ha bajba keveredtem nyíltan el mertem mondani, valahogy éreztem hogy csak az én rosszalkodásom von maga után büntetést. Ezáltal tudtam elkerülni, hogy a molesztálásból esetleg megbecstelenítés legyen vagy amikor a barátnőm lopott, de én is ott voltam vele az elkapás pillanatában, akkor nehogy nekem is bajom származzon belőle.
Felnőtt életem gyökeresen más mint amiben nevelkedtem. Sok tanulságot kellet levonnom és mivel ezeket megéltem így megértőbb is lettem. Viszont valahol belül megmaradtam gyermeknek is, ez lehet, hogy nem is baj.
Ha csak egy fiatalnak is segített abban amiket itt őszintén elmondtam....hogy nem szabad elkeseredni és az öngyilkosságra mint megoldásra gondolni, akkor már nem érzem hiábavalónak a hozzászólásom.
Felnőtt életem gyökeresen más mint amiben nevelkedtem. Sok tanulságot kellet levonnom és mivel ezeket megéltem így megértőbb is lettem. Viszont valahol belül megmaradtam gyermeknek is, ez lehet, hogy nem is baj.
Ha csak egy fiatalnak is segített abban amiket itt őszintén elmondtam....hogy nem szabad elkeseredni és az öngyilkosságra mint megoldásra gondolni, akkor már nem érzem hiábavalónak a hozzászólásom.
Szerintem nagyon jó, és köszönöm (más olvasók nevében is), hogy ilyen őszintén és nyíltan írtál a gyerekkorodról. Igazad van, nagyon számít, hogy ha valaki elolvassa és hasonló problémákkal küzd, érezze, hogy nincs egyedül, és hogy jóra is fordulhatnak a dolgok.
Már ezért megérte ezt a cikket megírni, hogy ilyen kedves és őszinte emberek szólnak hozzá.
Már ezért megérte ezt a cikket megírni, hogy ilyen kedves és őszinte emberek szólnak hozzá.
Úgy vettem észre, hogy az utóbbi hetekben a média sokat foglalkozik ezzel a témával, ami természetesen egyfelől jó, mert így talán figyelmesebbek lesznek a felnőttek és a gyerekek egyaránt egymással, másrészt persze szomorú, mert több tragédia kellett hozzá mostanában, hogy ez a téma napirendre kerüljön.
az összes hozzászóllás...
.jpg){kind=small}