Táplálási hibák az első négy hónapban:
A szoptatás időszakának táplálási hibái ma már főként mennyiségi hibák, amik részben a „nem szopott eleget” aggodalomból adódnak, az anyák a csecsemő által tolerálható mértéknél többször, azaz túl gyakran szoptatnak, amire csecsemőjük nyugtalansággal, hasfájással, bukásokkal reagálhat.
A másik gyakori hiba, amikor az anyatej mennyiségének csökkenésére a csecsemő súlygyarapodásának lelassulása vagy megállása hívja fel a figyelmet.
A védőnői és gyermekorvosi hálózat felvilágosító tevékenységének köszönhetően ma már csökkent, de még mindig megjelennek az életkornak nem megfelelő ételek korai adásának durva hibái, mint a tehéntej (vízzel hígítva vagy hígítatlanul), a lisztes ételek (búzadara, babapiskóta), bizonyos főtt ételek (pl. köménymag leves, pörkölt-és főzelék), az anya által előrágott darabos ételek kora csecsemőkori adása. Ezek oka, hogy még mindig él egyes családi kultúrákban a csecsemőtápszerek adásától való félelem, így az anyatej mennyiségének csökkenése esetén a csecsemő egészséges fejlődését minden tekintetben biztosító „táp” adása helyett az évtizedek óta begyökerezett családi tradíciók dominálnak. Az anyatej táplálás valamint szükség esetén a kornak megfelelő anyatej pótló tápszerek kiegészítő adásának fontosságát és szükségességét nem tudjuk elégszer hangsúlyozni.
Táplálási hibák a 4–7. hónapban:
A csecsemőkori táplálási hibák többsége a főzelékek bevezetése és az elválasztás időszakára, a 4-7 hónapos életkorra esik. Az egyik hiba, ha az anyák túlságos igyekezetükben hirtelen mindent meg akarnak adni gyermeküknek, túlságosan nagy változatosságra törekednek, ezért a főzelékek bevezetése a normálisnál gyorsabb ütemben és nagyobb mennyiségben történik. A zöld főzeléknövények rostanyaguknál, fehérje-, szénhidrát- és lipid összetételüknél fogva nehezebben emészthetők, mint az anyatej. A csecsemő bélrendszere a hosszú szénláncú szénhidrát molekulák bontására csak hat hónapos korára készül fel. Ha az anyatejtáplálást sűrűbb állagú főzelékek adása korán és hirtelen váltja fel, az a bél emésztésének és mozgásának zavarait okozhatja (haspuffadás, hasfájás, gyakori, emésztetlen székletürítés, székrekedés).
A főzelékek bevezetésének kezdetekor elég naponta egy alkalommal főzeléket adni. Ebben az időszakban nem cél a változatosságra törekvés, az újabb – és újabb főzelékfajták bevezetésével várhatunk néhány napot.
Sok csecsemő nem fogadja el azonnal a kanálból történő próbálkozást, az anyatej után pedig kis időre szüksége van az új ízek megszokásához is. Fontos ebben az időszakban a szülői türelem is. Néhányan ugyanis attól félve, hogy a csecsemő azért nem etethető megfelelő ritmusban kanállal, mert nem szereti, amit kap, egyszerre többféle ízű és fajtájú főzelékkel is próbálkoznak, ami végeredményben nem jár nagyobb sikerrel, legfeljebb a csecsemőt rettenti el az újfajta táplálkozási formától. Ha azonban örömmel fogadja és jóízűen fogyasztja a főzeléket, sokan örömükben csak azt szeretnék neki adni, amit nagyon szeret, így fordulhat elő, hogy a főzelékek idő előtt és hirtelen kiszorítják az étrendből a szopást vagy az anyatej pótló tápszert.
Sok anya nem tudja, hogyan is készítse el házilag az első főzelékeket, ezért előfordulhat, hogy annak víztartalma túl nagyra sikerül, vagy saját ízlése szerint fűszerezi, ami nem mindig jár szerencsés következményekkel (a túl édes vagy túl sós ételeket a csecsemő bélrendszere nem mindig tolerálja). Mások a boltban kapható bébiételekből mindenféléket bevásárolnak, azután tanácstalanná válnak, hogy melyiket is adják először a babának.
Összességében igaz, hogy minden csecsemő önálló egyéniség, ami sajátos ízvilágban és táplálkozási szokásokban nyilvánulhat meg.
Táplálási hibák a 7-12. hónapban:
Táplálási hibára ebben az életkorban is akkor gondolunk elsősorban, ha a csecsemőnél – a súlygyarapodás a normális ütemtől eltérően változik (lelassul, vagy éppen túlságosan felgyorsul) – hasi fájdalmak – éjszakai nyugtalanság – székrekedés vagy hasmenés – bukások, hányások – bőrkiütések – sápadtág, bágyadtság – étvágytalanság jelentkezik.
Étrendi hibák:
Az etetések gyakorisága:
A csecsemő már az eddig megszokottnál ritkábban enne, de a szülő még mindig a kora csecsemőkori (pl. három óránkénti) etetési ritmust erőlteti. Az egy étkezésre jutó adag telíti a gyomrot, az még ki sem ürült, máris jön a következő étkezés. A szülő attól való félelmében, hogy gyermeke lefogy, vagy nem eszik eleget, lassan az egész napot egy nagy étkezéssé változtatja. Csecsemőjének állandóan ennie kell valamit, ami előbb–utóbb ételundorhoz, az étkezések elutasításához, családi feszültségekhez vezethet.
A másik véglet, ha már kisfelnőttként kezelik a csecsemőt és a felnőttek étkezési ritmusához vagy napi programjához igazítják az ő étkezéseit is. Az étkezések száma hirtelen megfogyatkozik. Mivel a fejlődéséhez szükséges napi energia- és fehérje szükséglet nem biztosított, testsúlycsökkenés vagy valamilyen hiánytünet lehet a hiba eredménye.
Az életkornak megfelelő étkezési rend kialakítása és betartása fontos tényező a csecsemő egészséges fejlődése szempontjából. Nem helyes, ha egész nap ételt szorongat a kezében, nem szabad erőltetnünk sem az evést, de ne hagyjuk teljesen rá a gyermekre sem, hogy mikor szeretne enni, vagy mikor jelzi, ha éhes.
Milyen új ételeket adhatsz babádnak az egyes hónapokban? Olvasd el >> Hozzátáplálási táblázat
Problémák a főzelékekkel:
Túl korai rántás, habarás, állati vagy növényi zsiradékok korai vagy túlzott használata emésztési zavarokat, haspuffadást, hasi fájdalmakat, nyugtalanságot vagy hasmenést okozhat.
A főzeléknövények nem kellően gondos tisztítása komoly fertőző forrás ebben az életkorban.
De emésztési– és felszívódásizavart okozhat az elégtelen főzés is, ma divat, hogy csak félig pároljuk meg a zöldségeket, hogy vitamin tartalmukat jobban megőrizzük. Haspuffadást és hasi görcsöket okozhat, ha nem az életkornak megfelelő főzelékfélét adunk, ha túl korán adunk káposztaféléket és hüvelyeseket. De hasonlóképpen, ha rosszul válogatjuk meg az egyes főzelékfélék napi arányát (pl. egy nap háromszor babot eszik). Előfordul persze olyan csecsemő, aki csak egy-két fajta főzeléket fogad el (pl. csak sütőtököt hajlandó enni), ezekben az esetekben is törekedni kell valamilyen változatosság elérésére.
Problémák a gyümölcsökkel:
Itt is hangsúlyozni kell, hogy a gyümölcs adása nem tekinthető főétkezésnek (pl. a banán nem helyettesíti az ebédet), s bár adásuk fontos, korlátlan mennyiségben nem ajánlatos adni, mert ugyancsak haspuffadás és hasmenés lehet az eredménye. Magas, nehezen bontható rostokat tartalmazó gyümölcsök rostanyagát a bélrendszer nehezen továbbítja, nagy mennyiségű adásuk komoly hasi görcsöket és a bélmozgás zavarait okozhatja (pl. narancs). Nem adunk egy éves kor alatt apró magvas gyümölcsöket komoly allergizáló hatásuk és nehéz tisztíthatóságuk miatt. A gyümölcsöket is alaposan meg kell mosni. A házi kertekben ügyeljünk a permetezéssel kapcsolatos előírások és várakozási idők betartására.
Problémák a húsokkal:
Elégtelenül előkészített vagy tárolt húsok ételmérgezést okozhatnak. Az a hús, amelyikből még rózsaszínű húslé szivárog, nincs jól megfőzve! Zsíros húst csecsemőnek ne adjunk!
Halak adásánál legyenek nagyon óvatosak, a szálka súlyos kórképekhez vezethet!
Problémák a tejjel– és tejtermékekkel:
A nem pasztőrözött tejből készült tejtermékek fertőzés veszélyesek. Egy éves kor alatt nem adunk tehéntejet, de kecske vagy más állat tejét sem.
Kapcsolódó cikkünk >> Mikor adhatunk tehéntejet a kisbabának?
Problémák a szénhidrátokkal:
Sajnos még ma is túl sok csecsemő nem kap eléggé változatos ételeket, étrendjüket főként a szénhidrátok (burgonya, tésztafélék) alkotják. Testsúlyuk korcsoportjukban emelkedett, vitamin- és fehérje bevitelük nem elégséges. Mint láttuk, a táplálási hibák előbb vagy utóbb következményes tüneteket okoznak. A háziorvos, a védőnő és a szülő megfelelő kapcsolatával és közös munkájával ezek a hibák kivédhetőek, és csak ritkán van szükség újabb szakemberek (gastroenterológus vagy pszichológus) bevonására.
Olvasd el ezt is >> Hozzátáplálási kisokos - minden, amit a baba etetéséről tudnod kell
Szerző: Dr. Nagy Anikó
Több, hasonló cikket is találsz a https://www.gyogyhirek.hu oldalon.
Forrás: GyógyHírek
Fotó: Carlos Sardá / PublicDomainPictures.net
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)