|
Kérdezz-felelek
Segítségét szeretném kérni az alábbi, számomra kissé kusza helyzetben.
Határozatlan idejű munkaviszonyom 2003 óta folyamatos (bruttó bér 500.000 Ft).
Gyermekem 2008. decemberében született, mely után Tgyás-t, Gyed-et, majd Gyes-t kaptam, ez utóbbi folyósítása december 31-el jár le.
(Az elmúlt egy évben adószámos magánszemélyként dolgoztam itthonról, de közben állományban maradva a korábbi cégemnél.)
2012 januárjától kezdeném kivenni az összegyűlt szabadságot, majd elvileg márciustól állnék újra munkába a régi munkahelyemen. Sajnos a korábbi munkafeltételek kisgyermek mellől számomra több okból teljesíthetetlenek, de mivel időközben nem találtam másik állást, úgy gondoltam, hogy egy rövid, átmeneti időszakra visszamennék dolgozni.
Közben újabb gyermeket tervezünk, így érdeklődnék, hogy ha munkába állásig teherbe esnék van-e értelme még visszamennem pár hónapra (max fél évre) dolgozni?
Mivel a jogszabály szerint a Tgyás és Gyed alapja a szülést megelőző 2 évben biztosított 365 nap, ez nekem már semmiképpen nem lenne meg.
Beleszámít kb fél évnyi biztosított időszak és bérezés a Tgyás és a Gyed összegébe? Vagy érdemesebb a szabadság kivétele után rögtön táppénzre menni?
Ha jól tudom, esetemben a táppénz alapja a minimálbér duplája lenne. De ezek után a Tgyás és Gyed esetében mekkora összegre számíthatok? A 365 nap híján az már csak az alanyi jogon járó GYes összege lenne?
Segítségét előre is nagyon köszönöm!
Tisztelettel:
Edina
Ahhoz, hogy korlátlan legyen a tgyás, a kezdete előtti nap és az előző év eleje között legalább 180 bérezett nap kell. A Te béreddel érdemes erre hajtani, mert kevesebb nappal csak a minimálbér kétszerese a tgyás alapja. A gyed az összes létező esetben maximális.
Egy jövőre induló táppénz alapja 180 bérezett nap elérése előtt a minimálbér, utána az utolsó 180 bérezett nap.