|
Dobiné Olasz-Papp NóraBaba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadóElérhetőségeim: Honlap: http://www.dobinenora.hu http://www.valaszkeszszulok.hu |
Kérdezz-felelek
Kislányom 3 éves, és még mindig nem eszik önállóan, és darabosat sem. Csak turmixolt ételt tudunk neki adni, de attól undorodik, és három éve állandóan hány. Millió kivizsgáláson túl vagyunk, senki nem tudja mi a baja, az orvosok szerint teljesen egészséges. Koraszülött volt, 32. hétre született, és mindig probléma volt az evéssel. Az anyamelltől sikított, nem fogadta el, ahogy a cumisüveget sem, már a koraszülött osztályon is kifeszítették az állkapcsát, hogy etetni tudják, és ez itthon is így folytatódott. Az etetés első másodpercében bealtatta magát, és egy deci tápszert egy óra alatt lehetett álmában beleerőltetni. Az étel iránt soha nem érdeklődött, ahogy az evőeszközt sem fogta meg. Nála kimaradt az etetőszékben az étellel való játék, pacsmagolás, földre dobálás, és az önállósági törekvés is. Soha nem akart hadonászni a kanállal. Egy éves és két és fél éves kora között eszegetett néhány darabos ételt két étkezés között, pl gyümölcsöt, extrudált gabona pufikat, uborkát, spagettit, sajtokat, de mióta bölcsibe-oviba került, azóta minden még rosszabb. Semmit nem eszik, most már próbálkozás szinten sem, és olyan mintha elfelejtett volna nyelni. Minden falatot betárol a pofazacskójába, és nem nyeli le. Már, ha egyáltalán hetente egyszer hajlandó ételt a szájába venni. A közösség kifejezetten rossz hatással van az étkezésére. Egész nap éhen ül az oviban, és bármennyire szenved már az éhségtől, nem fogadja el az ételt, maximum megkóstolja a levest, és ezzel be van fejezve. Pedig soha nem nassol, az édesség ízét is utálja. Semmiféle más területen nincs elmaradva, korrigált életkora szerint hét hósan ült, 10 hósan elindult, 12 hósan mászókára mászott, 20 hósan már szabályosan fogta a ceruzát, színeket kevert, gyöngyöt fűzött, jelenleg biciklizik, fára mászik, bábozik, jó természetű, jó alvó, hiszti mentes, 4 éveseknek való foglalkoztató füzetet, vonalvezetőt kitölt, kártyázik, szóval semmi, de semmi baja. De! Jelenleg úgy van etetve, mint egy nyolc hónapos csecsemő, etetőszékben, péppel tömve, tv előtt, szórakoztatva, játszva. Naponta akár többször is hány, kizárólag etetés közben. A pszichológus, endokrinológus, neonatológus tanácstalan, azt az egyetlen ötletet hallottam eddig orvostól, hogy ne etessük, majd eszik ha éhes lesz. Sajnos ez nem igaz, mert annyira gyűlöl enni, hogy még az éhezésből adódó gyomorfájdalmat is jobban szereti, mint az evést. Nem tudom éheztetni, mert csak 11 kiló, pedig már 38 hónapos .Szóval tanácsot szeretnék kérni, hogy hogyan vezessek rá a normális evésre egy olyan gyereket, akinek ennyire el van rontva az étkezéshez való hozzáállása. Attól félek, ha nem találok valami megoldást, annyira állandósul nála ez a kóros szokás, hogy soha nem fog enni egyedül.
Válaszát előre is köszönöm,
Edit
Mivel minden orvosi lelete negatív kislányának, tehát fizikális eltérés nincsen, magam is a lelki tényezők feltárása felé indulnék el vagy mennék tovább.
Azt hiszem, ez az a probléma, amin érdemben nem fogok tudni így, online formában, ismeretlenül segíteni, sajnos. :-(
Írta, hogy voltak már pszichológusnál, de ennek ellenére talán érdemes lenne egy másik szakembert is felkeresni. Olyat, aki az étkezési problémákban szakértelemmel rendelkezik és Önöket együtt kíséri.
Ha ír nekem az info@valaszkeszszulok.hu mail címre, tudok ajánlani egy remek szakembert! Ő Budapesten dolgozik, nem tudom, az Önöknek megfelelő lehet-e.
Addig is, azt tudom javasolni, hogy legyenek bensőséges együttléteik, az étkezések lehetőleg közösek legyenek, jó hangulatúak, meghittek. Ez legyen a fókuszban és a cél ne a "teljesítmény" legyen.
Tudom, ez nem egyszerű, nagyon nehéz lehet ezen a kérdéskörön felülkerekedni és bizalommal lenni mindkettejük felé.
Üdvözlettel: