 |
Dobiné Olasz-Papp NóraBaba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadóElérhetőségeim: Honlap: http://www.dobinenora.hu http://www.valaszkeszszulok.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Nóra!
Köszönöm megnyugtató válaszát!
Az orvosváltás már a mi fejünkben is felmerült, talán segítene megnyugodni.
Akkor nem gond, ha 7 hónaposan még nem igazán pépezik? Próbáltam neki puhára főtt zöldségdarabokat (édesburgonya pl.) adni, szájába vette, de sokszor kiesett onnan. Próbálta rágni, marcangolta. Rácsodálkozott :D A pufit, kifli csücskét szívesen rágcsálja, legutóbb a túrós bukta beléből "lakmározott" egy jót. Szó szerint beleharapott és rágni kezdte (két darab foggal igen mókás volt a dolog). Azért is aggódok és vagyok türelmetlen, mert a két nagy ilyenkor már húsos bébiételt, zöldségeket, gyümölcsöt, tejpépet, mindenfélét evett, Miska meg egyenlőre inkább a táp-de most, hogy fent is, lent is duzzadt az ínye-mostanában azt sem nagyon.
Tényleg okozhat szellemi lemaradást a nem megfelelő hízás? Mert ezt egy főorvos magyarázta nekünk. Lehet ez miatt retardált valaki? :D
Hogyan érdemes nekikezdeni? Csak ültessük magunk közé és adjunk neki a miénkből a szokásos tápszere mellé? Éhesen ültessem oda kóstolgatni, vagy tápszer után?
Kész túlélőshow minden egyes gyermek :)
Minden jót kívánok!
Egy (továbbra is) aggódós édesanya
Köszönöm megnyugtató válaszát!
Az orvosváltás már a mi fejünkben is felmerült, talán segítene megnyugodni.
Akkor nem gond, ha 7 hónaposan még nem igazán pépezik? Próbáltam neki puhára főtt zöldségdarabokat (édesburgonya pl.) adni, szájába vette, de sokszor kiesett onnan. Próbálta rágni, marcangolta. Rácsodálkozott :D A pufit, kifli csücskét szívesen rágcsálja, legutóbb a túrós bukta beléből "lakmározott" egy jót. Szó szerint beleharapott és rágni kezdte (két darab foggal igen mókás volt a dolog). Azért is aggódok és vagyok türelmetlen, mert a két nagy ilyenkor már húsos bébiételt, zöldségeket, gyümölcsöt, tejpépet, mindenfélét evett, Miska meg egyenlőre inkább a táp-de most, hogy fent is, lent is duzzadt az ínye-mostanában azt sem nagyon.
Tényleg okozhat szellemi lemaradást a nem megfelelő hízás? Mert ezt egy főorvos magyarázta nekünk. Lehet ez miatt retardált valaki? :D
Hogyan érdemes nekikezdeni? Csak ültessük magunk közé és adjunk neki a miénkből a szokásos tápszere mellé? Éhesen ültessem oda kóstolgatni, vagy tápszer után?
Kész túlélőshow minden egyes gyermek :)
Minden jót kívánok!
Egy (továbbra is) aggódós édesanya
Kedves (továbbra is) aggódós Édesanya!
Azt gondolom, egy biztonságérzetet növelő, valóban kompetens orvos felkeresése nagyon sokat lendítene az Ön magabiztosságán, szülői kompetenciaérzetén is!
Számtalan babát, kisgyermeket ismerek (és aggódó anyukájukat), akik inkább egy évesen, vagy egy éves kor fölött kezdtek enni szívesebben bármi mást, s közben teljesen egészségesek voltak, remekül fejlődtek! Szóval, 7 hónaposan egyáltalán nem kell tudnia nagy mennyiségeket eltüntetnie, hisz ez még tényleg inkább ismerkedés új ízekkel, új anyagokkal, a sok újdonsággal, amit a hozzá- vagy inkább mellétáplálás hoz magával! Egy egészséges gyermek pontosan tudja, miből mikor mennyi kell neki, ezért jó, ha van választási lehetősége, mind ételfajtából, mind a tekintetben, hogy eszik-e vagy sem. Illetve ebben a korban kóstolós evésnek számít a csócsálás, mikromennyiségek lenyelése is :-D
Jó, ha az étkezések közösek, igen, mikor mindenki leül enni, akkor őt is oda ültetni és kaphat ő is kis kóstolót, aztán rá lehet bízni, él-e a lehetőséggel. Lehet, először csak szemlélődik, nézi, a szülei hogyan falatoznak, de lehet, kedvet kap az Önök tányérjából választani valamit (ezért jó, ha a szülők is tápanyagokban gazdagon étkeznek, mert ebben a korban a sós-cukros, erősen fűszeres ételek nem ideálisak, de fűszerezés előtt a baba számára el lehet különíteni a közös ételből) :-D Anyatejes táplálás esetén, mikor nem cél kiváltani egy étkezést, az a javaslat, hogy szoptatás után kínálják szilárd étellel a babát, hogy ne vegye el a tej helyét a más táplálék. Ezt a gondolatmenetet követve, ha szeretne lassacskán kiváltani egy tápszeres étkezést, akkor egy alkalommal kínálhatja tápszer előtt is.
És igen, maximálisan átérzem a túlélőshow gondolatát, s az is elég kemény tapasztalás, mikor élesben, a mindennapi gyakorlatban válik konkrétummá, hogy a testvérkék mennyire eltérő személyiségűek tudnak lenni és megkönnyíti a szülői léte(zés)t, ha egyediségükre koncentrálunk és elengedjük az összehasonlítást! :-) Bizony, van, aki a pépezést szereti, míg más azt teljes mértékben elutasítja, s ez a változatos "másság" így van rendjén!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 03. 07. 22:24
Azt gondolom, egy biztonságérzetet növelő, valóban kompetens orvos felkeresése nagyon sokat lendítene az Ön magabiztosságán, szülői kompetenciaérzetén is!
Számtalan babát, kisgyermeket ismerek (és aggódó anyukájukat), akik inkább egy évesen, vagy egy éves kor fölött kezdtek enni szívesebben bármi mást, s közben teljesen egészségesek voltak, remekül fejlődtek! Szóval, 7 hónaposan egyáltalán nem kell tudnia nagy mennyiségeket eltüntetnie, hisz ez még tényleg inkább ismerkedés új ízekkel, új anyagokkal, a sok újdonsággal, amit a hozzá- vagy inkább mellétáplálás hoz magával! Egy egészséges gyermek pontosan tudja, miből mikor mennyi kell neki, ezért jó, ha van választási lehetősége, mind ételfajtából, mind a tekintetben, hogy eszik-e vagy sem. Illetve ebben a korban kóstolós evésnek számít a csócsálás, mikromennyiségek lenyelése is :-D
Jó, ha az étkezések közösek, igen, mikor mindenki leül enni, akkor őt is oda ültetni és kaphat ő is kis kóstolót, aztán rá lehet bízni, él-e a lehetőséggel. Lehet, először csak szemlélődik, nézi, a szülei hogyan falatoznak, de lehet, kedvet kap az Önök tányérjából választani valamit (ezért jó, ha a szülők is tápanyagokban gazdagon étkeznek, mert ebben a korban a sós-cukros, erősen fűszeres ételek nem ideálisak, de fűszerezés előtt a baba számára el lehet különíteni a közös ételből) :-D Anyatejes táplálás esetén, mikor nem cél kiváltani egy étkezést, az a javaslat, hogy szoptatás után kínálják szilárd étellel a babát, hogy ne vegye el a tej helyét a más táplálék. Ezt a gondolatmenetet követve, ha szeretne lassacskán kiváltani egy tápszeres étkezést, akkor egy alkalommal kínálhatja tápszer előtt is.
És igen, maximálisan átérzem a túlélőshow gondolatát, s az is elég kemény tapasztalás, mikor élesben, a mindennapi gyakorlatban válik konkrétummá, hogy a testvérkék mennyire eltérő személyiségűek tudnak lenni és megkönnyíti a szülői léte(zés)t, ha egyediségükre koncentrálunk és elengedjük az összehasonlítást! :-) Bizony, van, aki a pépezést szereti, míg más azt teljes mértékben elutasítja, s ez a változatos "másság" így van rendjén!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 03. 07. 22:24
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Nóra!
A segítségét szeretném kérni, mert már lassan ott tartok, hogy nem bírom tovább.
Három gyermekes édesanya vagyok, a legkisebb gyermekemmel vannak gondok. Ő most 6,5 hónapos, egészséges kisfiú. A probléma, hogy szinte sosem éhes (nagyon sokára jelzi az éhségét), vagy ha eszik is, hát valóságos műsort kell rögtönöznöm hozzá. Általában ringatom, énekelgetek-van, hogy egy órán keresztül kell vele bohóckodni.
Kisfiam időre született, 3855gr. és 54cm volt, 3550gr-al hoztuk haza. Az első hónapban szépen és nagyon ügyesen szopizott, több, mint egy kilót hízott. Azután elkapott egy náthát- és bár meggyógyult- visszamaradt egy szörcsögő hang-a szakorvos szerint megduzzadt az orrmandulája. Lehet emiatt, lehet azért, mert sokszor gyomorideggel mentem szoptatni, de egyre kevesebbet hízott, étvágya változó volt. Mindenki nyugtatott eleinte, voltunk már kórházban is. Mivel minden eredménye, lelete negatív lett (vérkép, vizelet, hasi Uh, stb.), így ráfogták, hogy biztos tejfehérje allergiás. Ez miatt, meg az én szamárságom miatt-mert azt hittem jobban fog tőle gyarapodni-áttértünk a tápszerre. Talán túl hamar váltottunk át, hetekbe telt, mire megtanult üvegből enni. Közben telt az idő, három hónapos korától egyre figyelmesebb, a szopit is abbahagyta minden zörejre, minden érdekesebb volt, mint az evés.
A kicsi jelenleg 6670gr (tegnap mértük) és kb. 70cm.
Háziorvosunk szereti javasolni a tömést(kedvence a fecskendő), én is próbáltam álmában etetni, csak még egy korty-ezért kezdtem el ringatni is. Ő a harmadik gyerekem, mégsem tudom, mit kéne csinálni. Napközben általában kétszer alszik, és kb. 6x eszik. A mennyiség változó 100-160között, átlagban 120ml. (Mielött leírtam írni önnek 10!ml tápot volt hajlandó inni, szintén egy órás hajcihő után).
Nemrég antibiotikum kúrán esett át, mert az orrváladéka sokadjára is bakteriális fertőzést mutatott. Rendbe jött a gyógyszer után, viszont mellékhatásként szájpenésze lett, amit nem ismertünk fel időben (életünk első szájpenésze), majdnem kórház lett a dologból. Ecseteltük, elmúlt. Sajnos ahogy abbahagytuk a kezelést, hamarosan ismét előjött a fertőzés, az ágyékán is gombás fertőzés jelentkezett (ez utóbbit sikerült kikezelni).
Nagyon összetett a dolog, szeretném, ha vége lenne már ennek és végre rendesen enne-ringatás meg minden cirkusz nélkül-és hízni kezdene. Próbálom bevezetni nála a püréket, de azt veszem észre, nem tud vele mit kezdeni, kifolyik a száján, félrenyeli, stb. 1-2 kanállal eszik meg belőle kb. Sokat bohóckodunk, mire ez is sikerül, utána mintha már nem lenne türelme a tápszerhez, jön a ringatás és a többi.
Kezdek teljesen kikészülni. A nővére oviba jár, innen a sok fertőzés, mind az öten köhögünk hetek óta, makacsul, kitartóan.
Amit még azt hiszem tudni érdemes, hogy családi örökség a vékonyka testalkat és a rossz étvágy, én is, férjem is, édesanyám és anyósom is rossz evők voltunk. Testvérei sem voltak nagyétkűek, de ennyire nem volt rossz a helyzet.
Nem tudom mit kéne csinálni. Amit még észrevettem, hogy amikor ébren van egy darabig és játszik/tornázik, utána jobbat eszik. Ha alvásból ébred/keltem, akkor borítékolható, hogy nem fog annyit enni. Azt sem tudom, éjjel hagyjam-e, napközben felkeltsem-e négy óra elteltével, vagy hagyjam aludni. Mint egy kezdő. Szánalmas,nem? :)
Misó mindennek dacára életvidám, mosolygós baba, szereti, ha a testvérei foglalkoznak vele, érdeklődő. Ügyesen mászik, stabilan ül, kapaszkodva áll. Minden érdekli, mindent a szájába vesz, nagyon figyelmes kis apróság. Szeretem, de félek, hogy én rontottam el a dolgot az erőltetéssel, lehet rossz élmény neki. Ha igen, hogyan lehet ezt feloldani? Ezért nem akar/tud püréket enni? Mit lehet ilyenkor tenni?
Őszintén szólva, ha ez az evés dolog nem volna, minden rendben volna. De így az egész napom körülötte forog. Mikor evett- mennyit evett- még hány evés fér bele a mai napba-mennyit kéne egyen még,stb. Mellé ott a középső (most a legnagyobb is, mert beteg) és a háztartás. Pörög a mókuskerék, hajnaltól késő estig. Kérdezték tőlem, miért nem élvezem ezt az időszakot (babázás). Hogy lehetne? Azt tudni kell, hogy a gyerekorvosunk ültette belém ezt a mániát, táblázatok, mérlegelés,stb. Jóvoltából megjártuk már a Heim Pál kórház evészavaros rendelését is, volt, hogy az előírt hízás ellenére is ott akartak fogni minket-tovább terrorizálva ezzel az idegrendszeremet. Miért ennyire fontos a hízás? Tényleg elmaradhat az értelmi fejlődésben, ha nem a megfelelő ütemben hízik?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Egy aggódó édesanya
A segítségét szeretném kérni, mert már lassan ott tartok, hogy nem bírom tovább.
Három gyermekes édesanya vagyok, a legkisebb gyermekemmel vannak gondok. Ő most 6,5 hónapos, egészséges kisfiú. A probléma, hogy szinte sosem éhes (nagyon sokára jelzi az éhségét), vagy ha eszik is, hát valóságos műsort kell rögtönöznöm hozzá. Általában ringatom, énekelgetek-van, hogy egy órán keresztül kell vele bohóckodni.
Kisfiam időre született, 3855gr. és 54cm volt, 3550gr-al hoztuk haza. Az első hónapban szépen és nagyon ügyesen szopizott, több, mint egy kilót hízott. Azután elkapott egy náthát- és bár meggyógyult- visszamaradt egy szörcsögő hang-a szakorvos szerint megduzzadt az orrmandulája. Lehet emiatt, lehet azért, mert sokszor gyomorideggel mentem szoptatni, de egyre kevesebbet hízott, étvágya változó volt. Mindenki nyugtatott eleinte, voltunk már kórházban is. Mivel minden eredménye, lelete negatív lett (vérkép, vizelet, hasi Uh, stb.), így ráfogták, hogy biztos tejfehérje allergiás. Ez miatt, meg az én szamárságom miatt-mert azt hittem jobban fog tőle gyarapodni-áttértünk a tápszerre. Talán túl hamar váltottunk át, hetekbe telt, mire megtanult üvegből enni. Közben telt az idő, három hónapos korától egyre figyelmesebb, a szopit is abbahagyta minden zörejre, minden érdekesebb volt, mint az evés.
A kicsi jelenleg 6670gr (tegnap mértük) és kb. 70cm.
Háziorvosunk szereti javasolni a tömést(kedvence a fecskendő), én is próbáltam álmában etetni, csak még egy korty-ezért kezdtem el ringatni is. Ő a harmadik gyerekem, mégsem tudom, mit kéne csinálni. Napközben általában kétszer alszik, és kb. 6x eszik. A mennyiség változó 100-160között, átlagban 120ml. (Mielött leírtam írni önnek 10!ml tápot volt hajlandó inni, szintén egy órás hajcihő után).
Nemrég antibiotikum kúrán esett át, mert az orrváladéka sokadjára is bakteriális fertőzést mutatott. Rendbe jött a gyógyszer után, viszont mellékhatásként szájpenésze lett, amit nem ismertünk fel időben (életünk első szájpenésze), majdnem kórház lett a dologból. Ecseteltük, elmúlt. Sajnos ahogy abbahagytuk a kezelést, hamarosan ismét előjött a fertőzés, az ágyékán is gombás fertőzés jelentkezett (ez utóbbit sikerült kikezelni).
Nagyon összetett a dolog, szeretném, ha vége lenne már ennek és végre rendesen enne-ringatás meg minden cirkusz nélkül-és hízni kezdene. Próbálom bevezetni nála a püréket, de azt veszem észre, nem tud vele mit kezdeni, kifolyik a száján, félrenyeli, stb. 1-2 kanállal eszik meg belőle kb. Sokat bohóckodunk, mire ez is sikerül, utána mintha már nem lenne türelme a tápszerhez, jön a ringatás és a többi.
Kezdek teljesen kikészülni. A nővére oviba jár, innen a sok fertőzés, mind az öten köhögünk hetek óta, makacsul, kitartóan.
Amit még azt hiszem tudni érdemes, hogy családi örökség a vékonyka testalkat és a rossz étvágy, én is, férjem is, édesanyám és anyósom is rossz evők voltunk. Testvérei sem voltak nagyétkűek, de ennyire nem volt rossz a helyzet.
Nem tudom mit kéne csinálni. Amit még észrevettem, hogy amikor ébren van egy darabig és játszik/tornázik, utána jobbat eszik. Ha alvásból ébred/keltem, akkor borítékolható, hogy nem fog annyit enni. Azt sem tudom, éjjel hagyjam-e, napközben felkeltsem-e négy óra elteltével, vagy hagyjam aludni. Mint egy kezdő. Szánalmas,nem? :)
Misó mindennek dacára életvidám, mosolygós baba, szereti, ha a testvérei foglalkoznak vele, érdeklődő. Ügyesen mászik, stabilan ül, kapaszkodva áll. Minden érdekli, mindent a szájába vesz, nagyon figyelmes kis apróság. Szeretem, de félek, hogy én rontottam el a dolgot az erőltetéssel, lehet rossz élmény neki. Ha igen, hogyan lehet ezt feloldani? Ezért nem akar/tud püréket enni? Mit lehet ilyenkor tenni?
Őszintén szólva, ha ez az evés dolog nem volna, minden rendben volna. De így az egész napom körülötte forog. Mikor evett- mennyit evett- még hány evés fér bele a mai napba-mennyit kéne egyen még,stb. Mellé ott a középső (most a legnagyobb is, mert beteg) és a háztartás. Pörög a mókuskerék, hajnaltól késő estig. Kérdezték tőlem, miért nem élvezem ezt az időszakot (babázás). Hogy lehetne? Azt tudni kell, hogy a gyerekorvosunk ültette belém ezt a mániát, táblázatok, mérlegelés,stb. Jóvoltából megjártuk már a Heim Pál kórház evészavaros rendelését is, volt, hogy az előírt hízás ellenére is ott akartak fogni minket-tovább terrorizálva ezzel az idegrendszeremet. Miért ennyire fontos a hízás? Tényleg elmaradhat az értelmi fejlődésben, ha nem a megfelelő ütemben hízik?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Egy aggódó édesanya
Kedves aggódó Édesanya!
Szánalmasnak semmiképp nem mondanám, amit leírt és érez ennek kapcsán, abszolút értem és érzem a kétségbeesést!
Igazából borzasztó könnyű belekerülni egy őrjítő ördögi körbe, ha megtörtént az elbizonytalanítás, pláne, ha az a gyermekorvostól jön! :-(
6,5 hónaposan nem kell tudnia ennie egy halom pürét, ez még inkább csak a kóstolgatások, ízekkel, állagokkal való ismerkedés ideje, semmi több!
Az is igen erős információ, hogy a család minden tagjának milyen a testalkata, genetikája, ez egyáltalán nem elhanyagolható! Az is nagyon fontos, hogy összességében Misó kiegyensúlyozott és rendben fejlődő baba!
Magam is azt gondolom, hogy egy étkezés akkor "jó", ha az kiegyensúlyozott, nyugodt, kellemes hangulatú és lehetőleg, a főétkezések (vagy azokból 1-2) együtt történnek a többi családtaggal. Hogy a baba is láthassa, hogy együtt enni egy családi összekapcsolódás is, ahol egymásra figyelünk, azon felül, hogy finomakat, táplálóakat eszünk. Szóval nem egy gépies cselekedet, hanem színes, érzelmekben is gazdag esemény. Ha az étkezések közösek, Misó nagy eséllyel hamarosan önmagától fog érdeklődést mutatni az ételek iránt, hiszen felkeltik érdeklődését az Önök tányérján való finomságok és akar majd önállóan próbálkozni. (Nem mellesleg vannak babák, akik a pürék helyett jobban kedvelik a babakézbe való, de darabos álagú ételeket: BLW a módszer neve, olvasson utána, ha még nem ismeri ezt!)
Érzésem szerint érdemes lenne egyeztetni olyan gyermekorvossal, aki a biztonságérzetet tudja nyújtani szaktudása mellett és nem irreális elvárásokkal húzza ki lába alól a talajt, és a tankönyvi számok helyett a gyereket nézi! Ismerek ilyet, akit szívből ajánlanék, ha gondolja.
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 03. 05. 23:08
Szánalmasnak semmiképp nem mondanám, amit leírt és érez ennek kapcsán, abszolút értem és érzem a kétségbeesést!
Igazából borzasztó könnyű belekerülni egy őrjítő ördögi körbe, ha megtörtént az elbizonytalanítás, pláne, ha az a gyermekorvostól jön! :-(
6,5 hónaposan nem kell tudnia ennie egy halom pürét, ez még inkább csak a kóstolgatások, ízekkel, állagokkal való ismerkedés ideje, semmi több!
Az is igen erős információ, hogy a család minden tagjának milyen a testalkata, genetikája, ez egyáltalán nem elhanyagolható! Az is nagyon fontos, hogy összességében Misó kiegyensúlyozott és rendben fejlődő baba!
Magam is azt gondolom, hogy egy étkezés akkor "jó", ha az kiegyensúlyozott, nyugodt, kellemes hangulatú és lehetőleg, a főétkezések (vagy azokból 1-2) együtt történnek a többi családtaggal. Hogy a baba is láthassa, hogy együtt enni egy családi összekapcsolódás is, ahol egymásra figyelünk, azon felül, hogy finomakat, táplálóakat eszünk. Szóval nem egy gépies cselekedet, hanem színes, érzelmekben is gazdag esemény. Ha az étkezések közösek, Misó nagy eséllyel hamarosan önmagától fog érdeklődést mutatni az ételek iránt, hiszen felkeltik érdeklődését az Önök tányérján való finomságok és akar majd önállóan próbálkozni. (Nem mellesleg vannak babák, akik a pürék helyett jobban kedvelik a babakézbe való, de darabos álagú ételeket: BLW a módszer neve, olvasson utána, ha még nem ismeri ezt!)
Érzésem szerint érdemes lenne egyeztetni olyan gyermekorvossal, aki a biztonságérzetet tudja nyújtani szaktudása mellett és nem irreális elvárásokkal húzza ki lába alól a talajt, és a tankönyvi számok helyett a gyereket nézi! Ismerek ilyet, akit szívből ajánlanék, ha gondolja.
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 03. 05. 23:08
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Nóra!
Kislányunk 2 hónapos, császár metszéssel született, kiegyensúlyozott, sokat gőgicsélő és nevető, jól evő, jól fejlődő baba. Viszont amikor lerakjuk aludni, sír, kivéve talán az első 1-2 hetet. Amint lerakjuk, rögtön elkezdi, korábban egész hosszan sírt (akár fél óra is volt az altatás), most már kevesebbet (5-10 percet, bár néha akár még mindig többet), de még mindig és nem tudjuk, nem-e okozunk neki valamilyen traumát, mert nem veszünk esetleg észre valamit. Születésétől fogva hason alszik - próbáltuk háton, de nem tudott olyan mélyen aludni. Babaöbölben alszik mellettünk, napközbeni alvásai is ott vannak. A napi 6 alvásból kétszer jobb a helyzet: éjszakai szoptatás után nem szokott, illetve babakocsizáskor csak nagyon röviden. Amúgy nem túl mély alvó baba, álmában is sokat forgatja a fejét, illetve kicsit hasfájós, néha kikúszik a babaöbölből, ahogy a lábát húzogatja. Ha nagyon nem tud aludni, kendőbe rakjuk, ahol általában jól alszik.
Válaszát előre is köszönjük!
Kislányunk 2 hónapos, császár metszéssel született, kiegyensúlyozott, sokat gőgicsélő és nevető, jól evő, jól fejlődő baba. Viszont amikor lerakjuk aludni, sír, kivéve talán az első 1-2 hetet. Amint lerakjuk, rögtön elkezdi, korábban egész hosszan sírt (akár fél óra is volt az altatás), most már kevesebbet (5-10 percet, bár néha akár még mindig többet), de még mindig és nem tudjuk, nem-e okozunk neki valamilyen traumát, mert nem veszünk esetleg észre valamit. Születésétől fogva hason alszik - próbáltuk háton, de nem tudott olyan mélyen aludni. Babaöbölben alszik mellettünk, napközbeni alvásai is ott vannak. A napi 6 alvásból kétszer jobb a helyzet: éjszakai szoptatás után nem szokott, illetve babakocsizáskor csak nagyon röviden. Amúgy nem túl mély alvó baba, álmában is sokat forgatja a fejét, illetve kicsit hasfájós, néha kikúszik a babaöbölből, ahogy a lábát húzogatja. Ha nagyon nem tud aludni, kendőbe rakjuk, ahol általában jól alszik.
Válaszát előre is köszönjük!
Kedves Kérdező!
Gratulálok kisbabájukhoz! :-)
Vannak babák, akik az első pillanattól felszínesen és röviden alszanak, vannak, akik az első pár hétben az eszik-alszik mintát hozza s utána kezd ébredezni, de a közös pont, hogy a babák alvására a több rövidebb alvás a jellemző nagyon gyakran. Például egy ekkora baba alvásciklusa kb. fél órás, s egy alvásciklus végén nagyon könnyen felébrednek. De az is 20 perc kb.hogy a mélyebb alvásszakaszt elérjék, s ebből szokott fakadni, hogy a baba "letehetetlenné" válik, mert vagy még nem alszik elég mélyen, s egyből felébred arra, ha megszűnik a testkontakt, vagy a maradék 10 percet tölti csak alvó állapotban, s utána gyorsan ébred is. De ez nem egy kóros jelenség, hanem evolúciós kódolás eredménye. Egyszerűen él még bennünk, hogy letéve lenni, egyedül, veszélyes. Hiába vannak már meleg szobák, vastag falak és nem kaphat már el a kardfogú tigris, a bennünk lévő program, hogy folyamatosan a rólam gondoskodóval legyek, s sűrű ébredésekkel leellenőrizzem, meg van-e még, s az ébredések megóvnak a túl mélyen alvástól is, ami nem előnyös a csecsemőknél.
A hason alvás valóban hosszabb és mélyebb alvásokat szokott eredményezni (bár vannak szempontok, mikor ez nem igazán előny).
Nagyon jó ötlet a babaöböl és a hordozás is, mind a szükséges (és természetes szükségletből fakadó) testközelség és biztonságérzet kielégítésére nagyon alkalmas! Minden babának ilyen gondoskodó, szerető, baba jelzéseire érzékenyen figyelő szülőket kívánnék!
Az mindenképp megnyugtató jel, hogy összességében nézve kislányuk fejlődése, kedélye, fizikális állapota teljesen rendben van!
A negyedik trimeszter fogalmában én nagyon hiszek, kell idő a babának, míg valóban "megérkezik" a nagyvilágba, az első három hónap pont ennek időszaka, még a méhen belüli élet folytatása.
szoptatasportal.hu/negyedik_trimeszter_avagy_miert_utaljak_az_ujszulottek_ha_leteszik_oket
Remélem, tudtam segíteni!
Kiegyensúlyozott babázást kívánok!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 03. 05. 22:49
Gratulálok kisbabájukhoz! :-)
Vannak babák, akik az első pillanattól felszínesen és röviden alszanak, vannak, akik az első pár hétben az eszik-alszik mintát hozza s utána kezd ébredezni, de a közös pont, hogy a babák alvására a több rövidebb alvás a jellemző nagyon gyakran. Például egy ekkora baba alvásciklusa kb. fél órás, s egy alvásciklus végén nagyon könnyen felébrednek. De az is 20 perc kb.hogy a mélyebb alvásszakaszt elérjék, s ebből szokott fakadni, hogy a baba "letehetetlenné" válik, mert vagy még nem alszik elég mélyen, s egyből felébred arra, ha megszűnik a testkontakt, vagy a maradék 10 percet tölti csak alvó állapotban, s utána gyorsan ébred is. De ez nem egy kóros jelenség, hanem evolúciós kódolás eredménye. Egyszerűen él még bennünk, hogy letéve lenni, egyedül, veszélyes. Hiába vannak már meleg szobák, vastag falak és nem kaphat már el a kardfogú tigris, a bennünk lévő program, hogy folyamatosan a rólam gondoskodóval legyek, s sűrű ébredésekkel leellenőrizzem, meg van-e még, s az ébredések megóvnak a túl mélyen alvástól is, ami nem előnyös a csecsemőknél.
A hason alvás valóban hosszabb és mélyebb alvásokat szokott eredményezni (bár vannak szempontok, mikor ez nem igazán előny).
Nagyon jó ötlet a babaöböl és a hordozás is, mind a szükséges (és természetes szükségletből fakadó) testközelség és biztonságérzet kielégítésére nagyon alkalmas! Minden babának ilyen gondoskodó, szerető, baba jelzéseire érzékenyen figyelő szülőket kívánnék!
Az mindenképp megnyugtató jel, hogy összességében nézve kislányuk fejlődése, kedélye, fizikális állapota teljesen rendben van!
A negyedik trimeszter fogalmában én nagyon hiszek, kell idő a babának, míg valóban "megérkezik" a nagyvilágba, az első három hónap pont ennek időszaka, még a méhen belüli élet folytatása.
szoptatasportal.hu/negyedik_trimeszter_avagy_miert_utaljak_az_ujszulottek_ha_leteszik_oket
Remélem, tudtam segíteni!
Kiegyensúlyozott babázást kívánok!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 03. 05. 22:49
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves szakértő!
Kislányom 10 hónapos, egészséges, jól fejlett baba, mozgásfejlődése megelőzi a korát, már önállóan jár. Körülbelül egy hónapja vettük észre először, hogy az etetőszékben megfeszül, a nuniját dörzsöli, közben kipirul, nyög. Azóta továbbfejlesztette, keresztbe teszi a lábszárát, sarkára ül, és így, hintázva önkielégít. Olvastam, hogy ez kisgyerekeknél megszokott (ő a harmadik gyermekem, a "nagyoknál" ennek nyomát sem fedeztem fel), viszont aggasztónak tartom, hogy minden "szabad percében" ezt csinálja. Ha aktívan játszom vele, vagy egyszerűen ott vagyok mellette, nagyszerűen eljátszik, viszont abban a pillanatban, ahogy valami dolgom akad, és nem vele foglalkozom, ezt csinálja, napjában legalább 50 alkalommal. Próbálom elterelni a figyelmét, ezt gyakran sírással fogadja, ha hagyom, hosszú ideig csinálja, aztán keservesen sírni kezd. Az éjszakák borzalmasak, 10-20 percet alszik, utána feláll, megindul, ha végképp kimerül, rámborul és alszik pár percet, aztán kezdődik minden elölről. Nappal gyakran nyűgös, és úgy vettem észre, hogy az önkielégítés egy pótcselekvés - folyamatosan késztetést érez, hogy "csináljon valamit". Mennyire aggasztó ez a helyzet? Hová fordulhatok? Várható-e valamilyen javulás? Semmiképpen nem szeretném, hogy ebből később (pl. oviban) kellemetlensége adódjon. Nagyon köszönöm a segítségét!
Kislányom 10 hónapos, egészséges, jól fejlett baba, mozgásfejlődése megelőzi a korát, már önállóan jár. Körülbelül egy hónapja vettük észre először, hogy az etetőszékben megfeszül, a nuniját dörzsöli, közben kipirul, nyög. Azóta továbbfejlesztette, keresztbe teszi a lábszárát, sarkára ül, és így, hintázva önkielégít. Olvastam, hogy ez kisgyerekeknél megszokott (ő a harmadik gyermekem, a "nagyoknál" ennek nyomát sem fedeztem fel), viszont aggasztónak tartom, hogy minden "szabad percében" ezt csinálja. Ha aktívan játszom vele, vagy egyszerűen ott vagyok mellette, nagyszerűen eljátszik, viszont abban a pillanatban, ahogy valami dolgom akad, és nem vele foglalkozom, ezt csinálja, napjában legalább 50 alkalommal. Próbálom elterelni a figyelmét, ezt gyakran sírással fogadja, ha hagyom, hosszú ideig csinálja, aztán keservesen sírni kezd. Az éjszakák borzalmasak, 10-20 percet alszik, utána feláll, megindul, ha végképp kimerül, rámborul és alszik pár percet, aztán kezdődik minden elölről. Nappal gyakran nyűgös, és úgy vettem észre, hogy az önkielégítés egy pótcselekvés - folyamatosan késztetést érez, hogy "csináljon valamit". Mennyire aggasztó ez a helyzet? Hová fordulhatok? Várható-e valamilyen javulás? Semmiképpen nem szeretném, hogy ebből később (pl. oviban) kellemetlensége adódjon. Nagyon köszönöm a segítségét!
Kedves Kérdező!
Érthető aggodalma, mert túl intenzívnek érzi ezt a cselekvést, de szeretném megnyugtatni, hogy ez ebben a korban semmiképp nem tudatos és nem kóros! Az oviig nem fogja ez kísérni nagy valószínűséggel.
Az éjszakai nyugalom ebben a korban jellemzően hiányzó jelenség, nagyon gyakori a nyugtalanság, a nagyon gyakori ébredés, melynek elsődleges oka az idegrendszer éretlensége, a mozgás- és beszédfejlődés, a fogzás és a szeparációs szorongás. Persze, ha nappal túl sok inger érte, esetleg néz mesét, vagy eleve képernyőt, mozgó képet, esetlegesen előfordul otthoni tartós feszültség, stressz, ezek is mind hozzájárulhatnak a nehezebb éjszakákhoz. De az ilyen sűűrn ébredős éjjelek önmagukban is bekövetkeznek a második félévben.
Ha úgy érzi, nagyon aggasztja a jelenség, és megnyugtatná erről beszélgetni, javaslom pszichológus felkeresését, hogy Önt tudja megnyugtatni, esetleg plusz szempontokat adni ahhoz, hogy érdemes tekinteni erre!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 02. 15. 10:32
Érthető aggodalma, mert túl intenzívnek érzi ezt a cselekvést, de szeretném megnyugtatni, hogy ez ebben a korban semmiképp nem tudatos és nem kóros! Az oviig nem fogja ez kísérni nagy valószínűséggel.
Az éjszakai nyugalom ebben a korban jellemzően hiányzó jelenség, nagyon gyakori a nyugtalanság, a nagyon gyakori ébredés, melynek elsődleges oka az idegrendszer éretlensége, a mozgás- és beszédfejlődés, a fogzás és a szeparációs szorongás. Persze, ha nappal túl sok inger érte, esetleg néz mesét, vagy eleve képernyőt, mozgó képet, esetlegesen előfordul otthoni tartós feszültség, stressz, ezek is mind hozzájárulhatnak a nehezebb éjszakákhoz. De az ilyen sűűrn ébredős éjjelek önmagukban is bekövetkeznek a második félévben.
Ha úgy érzi, nagyon aggasztja a jelenség, és megnyugtatná erről beszélgetni, javaslom pszichológus felkeresését, hogy Önt tudja megnyugtatni, esetleg plusz szempontokat adni ahhoz, hogy érdemes tekinteni erre!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 02. 15. 10:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra!
Köszönöm megnyugtató válaszát. Már csak az érdekelne előreláthatólag meddig tart ez a rosszul alvó időszak?
Köszönöm! (a 11 hónapos alvásproblémás kisfiú anyukája)
Köszönöm megnyugtató válaszát. Már csak az érdekelne előreláthatólag meddig tart ez a rosszul alvó időszak?
Köszönöm! (a 11 hónapos alvásproblémás kisfiú anyukája)
Kedves Kérdező!
Örülök, ha sikerült némiképp megnyugodnia! :-)
Sajnos ez előre megjósolhatatlan, meddig tart, meddig intenzív ez az időszak. Vannak, akiknél szinte folyamatosan fenn áll a gyakrabban ébredezős időszak,míg van, akiknél pár napos-hetes hullámokban jelentkezik, közte nyugalmasabb éjjelekkel, és minden verzió rendben van, a normalitásba tartozik. Nagy átlagot nézve valahol 2-3 éves kor körül éri el az idegrendszer azt a fajta érettséget, mikor képesek lehetnek tartósan hosszabb időszakokat átaludni és/vagy könnyebben elaludni. Az biztos, hogy senki nem ragad bele ebbe a fejlődési fázisába, tehát ez is elmúlik egyszer és következik az újabb kihívásokkal teli korszak, más megnyilvánulásokkal, de ez így szép! :-)
Érdemes törekedni a nappali, hétvégi extra pihenőkre, ha van mód, ilyenkor elkél a segítség!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 02. 06. 10:32
Örülök, ha sikerült némiképp megnyugodnia! :-)
Sajnos ez előre megjósolhatatlan, meddig tart, meddig intenzív ez az időszak. Vannak, akiknél szinte folyamatosan fenn áll a gyakrabban ébredezős időszak,míg van, akiknél pár napos-hetes hullámokban jelentkezik, közte nyugalmasabb éjjelekkel, és minden verzió rendben van, a normalitásba tartozik. Nagy átlagot nézve valahol 2-3 éves kor körül éri el az idegrendszer azt a fajta érettséget, mikor képesek lehetnek tartósan hosszabb időszakokat átaludni és/vagy könnyebben elaludni. Az biztos, hogy senki nem ragad bele ebbe a fejlődési fázisába, tehát ez is elmúlik egyszer és következik az újabb kihívásokkal teli korszak, más megnyilvánulásokkal, de ez így szép! :-)
Érdemes törekedni a nappali, hétvégi extra pihenőkre, ha van mód, ilyenkor elkél a segítség!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 02. 06. 10:32
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Szakértő!
A segítségét szeretném kérni.
A kisfiam 11 hónapos, és 4 hónapos kora óta óránként kel. Ilyenkor kis szopival vagy cumival megnyugtatható, visszaalszik ritkábban fent van egy órát és utána alszik el, ölben vagy szopi közben.
4 hónapos koráig 3 óránként kelt, és este magától aludt el. Azóta azonban, hogy fel tud ülni nem hajlandó elaludni magától.
A védőnő szerint ez így lesz míg szopizik éjjel, okként a fogait és a szeparációs szorongást állapította meg.
8 foga van és kezdetektől fogva gyorsan csinált mindent, mászott fél évesen, és most már jár is segítség nélkül, önmagától, nem erőltettem semmit.
Próbáltam már 3 féle homeopátiás szert a chamomillt, a viburcolt és a coffea tostát is valamint a dologélt de kicsit sem használtak.
Próbáltam felvenni de letenni mielőtt elaludna, de 2,5 óra után nem bírtam tovább és elaltatva tettem le. Próbáltam az ágya mellett ülni, de akkor sem aludt el éjjel 2 óra mellette levés után sem.
Apa is kelt hozzá, de nála sírt végig, az utóbbi időben még nehezebben alszik vissza, ha leteszem mielőtt ténylegesen elszundítana, azonnal feláll nyújtja a kezét és ordít. 5 percig tudtam max sírva hagyni, mert annyira sírt, hogy félrenyelt és öklendezett, mint aki megfullad.
Kérem, adjon nekem tanácsot, mert kezdek teljesen kimerülni. Ennyire elrontottam valamit?
Nagyon köszönöm
A segítségét szeretném kérni.
A kisfiam 11 hónapos, és 4 hónapos kora óta óránként kel. Ilyenkor kis szopival vagy cumival megnyugtatható, visszaalszik ritkábban fent van egy órát és utána alszik el, ölben vagy szopi közben.
4 hónapos koráig 3 óránként kelt, és este magától aludt el. Azóta azonban, hogy fel tud ülni nem hajlandó elaludni magától.
A védőnő szerint ez így lesz míg szopizik éjjel, okként a fogait és a szeparációs szorongást állapította meg.
8 foga van és kezdetektől fogva gyorsan csinált mindent, mászott fél évesen, és most már jár is segítség nélkül, önmagától, nem erőltettem semmit.
Próbáltam már 3 féle homeopátiás szert a chamomillt, a viburcolt és a coffea tostát is valamint a dologélt de kicsit sem használtak.
Próbáltam felvenni de letenni mielőtt elaludna, de 2,5 óra után nem bírtam tovább és elaltatva tettem le. Próbáltam az ágya mellett ülni, de akkor sem aludt el éjjel 2 óra mellette levés után sem.
Apa is kelt hozzá, de nála sírt végig, az utóbbi időben még nehezebben alszik vissza, ha leteszem mielőtt ténylegesen elszundítana, azonnal feláll nyújtja a kezét és ordít. 5 percig tudtam max sírva hagyni, mert annyira sírt, hogy félrenyelt és öklendezett, mint aki megfullad.
Kérem, adjon nekem tanácsot, mert kezdek teljesen kimerülni. Ennyire elrontottam valamit?
Nagyon köszönöm
Kedves Kérdező!
Nem, semmit nem rontott el! A babák valójában így működnek, amit Ön most tapasztal, az a fejlődés normális részét képezi. A védőnőnek abszolút jó meglátása a fogzás és a szeparációs szorongás jelensége, ezek önmagukban is képesek az elalvást hosszabbítani és többszöri ébredést generálni, a mozgásfejlődéssel kiegészülve pláne. Az viszont tévhit,hogy a szoptatás MIATT ébred egy baba! Azért ébred, mert nem tud nem így tenni, s ha már felébredt, a legtermészetesebb segítség, válasz a szoptatás! Az anyatejben vannak olyan anyagok, melyek a visszaalvást segítik, plusz az anyában is felszabadulnak szoptatáskor azon anyagok, melyek az ő visszaalvását is támogatják. Tehát az éjjeli szoptatás egy szükséglet a babánál és a kötődési szükséglet is magasabb éjjel. Erre nem a szülők szoktatják rá a babájukat, hanem a fejlődés része, a szoptatás iránti igény pedig szükséglet, melyet ki fog nőni, el tud hagyni magától, ha készen áll rá. Ugyanez az elaltatás is. Nagyon sok energiát lehet azzal spórolni, ha az ember elaltatja a babát és nem kell arra figyelni, hogy még félálomban tegye le, hogy ezzel is megtanulja az önálló elalvást. Az alvást nem tanulják a babák, hanem megérnek rá! A sírni hagyás, jól érzi, hogy nem épp a legideálisabb megoldás, anya-baba ki tud benne készülni, nem véletlenül. A baba mikor felébred és hívja szüleit, az teljesen természetes és rendjén való dolog. Nem azzal tanítjuk meg az önállóságra, ha egyedül hagyjuk a szükségletével és nem válaszolunk arra. Úgyhogy tudom biztatni, hallgasson a belső hangjára, adjon meg minden testközelséget a babájának, amit csak lehet, hogy aztán ő a következő fejlődési szakaszába magabiztossággal tudjon belépni!
A homeopátiás szerek is pont azért nem hatnak ebben az esetben, mert nincs kórállapot, ez a fejlődési szakasz nehezebb, fárasztóbb lehet, mint ahogy elképzeltük, de megéri itt is hosszútávon az elfogadás és energia ráfordítás, pláne, ha van köröttünk támogató közeg!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 02. 05. 11:32
Nem, semmit nem rontott el! A babák valójában így működnek, amit Ön most tapasztal, az a fejlődés normális részét képezi. A védőnőnek abszolút jó meglátása a fogzás és a szeparációs szorongás jelensége, ezek önmagukban is képesek az elalvást hosszabbítani és többszöri ébredést generálni, a mozgásfejlődéssel kiegészülve pláne. Az viszont tévhit,hogy a szoptatás MIATT ébred egy baba! Azért ébred, mert nem tud nem így tenni, s ha már felébredt, a legtermészetesebb segítség, válasz a szoptatás! Az anyatejben vannak olyan anyagok, melyek a visszaalvást segítik, plusz az anyában is felszabadulnak szoptatáskor azon anyagok, melyek az ő visszaalvását is támogatják. Tehát az éjjeli szoptatás egy szükséglet a babánál és a kötődési szükséglet is magasabb éjjel. Erre nem a szülők szoktatják rá a babájukat, hanem a fejlődés része, a szoptatás iránti igény pedig szükséglet, melyet ki fog nőni, el tud hagyni magától, ha készen áll rá. Ugyanez az elaltatás is. Nagyon sok energiát lehet azzal spórolni, ha az ember elaltatja a babát és nem kell arra figyelni, hogy még félálomban tegye le, hogy ezzel is megtanulja az önálló elalvást. Az alvást nem tanulják a babák, hanem megérnek rá! A sírni hagyás, jól érzi, hogy nem épp a legideálisabb megoldás, anya-baba ki tud benne készülni, nem véletlenül. A baba mikor felébred és hívja szüleit, az teljesen természetes és rendjén való dolog. Nem azzal tanítjuk meg az önállóságra, ha egyedül hagyjuk a szükségletével és nem válaszolunk arra. Úgyhogy tudom biztatni, hallgasson a belső hangjára, adjon meg minden testközelséget a babájának, amit csak lehet, hogy aztán ő a következő fejlődési szakaszába magabiztossággal tudjon belépni!
A homeopátiás szerek is pont azért nem hatnak ebben az esetben, mert nincs kórállapot, ez a fejlődési szakasz nehezebb, fárasztóbb lehet, mint ahogy elképzeltük, de megéri itt is hosszútávon az elfogadás és energia ráfordítás, pláne, ha van köröttünk támogató közeg!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 02. 05. 11:32
Olvasói értékelés: 5 / 5
Tisztelt Nóra!
Másfél éves a fiam, két hónapja már elköltöztünk az édesapjától. A kapcsolat nem működött. Ügyvéddel írattunk egy megállapodást, miszerint a az apa jogosult hetente két napot elvinni fiát 9 órától 17óráig(amit természetesen ki is használ maximálisan)valamint kéthetente egyszer "ottalvásra" jogosult elvinni. Nem lett viszont rögzítve a papíron, hogy ez milyen időintervallumban zajlik, így ő kitalálta, hogy reggeltől másnap estig elviszi. Kicsit sokallom ezt az időt egy másfél éves gyermek számára az édesanyja nélkül...Mi a szakvéleménye, egy ennyi idős gyermeknek mi az optimális?
Másfél éves a fiam, két hónapja már elköltöztünk az édesapjától. A kapcsolat nem működött. Ügyvéddel írattunk egy megállapodást, miszerint a az apa jogosult hetente két napot elvinni fiát 9 órától 17óráig(amit természetesen ki is használ maximálisan)valamint kéthetente egyszer "ottalvásra" jogosult elvinni. Nem lett viszont rögzítve a papíron, hogy ez milyen időintervallumban zajlik, így ő kitalálta, hogy reggeltől másnap estig elviszi. Kicsit sokallom ezt az időt egy másfél éves gyermek számára az édesanyja nélkül...Mi a szakvéleménye, egy ennyi idős gyermeknek mi az optimális?
Kedves Kérdező!
Nagyon nehéz volna, sőt, nem lehet számszerű választ adni kérdésére, mert erre nem létezik adat és egy válásos, szétköltözős helyzet is összetett nagyon!
Az biztos, hogy egy gyermeknek-életkorától függetlenül-szüksége van szüleire. Az is tény, hogy 1,5 éves kor körül általában megint szokot zajlani egy olyan időszak, mikor a gyermekek fokozottabban anyásak, ragaszkodóbbak anyához. Nem tudom, milyen viszonyban vannak éppen egymással gyermeke édesapjával, de optimális lenne, ha tudnának közös megállapodásra jutni, akár mediátor segítségével!
Ez egy jó összefoglaló a válás, szétköltözés utáni kapcsolattartás mikéntjéről, érdemes lehet elolvasni: https://wmn.hu/elet/29022-ez-a-13-legfontosabb-szabaly-a-valas-utani-kapcsolattartashoz-a-pszichologus-szerint
Kívánom a lehető leggördülékenyebb, legegyüttműködőbb folyamatot!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 01. 10. 22:56
Nagyon nehéz volna, sőt, nem lehet számszerű választ adni kérdésére, mert erre nem létezik adat és egy válásos, szétköltözős helyzet is összetett nagyon!
Az biztos, hogy egy gyermeknek-életkorától függetlenül-szüksége van szüleire. Az is tény, hogy 1,5 éves kor körül általában megint szokot zajlani egy olyan időszak, mikor a gyermekek fokozottabban anyásak, ragaszkodóbbak anyához. Nem tudom, milyen viszonyban vannak éppen egymással gyermeke édesapjával, de optimális lenne, ha tudnának közös megállapodásra jutni, akár mediátor segítségével!
Ez egy jó összefoglaló a válás, szétköltözés utáni kapcsolattartás mikéntjéről, érdemes lehet elolvasni: https://wmn.hu/elet/29022-ez-a-13-legfontosabb-szabaly-a-valas-utani-kapcsolattartashoz-a-pszichologus-szerint
Kívánom a lehető leggördülékenyebb, legegyüttműködőbb folyamatot!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2018. 01. 10. 22:56
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Nóra!
Kérdésem a kétéves kisfiam viselkedése....
Mint első gyermekes Anyuka, elbizonytalanodtam.Családunkban változások álltak fent, gyermekem apjával viszonyunk megromlott,az apa egy időre el is költözött,de most velünk van az ünnepek alatt,és egy ideig velünk is marad.Békét kötöttünk,amelyet igyekszünk megőrizni...kisfiúnk az apa visszatérte óta, szinte egyátalán nem is áll "szóba" velem,sokat futkározik,szinte kifulladásig,sokat hisztizik,és újabban odacsap nekünk...pelenkázáskor hatalmas "harc" veszi kezdetét, és ugyanez jellemző az öltöztetésre is.Szinte semmiben sem akar együtt működni,és nagy erőkkel fejti ki akaratát.
Kicsit ami aggaszt, olyan mintha tőlem eltávolodott volna kissé...mindenhez csak az apa kell, csak az apához szalad, és őt szólongatja...a fürdetési rituálé, is anya kihagyásával alakult át.
Attól félek, hosszú időre eltávolodott tőlem a gyermekem.
Igaz, én születése óta hagytam önállósodni, bőlcsödébe jár, nálunk beszoktatásra szinte nem is volt szükség... a fiam a harmadik nap után beszokott, csecsemőként baba-mama klubban is jártunk, és amikor pár hónapos volt, én nem voltam az a mindig felkapkodós típus, de szeretném,ha érezhetném anya csak egy van,illetve anya is van, nem csak az apa, hogy megnyugodjon a fiamért sajgó szivem...
Mit kellene tennem?
Kérdésem a kétéves kisfiam viselkedése....
Mint első gyermekes Anyuka, elbizonytalanodtam.Családunkban változások álltak fent, gyermekem apjával viszonyunk megromlott,az apa egy időre el is költözött,de most velünk van az ünnepek alatt,és egy ideig velünk is marad.Békét kötöttünk,amelyet igyekszünk megőrizni...kisfiúnk az apa visszatérte óta, szinte egyátalán nem is áll "szóba" velem,sokat futkározik,szinte kifulladásig,sokat hisztizik,és újabban odacsap nekünk...pelenkázáskor hatalmas "harc" veszi kezdetét, és ugyanez jellemző az öltöztetésre is.Szinte semmiben sem akar együtt működni,és nagy erőkkel fejti ki akaratát.
Kicsit ami aggaszt, olyan mintha tőlem eltávolodott volna kissé...mindenhez csak az apa kell, csak az apához szalad, és őt szólongatja...a fürdetési rituálé, is anya kihagyásával alakult át.
Attól félek, hosszú időre eltávolodott tőlem a gyermekem.
Igaz, én születése óta hagytam önállósodni, bőlcsödébe jár, nálunk beszoktatásra szinte nem is volt szükség... a fiam a harmadik nap után beszokott, csecsemőként baba-mama klubban is jártunk, és amikor pár hónapos volt, én nem voltam az a mindig felkapkodós típus, de szeretném,ha érezhetném anya csak egy van,illetve anya is van, nem csak az apa, hogy megnyugodjon a fiamért sajgó szivem...
Mit kellene tennem?
Kedves Kérdező!
Abban biztos vagyok, hogy a kisfia pontosan tudja, hogy anya van és Ön nagyon is fontos neki! Ám az édesapja ugyanilyen fontos számára, s nemtől függetlenül valóban fontos az apa kép is. Nem tudom, lát-e még esélyt kapcsolatuk javítására gyermeke apjával- nem a gyermek érdekében, hanem önmaguk végett-, de ha igen, akkor célszerű akár párterápiát is segítségül hívni.
Az biztos, hogy a gyermekek pontosan érzik a változásokat a családban, akkor is, ha nem a szeme előtt zajlik, hanem úgymond rejtetten zajlanak a konfliktusok. Érzik a bizonytalanságot, a zavart, hogy valami nem olyan, mint szokott. Érzik a szülőkön a nem kimutatott érzelmeket is, s ez is bizonytalansággal töltheti el őket.
Az, hogy apa újra részt vesz az életben egyfelől eltölti jó érzéssel a gyermeket, hisz nyilván kötődik hozzá, szeretne vele lenni, másfelől a bizonytalanság miatt: "vajon itt marad-e, meddig marad?" lehetnek szélsőségesebb megnyilvánulásai is. Két éves gyermek viselkedése eleve tud kissé intenzív lenni, dackorszak, önállósodási törekvések mind nagy változásokat, erős megnyilvánulásokat tudnak magukkal hozni.
Célszerű volna rendezni a viszonyokat gyermeke apjával, s a kisfiú számára és önmaguk lehető legnyugodtabb érzése miatt kialakítani egy stabil rendszert, ami határozott, megnyugtató keretet ad a mindennapokra! Hisz a gyermeknek stabilitásra, kiszámíthatóságra is nagy szüksége van, amellett, hogy érzi, tudja, akármi is történik, szülei szeretetét nem vesztheti el, az feltétel nélkül jelen van megkérdőjelezhetetlenül.
Önnek pedig érdemes tisztáznia magában-akár külső segítséggel- mit vár párkapcsolatától, mit szeretne, hogy érzi magát ebben a helyzetben, esetleges veszteségélményeit feldolgozni, hogy ne legyen Önben az a félsz, hogy gyermeke szeretetét is elveszítheti, mert az nagyon is jelen van, csak éppen apukájához is kötődik a kisfiú!
Legjobbakat kívánom!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 12. 29. 12:11
Abban biztos vagyok, hogy a kisfia pontosan tudja, hogy anya van és Ön nagyon is fontos neki! Ám az édesapja ugyanilyen fontos számára, s nemtől függetlenül valóban fontos az apa kép is. Nem tudom, lát-e még esélyt kapcsolatuk javítására gyermeke apjával- nem a gyermek érdekében, hanem önmaguk végett-, de ha igen, akkor célszerű akár párterápiát is segítségül hívni.
Az biztos, hogy a gyermekek pontosan érzik a változásokat a családban, akkor is, ha nem a szeme előtt zajlik, hanem úgymond rejtetten zajlanak a konfliktusok. Érzik a bizonytalanságot, a zavart, hogy valami nem olyan, mint szokott. Érzik a szülőkön a nem kimutatott érzelmeket is, s ez is bizonytalansággal töltheti el őket.
Az, hogy apa újra részt vesz az életben egyfelől eltölti jó érzéssel a gyermeket, hisz nyilván kötődik hozzá, szeretne vele lenni, másfelől a bizonytalanság miatt: "vajon itt marad-e, meddig marad?" lehetnek szélsőségesebb megnyilvánulásai is. Két éves gyermek viselkedése eleve tud kissé intenzív lenni, dackorszak, önállósodási törekvések mind nagy változásokat, erős megnyilvánulásokat tudnak magukkal hozni.
Célszerű volna rendezni a viszonyokat gyermeke apjával, s a kisfiú számára és önmaguk lehető legnyugodtabb érzése miatt kialakítani egy stabil rendszert, ami határozott, megnyugtató keretet ad a mindennapokra! Hisz a gyermeknek stabilitásra, kiszámíthatóságra is nagy szüksége van, amellett, hogy érzi, tudja, akármi is történik, szülei szeretetét nem vesztheti el, az feltétel nélkül jelen van megkérdőjelezhetetlenül.
Önnek pedig érdemes tisztáznia magában-akár külső segítséggel- mit vár párkapcsolatától, mit szeretne, hogy érzi magát ebben a helyzetben, esetleges veszteségélményeit feldolgozni, hogy ne legyen Önben az a félsz, hogy gyermeke szeretetét is elveszítheti, mert az nagyon is jelen van, csak éppen apukájához is kötődik a kisfiú!
Legjobbakat kívánom!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 12. 29. 12:11
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Nóra!
Van egy 20 hónapos kislányom. 3 hete mi a kislányommal a szüleimnél aludtunk, a férjem nem jött velünk (már 1-2x előfordult ilyen, hogy otthon maradt és olyan dolgokat megcsinált, amit a kisgyerek mellett nem igazán lehet). Másnap délelőtt mentünk haza, hívtam a férjem 9x, nem vette fel. Rossz érzésem támadt, így mikor hazaértünk és beálltam a kocsival a lányom nem vettem ki az autóból, hanem elkezdtem keresni a férjem, akire holtan találtam rá. Ezek után ki sem mertem venni, mert nem hagyhattam tök egyedül a házban. Szóltam rokonoknak jöjjenek érte, de a rendőrség a mentő előbb kintvolt. Tehát azt látta, hogy pánik van és idegen emberek szaladgálnak fel-le. Mikor tesómék odaértek bevitték a házba és összeszedték pár cuccát, aztán visszavitték a mamáékhoz. A közös házunkból elköltözünk a szüleimhez, mivel én ott a kicsivel nem maradhattam egyedül, mert külterület, közvilágítás és közvetlen szomszéd egyik irányból sincs, az összes rokon is 30 km-re lakik. Mindenki azt mondja nekem, hogy egy 20 hónapos gyerek hamar megszokja a változást, de szerintem nem. Egyik napról a másikra nem ott lakunk, a kutyáink a tesóméknál és nincs apa, ráadásul akárhogy próbálom titkolni és előtte nem feketében lenni a szomorúságot érzi. Otthon külön szobája volt és egésznap ketten voltunk, a férjem csak délután ért haza. De ő fürdette, ő szárított a a haját stb. Itt sokan vagyunk, nyüzsi van és ugye otthon mindent tudott mi hol van. 20 hónapos, de több hónapja beszél, számol magyarul és angolul 1-10-ig, kb 15 dalt tud kívülről, nagyon jó a memóriája, ismer jó pár színt, szóval nagyon értelmes, okos kislány. Míg otthon du magától aludt el, most kb 1 óra mire el tudom altatni. A játékaival nem nagyon játszik, vagy leginkább egy kupacba pakolja. Ma is ezt csinálta és mondta hazaviszem. Aztán beleült a gyerekülésbe ami a szobába van (az egyik autóból ki lett szedve) és mondta hogy kocsiba haza. Közben mindenre nemet mond (de lehet ez ilyen korszak) nem tudom egyáltalán mit csináljak vele. Félek beletaposok a lelkébe, de ha ráhagyok mindent meg a fejemre nő. Úgy érzem minden a feje tetejére állt. Az apját nem felejtette el, de ritkán hozza fel
Mikor igen leginkább azt mondja, hogy apa angyalok. (Én mondtam, hogy ott van) de olyan is van, hogy mondom neki hogy anya nagyon szeret erre rávágja, hogy apa nem. Teljesen tanácstalan vagyok. Köszönöm, ha tud segíteni. Edina
Van egy 20 hónapos kislányom. 3 hete mi a kislányommal a szüleimnél aludtunk, a férjem nem jött velünk (már 1-2x előfordult ilyen, hogy otthon maradt és olyan dolgokat megcsinált, amit a kisgyerek mellett nem igazán lehet). Másnap délelőtt mentünk haza, hívtam a férjem 9x, nem vette fel. Rossz érzésem támadt, így mikor hazaértünk és beálltam a kocsival a lányom nem vettem ki az autóból, hanem elkezdtem keresni a férjem, akire holtan találtam rá. Ezek után ki sem mertem venni, mert nem hagyhattam tök egyedül a házban. Szóltam rokonoknak jöjjenek érte, de a rendőrség a mentő előbb kintvolt. Tehát azt látta, hogy pánik van és idegen emberek szaladgálnak fel-le. Mikor tesómék odaértek bevitték a házba és összeszedték pár cuccát, aztán visszavitték a mamáékhoz. A közös házunkból elköltözünk a szüleimhez, mivel én ott a kicsivel nem maradhattam egyedül, mert külterület, közvilágítás és közvetlen szomszéd egyik irányból sincs, az összes rokon is 30 km-re lakik. Mindenki azt mondja nekem, hogy egy 20 hónapos gyerek hamar megszokja a változást, de szerintem nem. Egyik napról a másikra nem ott lakunk, a kutyáink a tesóméknál és nincs apa, ráadásul akárhogy próbálom titkolni és előtte nem feketében lenni a szomorúságot érzi. Otthon külön szobája volt és egésznap ketten voltunk, a férjem csak délután ért haza. De ő fürdette, ő szárított a a haját stb. Itt sokan vagyunk, nyüzsi van és ugye otthon mindent tudott mi hol van. 20 hónapos, de több hónapja beszél, számol magyarul és angolul 1-10-ig, kb 15 dalt tud kívülről, nagyon jó a memóriája, ismer jó pár színt, szóval nagyon értelmes, okos kislány. Míg otthon du magától aludt el, most kb 1 óra mire el tudom altatni. A játékaival nem nagyon játszik, vagy leginkább egy kupacba pakolja. Ma is ezt csinálta és mondta hazaviszem. Aztán beleült a gyerekülésbe ami a szobába van (az egyik autóból ki lett szedve) és mondta hogy kocsiba haza. Közben mindenre nemet mond (de lehet ez ilyen korszak) nem tudom egyáltalán mit csináljak vele. Félek beletaposok a lelkébe, de ha ráhagyok mindent meg a fejemre nő. Úgy érzem minden a feje tetejére állt. Az apját nem felejtette el, de ritkán hozza fel
Mikor igen leginkább azt mondja, hogy apa angyalok. (Én mondtam, hogy ott van) de olyan is van, hogy mondom neki hogy anya nagyon szeret erre rávágja, hogy apa nem. Teljesen tanácstalan vagyok. Köszönöm, ha tud segíteni. Edina
Kedves Edina!
Részvétem a hirtelen veszteség miatt, szörnyű ilyet átélni! :-(
Azzal egyetértek, hogy a gyermekek hamar megszokják a változásokat-személyiségnek megfelelően- de azért, ami Önökkel történt, nem egy szimpla változás, hiszen apukáját vesztette el és bizony a gyermekek is gyászolnak, a maguk módján. Egy közel 2 éves gyermek esetén ez megspékelődhet a korára jellemző, lassan jelentkező dackorszak jelenségeivel is. Az jó, ha a gyermek tud biztonságos fogódzot találni a történtekben, s nem csak azt érzi, hogy a felnőttek tudnak valamit, amit ő nem, s ez eltölti őt folyamatos bizonytalansággal. A gyászt jó megengedni minden családtagnak, tehát saját magának is! Szabad sírni a gyermek előtt, szabad felvállalni az érzelmeket, ez számára is segítség!
A mindenre nemet mond, korának megfelelően is jelen van/lenne az életében, de ebben a szomorú, zavaros helyzetben ez intenzívebb is lehet.
Ajánlom figyelmébe Singer Magdolna munkásságát: singer.hu/2909-2/
Legjobbakat kívánom Önöknek!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 12. 29. 11:57
Részvétem a hirtelen veszteség miatt, szörnyű ilyet átélni! :-(
Azzal egyetértek, hogy a gyermekek hamar megszokják a változásokat-személyiségnek megfelelően- de azért, ami Önökkel történt, nem egy szimpla változás, hiszen apukáját vesztette el és bizony a gyermekek is gyászolnak, a maguk módján. Egy közel 2 éves gyermek esetén ez megspékelődhet a korára jellemző, lassan jelentkező dackorszak jelenségeivel is. Az jó, ha a gyermek tud biztonságos fogódzot találni a történtekben, s nem csak azt érzi, hogy a felnőttek tudnak valamit, amit ő nem, s ez eltölti őt folyamatos bizonytalansággal. A gyászt jó megengedni minden családtagnak, tehát saját magának is! Szabad sírni a gyermek előtt, szabad felvállalni az érzelmeket, ez számára is segítség!
A mindenre nemet mond, korának megfelelően is jelen van/lenne az életében, de ebben a szomorú, zavaros helyzetben ez intenzívebb is lehet.
Ajánlom figyelmébe Singer Magdolna munkásságát: singer.hu/2909-2/
Legjobbakat kívánom Önöknek!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 12. 29. 11:57
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves doktor nő!
22 hónapos kislányunk nem tudjuk mi okból, mivel régebben nagyon baratságos, rokonoktól, idegenektől nem félt. De nyár óta 360 fokot fordult a viselkedésben. (Semmi trauma nem érte.) Ha elmegyünk rokonokhoz vagy az úton elkezdünk valakivel beszélgetni, vagy hozzá szólnak, vagy ide jön hozzánk valaki, akkor nem tudunk beszélgetni, mert húz befele a szobába vagy engem vagy a férjem, ha mi ketten nem megyünk, akkor mamát húzza befele (mamával élünk együtt), de nagyon akaratos akit kiszemel magának azt cibálja befele, közben pedig hangosan sír. Ha meglátja, hogy jött nálunk valaki hangosan elkezd sírni, s addig nem tágít míg be nem jövünk vele a szobába. Ahol végig az ölembe ül és nem szál le, ott viszont fenn hangon nevet, jó kedvű, de ha mihelyst megpróbálom lerakni kapaszkodik belém és sírni kezd. Kivételt a kisgyerekekkel tesz, mert azokkal azonnal feloldódik és játszik velük. Felnőttekkel már hoszabb idő kell, mire megnyílik előttük és elkezd játszani, elfogadni hogy hozzá szólnak. Olyan is van például, hogyha autóval megyünk és megáll az autó valaki előtt, akkor elkezd sírni, mert tudja hogy vendégségbe megyünk. Ilyenkor is elkezdi a sírást, ha hozzá szólnak akkor rákontráz, de olyan 10-15 perc múlva kinyílik és játszik a rokonokkal, teljesen barátságos lesz. De van olyan hogy megmakacsolja magát és amíg ott vagyunk valakinél addig megállás nélkül sír. Vagy például volt olyan, hogy a garázsban volt egy kis főzés, evés, beszélgetés és a kislányunk megállás nélkül kifele vágyott az udvarra a garázsból, ez is vendégeskedés közben volt.
Ha megyünk nagy bevásárolni visszük magunkkal, kis boltba is viszem szinte majdnem mindig. Amíg hozzá nem szólnak a boltban, addig szépen mászkál semmi gond nincs, de mihelyst hozzá szólnak, kezét a szeme elé rakja és sírásba kezd. Ebből kifolyólag már alig megyünk valakihez. Nagyon fusztrál ez a viselkedése, hiszen ezelőtt közvetlen, barátságos volt. Ez a viselkedés erősödik, ha olyan helyre megyünk vendégségbe, ahol nincs elég hely a szaladgálásra.
Nagyon bízom benne, hogy doktor nő által találunk rá egy megoldást, változtatást, mert szinte már kétségbe vagyunk esve ettől a viselkedéstől.
Válaszát nagyon szépen köszönjük!
22 hónapos kislányunk nem tudjuk mi okból, mivel régebben nagyon baratságos, rokonoktól, idegenektől nem félt. De nyár óta 360 fokot fordult a viselkedésben. (Semmi trauma nem érte.) Ha elmegyünk rokonokhoz vagy az úton elkezdünk valakivel beszélgetni, vagy hozzá szólnak, vagy ide jön hozzánk valaki, akkor nem tudunk beszélgetni, mert húz befele a szobába vagy engem vagy a férjem, ha mi ketten nem megyünk, akkor mamát húzza befele (mamával élünk együtt), de nagyon akaratos akit kiszemel magának azt cibálja befele, közben pedig hangosan sír. Ha meglátja, hogy jött nálunk valaki hangosan elkezd sírni, s addig nem tágít míg be nem jövünk vele a szobába. Ahol végig az ölembe ül és nem szál le, ott viszont fenn hangon nevet, jó kedvű, de ha mihelyst megpróbálom lerakni kapaszkodik belém és sírni kezd. Kivételt a kisgyerekekkel tesz, mert azokkal azonnal feloldódik és játszik velük. Felnőttekkel már hoszabb idő kell, mire megnyílik előttük és elkezd játszani, elfogadni hogy hozzá szólnak. Olyan is van például, hogyha autóval megyünk és megáll az autó valaki előtt, akkor elkezd sírni, mert tudja hogy vendégségbe megyünk. Ilyenkor is elkezdi a sírást, ha hozzá szólnak akkor rákontráz, de olyan 10-15 perc múlva kinyílik és játszik a rokonokkal, teljesen barátságos lesz. De van olyan hogy megmakacsolja magát és amíg ott vagyunk valakinél addig megállás nélkül sír. Vagy például volt olyan, hogy a garázsban volt egy kis főzés, evés, beszélgetés és a kislányunk megállás nélkül kifele vágyott az udvarra a garázsból, ez is vendégeskedés közben volt.
Ha megyünk nagy bevásárolni visszük magunkkal, kis boltba is viszem szinte majdnem mindig. Amíg hozzá nem szólnak a boltban, addig szépen mászkál semmi gond nincs, de mihelyst hozzá szólnak, kezét a szeme elé rakja és sírásba kezd. Ebből kifolyólag már alig megyünk valakihez. Nagyon fusztrál ez a viselkedése, hiszen ezelőtt közvetlen, barátságos volt. Ez a viselkedés erősödik, ha olyan helyre megyünk vendégségbe, ahol nincs elég hely a szaladgálásra.
Nagyon bízom benne, hogy doktor nő által találunk rá egy megoldást, változtatást, mert szinte már kétségbe vagyunk esve ettől a viselkedéstől.
Válaszát nagyon szépen köszönjük!
Kedves Szülő!
Érzem tanácstalanságát, s ez érthető is, hisz gyermekük valami olyat produkál,amit Önök felnőtt fejjel nehezen tudnak értelmezni, nem érthető a miértje, hisz nem erőltetik az idegenekkel való kommunikációt, pusztán szeretnének néha Önök is másokkal tölteni időt, beszélgetni. Talán ijesztő is a gondolat, hogy a gyerkőc rekciói miatt vissza kéne vonulni a világtól.
Nem tudom én sem, mi válthatta ki belőle ezt konkrétan, pláne, ha ez hirtelen új reakció, mégis az az érzésem, hogy ennek intenzitása átmeneti. Ismerek sok olyan gyermeket, aki hasonló temperamentumú volt, nem szerette, ha akár ránézett valaki, nemhogy kommunikálni. A szülők nem is erőltették a kapcsolódást, szabad volt a gyermeknek nem közeledni, s végül nagyobb korban (oviban, suliban) mindegyikük megtalálta azt a "pozíciót", melyben temperamentumának megfelelően jól érezte magát adott környezetben. Önök gyermekénél is ezt gondolom. Biztosan segítség számára, ha nem erőltetik a kifelé fordulást, de emellett érdemes megpróbálni visszatükrözni számára, amit Önök látnak rajta s azt is, hogy Önök hogyan érzik ettől magukat (persze a korának megfelelő módon). Mindezt olyan módon, melyben nincs címkézés(pl.ilyen vagy, olyan vagy), hanem elfogadással és támogatással. Ezek mellé a szabad játék, melyet a gyermek irányít, szintén feszültségoldó hatással bír, gyakorlatilag kijátsza magából, ami bántja, zavarja, ha van ilyen.
Remélem, tudtam segíteni!
Üdvözlettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 12. 15. 22:24
Érzem tanácstalanságát, s ez érthető is, hisz gyermekük valami olyat produkál,amit Önök felnőtt fejjel nehezen tudnak értelmezni, nem érthető a miértje, hisz nem erőltetik az idegenekkel való kommunikációt, pusztán szeretnének néha Önök is másokkal tölteni időt, beszélgetni. Talán ijesztő is a gondolat, hogy a gyerkőc rekciói miatt vissza kéne vonulni a világtól.
Nem tudom én sem, mi válthatta ki belőle ezt konkrétan, pláne, ha ez hirtelen új reakció, mégis az az érzésem, hogy ennek intenzitása átmeneti. Ismerek sok olyan gyermeket, aki hasonló temperamentumú volt, nem szerette, ha akár ránézett valaki, nemhogy kommunikálni. A szülők nem is erőltették a kapcsolódást, szabad volt a gyermeknek nem közeledni, s végül nagyobb korban (oviban, suliban) mindegyikük megtalálta azt a "pozíciót", melyben temperamentumának megfelelően jól érezte magát adott környezetben. Önök gyermekénél is ezt gondolom. Biztosan segítség számára, ha nem erőltetik a kifelé fordulást, de emellett érdemes megpróbálni visszatükrözni számára, amit Önök látnak rajta s azt is, hogy Önök hogyan érzik ettől magukat (persze a korának megfelelő módon). Mindezt olyan módon, melyben nincs címkézés(pl.ilyen vagy, olyan vagy), hanem elfogadással és támogatással. Ezek mellé a szabad játék, melyet a gyermek irányít, szintén feszültségoldó hatással bír, gyakorlatilag kijátsza magából, ami bántja, zavarja, ha van ilyen.
Remélem, tudtam segíteni!
Üdvözlettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 12. 15. 22:24
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra!
20 hónapos kislányom viselkedése aggasztó az elmúlt időben. Jó pár hónapja már elkezdődött a hiszti korszak, és az, hogy mindenre nemet mond. Eddig kezelhető volt a dolog, viszont mostanában nagyon eldurvult. Agresszív, csapkod, harap, ha vmit nem szabad neki. A pelenkázóról mindent lesodor, ha pelenkázni szeretném, dobálja magát, ordít. Ha valahova indulunk nem akar öltözni. Ha valamit nem szabad egyből ordít, ledobja magát a földre. Másrészt meg ha itthon vagyunk sokszor jön, hogy menjek vele, vagy csimpaszkodik belém, hogy vegyem fel. Ha éppen nem tudom ezeket rögtön teljesíteni, akkor is 2 percen belül magán kívül van.
Tudom, hogy kezdődik a dackorszak, meg szeparációs szorongás is lehet, de úgy érzem egy folytonos küzdelem mi den nap... Nagyon nehezen bírom sajnos... Ja, apával közreműködő az esetek kb 98 százalékában. Csak engem tüntet ki a nagy tiltakozással...
Mit gondol, hogyan lehetne a leghatékonyabban kezelni ezeket a szituációkat? Engem leginkàbb az agresszivitás zavar. Nem tudom mi lehet a hátterében, és, hogy mennyire normális.
Köszönettel:
Mariann
20 hónapos kislányom viselkedése aggasztó az elmúlt időben. Jó pár hónapja már elkezdődött a hiszti korszak, és az, hogy mindenre nemet mond. Eddig kezelhető volt a dolog, viszont mostanában nagyon eldurvult. Agresszív, csapkod, harap, ha vmit nem szabad neki. A pelenkázóról mindent lesodor, ha pelenkázni szeretném, dobálja magát, ordít. Ha valahova indulunk nem akar öltözni. Ha valamit nem szabad egyből ordít, ledobja magát a földre. Másrészt meg ha itthon vagyunk sokszor jön, hogy menjek vele, vagy csimpaszkodik belém, hogy vegyem fel. Ha éppen nem tudom ezeket rögtön teljesíteni, akkor is 2 percen belül magán kívül van.
Tudom, hogy kezdődik a dackorszak, meg szeparációs szorongás is lehet, de úgy érzem egy folytonos küzdelem mi den nap... Nagyon nehezen bírom sajnos... Ja, apával közreműködő az esetek kb 98 százalékában. Csak engem tüntet ki a nagy tiltakozással...
Mit gondol, hogyan lehetne a leghatékonyabban kezelni ezeket a szituációkat? Engem leginkàbb az agresszivitás zavar. Nem tudom mi lehet a hátterében, és, hogy mennyire normális.
Köszönettel:
Mariann
Kedves Mariann!
Elnézést kérem, a megkésett válaszért!
Tapasztalt a kérdése megírása óta bármiféle változást?
A tapaszalat azt mutatja, hogy közeledvén a 2.életév betöltéséhez, sok gyermek mutat veleszületett temperamentumának megfelelő intenzitással frusztrációs tüneteket. Sokszor a frusztráltsághoz az vezet, hogy még nehezen fejezi ki magát, többet szeretne mondani, kifejezni, mint amire beszéddel képes lenne, s ez feszültté teszi. Ez pedig érthetően, a szülőt is feszültté teszi. Érdemes megpróbálni úgy kommunikálni, hogy abban ne legyen "címkézés" (ilyen vagy, olyan vagy), viszont Ön is ki tudja fejezni azt, amit érez. Én nagyon pártolom a gyermekkel szembeni őszinte felvállalásokat, s ezt a gyermekek is nagyon szokták díjazni, sőt, ez számára is segítség ahhoz, hogy mintát kapjon az érzelmek együttműködő kifejezéséről s arról, hogy a negatív érzelmek is elfogadottak. Az érzelmi szabadság, megltásom szerint, nagyon fontos egy szülő-gyerek kapcsolatban!
Sok anyát megijeszt, ha a gyerkőc csak vele ilyen intenzív, de ez inkább azt szokta jelenteni, hogy anyával annyira szoros és bizalmi a viszony, hogy vele szemben meg meri engedni magának a szélsőségeket is. (Ez persze nem azt jelenti, hogy apával gyengébb volna a kapcsolata!) Ajánlom elolvasásra a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje c. könyvet! Nagyon hasznos olvasmány, tele gyakorlatokkal, példákkal is!
Természetesen agresszív megnyilvánulásokat nem kell engedni, pl.ütést, csípést, stb.ilyenkor érdemes megfogni a kezét és határozottan mondani, hogy "Ezt nem!". De ettől függetlenül nem egyedül hagyni az éppen benne dúló nehéz érzésével, hanem megpróbálni visszatükrözni neki, Ön mit lát rajta: "Úgy látom, dühös vagy, mert..." "Úgy látom, elkeseredtél, mert...", stb. Így szavakba is lehet önteni, amit ő nem tud elmondani. És persze, ha van plusz oka annak, amiért frusztrálódhat és van mód azon csökenteni, akkor tegyék meg! Pl.ha jár bölcsibe és elfáradt, akkor csökkenteni annak időtartamát, ha van rá mód.
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 12. 12. 10:20
Elnézést kérem, a megkésett válaszért!
Tapasztalt a kérdése megírása óta bármiféle változást?
A tapaszalat azt mutatja, hogy közeledvén a 2.életév betöltéséhez, sok gyermek mutat veleszületett temperamentumának megfelelő intenzitással frusztrációs tüneteket. Sokszor a frusztráltsághoz az vezet, hogy még nehezen fejezi ki magát, többet szeretne mondani, kifejezni, mint amire beszéddel képes lenne, s ez feszültté teszi. Ez pedig érthetően, a szülőt is feszültté teszi. Érdemes megpróbálni úgy kommunikálni, hogy abban ne legyen "címkézés" (ilyen vagy, olyan vagy), viszont Ön is ki tudja fejezni azt, amit érez. Én nagyon pártolom a gyermekkel szembeni őszinte felvállalásokat, s ezt a gyermekek is nagyon szokták díjazni, sőt, ez számára is segítség ahhoz, hogy mintát kapjon az érzelmek együttműködő kifejezéséről s arról, hogy a negatív érzelmek is elfogadottak. Az érzelmi szabadság, megltásom szerint, nagyon fontos egy szülő-gyerek kapcsolatban!
Sok anyát megijeszt, ha a gyerkőc csak vele ilyen intenzív, de ez inkább azt szokta jelenteni, hogy anyával annyira szoros és bizalmi a viszony, hogy vele szemben meg meri engedni magának a szélsőségeket is. (Ez persze nem azt jelenti, hogy apával gyengébb volna a kapcsolata!) Ajánlom elolvasásra a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje c. könyvet! Nagyon hasznos olvasmány, tele gyakorlatokkal, példákkal is!
Természetesen agresszív megnyilvánulásokat nem kell engedni, pl.ütést, csípést, stb.ilyenkor érdemes megfogni a kezét és határozottan mondani, hogy "Ezt nem!". De ettől függetlenül nem egyedül hagyni az éppen benne dúló nehéz érzésével, hanem megpróbálni visszatükrözni neki, Ön mit lát rajta: "Úgy látom, dühös vagy, mert..." "Úgy látom, elkeseredtél, mert...", stb. Így szavakba is lehet önteni, amit ő nem tud elmondani. És persze, ha van plusz oka annak, amiért frusztrálódhat és van mód azon csökenteni, akkor tegyék meg! Pl.ha jár bölcsibe és elfáradt, akkor csökkenteni annak időtartamát, ha van rá mód.
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 12. 12. 10:20
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra!
Igazából azért írok Önnek, mert iszonyatos lelkiismeret furdalás gyötör! Van egy 9 hetes kisfiam, akinek részben az én (tájékozatlanság), részben a környezetem hibájából tápszer volt az első tápláléka, nem pedig colostrum! Ezért az ő bélfalát elsődlegesen nem colostrum vonta be. Sajnos vissza menni a múltba nem tudok, de ha tehetném megtenném, hisz én is, mint minden anya szeretnék mindent megadni a gyermekemnek, főleg ami az ő egészségét szolgálja. Kérdésem az lenne, hogy ennek milyen későbbi következményei lesznek vagy lehetnek? Mindenhol olvasom, hogy ez milyen fontos szerepet tölt be pl. az immunrendszer kialakulásában. Leszögezem, a tápszer után szoptatva volt rendszeresen, kapott colostrumot is, és 3 hetes kora óta kizárólag anyatejes, szépen szopizik! Gondolom az is sokat jelent azért, hogy kapott előtejet, csak hát ugye nem azt legelőször. Emiatt az én babám esetlegesen betegesebb lesz majd? A későbbikben is, esetleg felnőtt korában is gyengébb lesz az immunrendszere? A colostrum csak az első pár hétre ad nagyfokú védelmet a kórokozók ellen, vagy esetleg hosszú távon is van befolyása az immunrendszerre. Az, hogy most csak anyatejes, helyre hozhatja-e még a korábban elkövetett hibát? Igazából hasfájós szegény és ezért is magamat okolom, mert félek, hogy ez is a fent leírtak következménye!
Előre is köszönöm válaszát! Egy önmarcangoló édesanya
Igazából azért írok Önnek, mert iszonyatos lelkiismeret furdalás gyötör! Van egy 9 hetes kisfiam, akinek részben az én (tájékozatlanság), részben a környezetem hibájából tápszer volt az első tápláléka, nem pedig colostrum! Ezért az ő bélfalát elsődlegesen nem colostrum vonta be. Sajnos vissza menni a múltba nem tudok, de ha tehetném megtenném, hisz én is, mint minden anya szeretnék mindent megadni a gyermekemnek, főleg ami az ő egészségét szolgálja. Kérdésem az lenne, hogy ennek milyen későbbi következményei lesznek vagy lehetnek? Mindenhol olvasom, hogy ez milyen fontos szerepet tölt be pl. az immunrendszer kialakulásában. Leszögezem, a tápszer után szoptatva volt rendszeresen, kapott colostrumot is, és 3 hetes kora óta kizárólag anyatejes, szépen szopizik! Gondolom az is sokat jelent azért, hogy kapott előtejet, csak hát ugye nem azt legelőször. Emiatt az én babám esetlegesen betegesebb lesz majd? A későbbikben is, esetleg felnőtt korában is gyengébb lesz az immunrendszere? A colostrum csak az első pár hétre ad nagyfokú védelmet a kórokozók ellen, vagy esetleg hosszú távon is van befolyása az immunrendszerre. Az, hogy most csak anyatejes, helyre hozhatja-e még a korábban elkövetett hibát? Igazából hasfájós szegény és ezért is magamat okolom, mert félek, hogy ez is a fent leírtak következménye!
Előre is köszönöm válaszát! Egy önmarcangoló édesanya
Kedves önmarcangoló édesanya!
Abszolút megértem érzéseit, mély együttérzésem, amiért nem úgy zajlottak az első pillanatok, órák, ahogy szerette volna!
Gratulálok kisfia érkezéséhez!
Látom, hogy nagyon tájékozott anyatej ügyben, feltételezem készült a szoptatásra már várandóssága alatt, s ezért is érezte fontosnak, hogy kisfia megkaphassa a valóban fontos kolosztrumot. Ám sajnos mostanában nem ritka, hogy meghiúsul a szülés utáni percekbena mellretétel, s sajnos az esetek többségében indokolatlanul (de ternészetesen vannak olyan esetek, mikor megalapozott a szeparáció)! Az csodálatos dolog, hogy kisfia azóta is kapja az anyatejet, melynek minden cseppje aranyat ér!
Úgy érzem, ez a veszteség Önnek nagy fájdalom, s ezt is érdemes feldolgozni, akár külső segítséggel is, ha a mindennapjaiban ez megmaradna a későbbiekben is. Főleg, ha esetleg szülésélményében is volt olyan történés, amely fájdalmat hordoz testében-lelkében.
Nem gondolnám, hogy a jövőre nézve kisfia betegesebb lenne majd, ne lenne megtámogatva az immunrendszere megfelelően, hiszen a folyamatos szoptatás pont azt adja, amire vágyik Ön is: alkalmazkodva kisfia életkorához, minden fronton az ő testi és pszichés fejlődését támogatja!
Kérem, ne hibáztassa magát a történtek miatt! Csodálatos dolog, és le a kalappal, hogy a nehezített indulás ellenére már hat hete kisfia kizárólagosan anyatejes! Legyen büszke magukra, mert mindketten megdolgoztak ezért! :-)
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 10. 30. 19:43
Abszolút megértem érzéseit, mély együttérzésem, amiért nem úgy zajlottak az első pillanatok, órák, ahogy szerette volna!
Gratulálok kisfia érkezéséhez!
Látom, hogy nagyon tájékozott anyatej ügyben, feltételezem készült a szoptatásra már várandóssága alatt, s ezért is érezte fontosnak, hogy kisfia megkaphassa a valóban fontos kolosztrumot. Ám sajnos mostanában nem ritka, hogy meghiúsul a szülés utáni percekbena mellretétel, s sajnos az esetek többségében indokolatlanul (de ternészetesen vannak olyan esetek, mikor megalapozott a szeparáció)! Az csodálatos dolog, hogy kisfia azóta is kapja az anyatejet, melynek minden cseppje aranyat ér!
Úgy érzem, ez a veszteség Önnek nagy fájdalom, s ezt is érdemes feldolgozni, akár külső segítséggel is, ha a mindennapjaiban ez megmaradna a későbbiekben is. Főleg, ha esetleg szülésélményében is volt olyan történés, amely fájdalmat hordoz testében-lelkében.
Nem gondolnám, hogy a jövőre nézve kisfia betegesebb lenne majd, ne lenne megtámogatva az immunrendszere megfelelően, hiszen a folyamatos szoptatás pont azt adja, amire vágyik Ön is: alkalmazkodva kisfia életkorához, minden fronton az ő testi és pszichés fejlődését támogatja!
Kérem, ne hibáztassa magát a történtek miatt! Csodálatos dolog, és le a kalappal, hogy a nehezített indulás ellenére már hat hete kisfia kizárólagosan anyatejes! Legyen büszke magukra, mert mindketten megdolgoztak ezért! :-)
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 10. 30. 19:43
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Nóra!
Nemrégen írtam Önnek és ezúton is nagyon köszönöm a válaszát! Nem haragszik, ha még egy utolsó kérdést felteszek Önnek? Megígérem, ez az utolsó és előre is nagyon köszönöm a segítségét! :)
Az előző levélben arról érdeklődtem, hogy nem túl korai-e vajon ha három hónappal a kis tesó érkezése után oviba adom a majdnem 3 éves kislányomat. Azóta belevágtunk, most jár 3. hete.
Ahogy akkor is írtam, nagyon eleven izgő-mozgó és bizony iszonyú akaratos kislány és egy percet sincsen el egyedül, ezért azt kell hogy mondjam, muszáj oviba járnia, mert még nagymamás segítséggel is alig lehet mellette a kishúgát ellátni, nemhogy egyedül nekem.
Így ott is alszik, 3 óra körül szoktam elhozni, hogy azért legyen is értelme hogy odajár.
Nem ment könnyen a beszoktatás, eleinte sokszor sírdogált, most ott tartunk hogy már nem sír, de állandóan azt mondja megállás nélkül, hogy nem szereti az ovit és kérlel, hogy ne kelljen mennie. Én meg már nem tudok milyen érvet mondani neki mellette mert semmi nem érdekli csak hajtogatja hogy nem jó neki ott.
Éjszakánként pedig nagyon gyakran felsír, akkor ott kell aludnom mellette mert nem tud visszaaludni. Aztán sok dologban visszafejlődött, pld. a cumit már majdnem elhagytuk, most megállás nélkül ott lóg a szájában és olyan hisztis lett hogy már szinte az egész család haptákban áll csak hogy ne ingereljük... De gondolom azért ez nem teljesen normális...
Az óvónők viszont azt mondják hogy bent "nagyon ügyes, nem egy elveszett kislány, feltalálja magát".
Néha persze altatásnál, különfoglalkozásoknál szokott sírdogálni (sajnos csak magánoviba sikerült beíratnunk és tele van a hét különfoglalkozásokkal, foci, tánc, angol, amiket kifejezetten mond hogy nem szereti... talán sok neki?..)
Az óvónők szerint ez a "nyafi" vagy akárminek is hívjuk csak nekem szól.
Igazából ez is lenne a kérdésem Önhöz, hogy van ilyen? Hogy ez tényleg csak nekem szólna? Azt mondják várjunk pár hónapot, addigra megszokja és rendben lesz minden. Nekem viszont ez kicsit soknak tűnik. De ha valóban van ilyen, hogy csak engem "tesztelget", akkor állom a sarat, csak tudnám hogy így van, mert jelenleg eléggé megvisel ez a helyzet és nemcsak engem, de már mindannyiunkat.
Nagyon nagyon szépen köszönöm előre is ha most is kisegít tanáccsal! És minden jót kívánok Önnek!
Üdvözlettel,
Viola
Nemrégen írtam Önnek és ezúton is nagyon köszönöm a válaszát! Nem haragszik, ha még egy utolsó kérdést felteszek Önnek? Megígérem, ez az utolsó és előre is nagyon köszönöm a segítségét! :)
Az előző levélben arról érdeklődtem, hogy nem túl korai-e vajon ha három hónappal a kis tesó érkezése után oviba adom a majdnem 3 éves kislányomat. Azóta belevágtunk, most jár 3. hete.
Ahogy akkor is írtam, nagyon eleven izgő-mozgó és bizony iszonyú akaratos kislány és egy percet sincsen el egyedül, ezért azt kell hogy mondjam, muszáj oviba járnia, mert még nagymamás segítséggel is alig lehet mellette a kishúgát ellátni, nemhogy egyedül nekem.
Így ott is alszik, 3 óra körül szoktam elhozni, hogy azért legyen is értelme hogy odajár.
Nem ment könnyen a beszoktatás, eleinte sokszor sírdogált, most ott tartunk hogy már nem sír, de állandóan azt mondja megállás nélkül, hogy nem szereti az ovit és kérlel, hogy ne kelljen mennie. Én meg már nem tudok milyen érvet mondani neki mellette mert semmi nem érdekli csak hajtogatja hogy nem jó neki ott.
Éjszakánként pedig nagyon gyakran felsír, akkor ott kell aludnom mellette mert nem tud visszaaludni. Aztán sok dologban visszafejlődött, pld. a cumit már majdnem elhagytuk, most megállás nélkül ott lóg a szájában és olyan hisztis lett hogy már szinte az egész család haptákban áll csak hogy ne ingereljük... De gondolom azért ez nem teljesen normális...
Az óvónők viszont azt mondják hogy bent "nagyon ügyes, nem egy elveszett kislány, feltalálja magát".
Néha persze altatásnál, különfoglalkozásoknál szokott sírdogálni (sajnos csak magánoviba sikerült beíratnunk és tele van a hét különfoglalkozásokkal, foci, tánc, angol, amiket kifejezetten mond hogy nem szereti... talán sok neki?..)
Az óvónők szerint ez a "nyafi" vagy akárminek is hívjuk csak nekem szól.
Igazából ez is lenne a kérdésem Önhöz, hogy van ilyen? Hogy ez tényleg csak nekem szólna? Azt mondják várjunk pár hónapot, addigra megszokja és rendben lesz minden. Nekem viszont ez kicsit soknak tűnik. De ha valóban van ilyen, hogy csak engem "tesztelget", akkor állom a sarat, csak tudnám hogy így van, mert jelenleg eléggé megvisel ez a helyzet és nemcsak engem, de már mindannyiunkat.
Nagyon nagyon szépen köszönöm előre is ha most is kisegít tanáccsal! És minden jót kívánok Önnek!
Üdvözlettel,
Viola
Kedves Viola!
Valamilyen szinten persze, hogy Önnek szól, hisz Ön az, aki a Legfontosabb Másik (hogy Ranschburg jenő szavaival éljek :-) ). De ez nem tesztelgetés, hanem az érzelmeinek kifejezése ezen a módon. Hisz ő nem tud leülni és egy tea mellett átbeszélni felnőttesen a dolgot, viszont pontos leírást ad arról, hogyan is érzi magát a jelen helyzetben. Az természetes, hogy az elején sírdogál, stb. hisz idő kell ahhoz, hogy kötődést tudjon kialakítani az új személyekkel, magával a hellyel (igazából a kötődés kialakítása a beszokás lényege, nem anya hiányának megszokása). Ez kb. olyasmi helyzet, mikor mi új munkahelyet kezdünk, minden szokatlan, új és bár bártuk és izgalmas, azért némi szorongással is eltölt. Igyekszünk megfelelni a főnöknek, kollégáknak, tesszük a dolgunkat, de lehet, hogy otthon, az érzelmileg biztonságos közegben azért kijön belőlünk az egész napos stressz és az újdonság hatása.
Eszik, iszik, szundikál benn? Kiveszi a részét, részt vesz a feladatokban, aktív a maga módján?
Az biztos, hogy a túl sok foglalkozás, különórák is megviselhetik, az lehet túl nagy falat neki.
ha úgy érzik, szeretnének levenni a terhekből, talán érdemes lenne csökkenteni a különórákat, vagy az oviban benn töltött időt, pl. hogy ne aludjon benn, ha nem muszáj, vagy ne menjen mindennap. persze ezek csak akkor működnek, ha a családi életükbe, menetükbe ez beilleszthető!
Legjobbakat kívánom továbbra is! :-)
(És nyugodtan írjon bármennyit, örülök, ha tudok segíteni! :-) ) Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 10. 12. 23:01
Valamilyen szinten persze, hogy Önnek szól, hisz Ön az, aki a Legfontosabb Másik (hogy Ranschburg jenő szavaival éljek :-) ). De ez nem tesztelgetés, hanem az érzelmeinek kifejezése ezen a módon. Hisz ő nem tud leülni és egy tea mellett átbeszélni felnőttesen a dolgot, viszont pontos leírást ad arról, hogyan is érzi magát a jelen helyzetben. Az természetes, hogy az elején sírdogál, stb. hisz idő kell ahhoz, hogy kötődést tudjon kialakítani az új személyekkel, magával a hellyel (igazából a kötődés kialakítása a beszokás lényege, nem anya hiányának megszokása). Ez kb. olyasmi helyzet, mikor mi új munkahelyet kezdünk, minden szokatlan, új és bár bártuk és izgalmas, azért némi szorongással is eltölt. Igyekszünk megfelelni a főnöknek, kollégáknak, tesszük a dolgunkat, de lehet, hogy otthon, az érzelmileg biztonságos közegben azért kijön belőlünk az egész napos stressz és az újdonság hatása.
Eszik, iszik, szundikál benn? Kiveszi a részét, részt vesz a feladatokban, aktív a maga módján?
Az biztos, hogy a túl sok foglalkozás, különórák is megviselhetik, az lehet túl nagy falat neki.
ha úgy érzik, szeretnének levenni a terhekből, talán érdemes lenne csökkenteni a különórákat, vagy az oviban benn töltött időt, pl. hogy ne aludjon benn, ha nem muszáj, vagy ne menjen mindennap. persze ezek csak akkor működnek, ha a családi életükbe, menetükbe ez beilleszthető!
Legjobbakat kívánom továbbra is! :-)
(És nyugodtan írjon bármennyit, örülök, ha tudok segíteni! :-) ) Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 10. 12. 23:01
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Nóra!
Segítségét szeretném kérni! Kislányom 22 hónapos 1 hónapos kora óta átalussza az éjszakákat. Jelenleg egyszer alszik délután 2-3 órát. 2 hete Nagyon nagy problémák lettek az elalvással. Eddig magától szépen elaludt esti mese altató dal puszi elköszönés után de 2 hete nem tud és nem is akar elaludni fél az elalvástól illetve a sötéttől amit mondogat is hogy ĄĄsöté ĄĄ és sírva fakad. Velünk alszik egy szobába de külön kis rácsos ágyba még. (Gondolkodunk a leesésgátlós ágyon már mert most várjuk a tesókát és majd kellene neki a kiságy ha megszületik ez még 7 hónap, de addig nem zökkenteném ki a biztos kis helyéről amíg vissza nem kerül minden a régibe.Tesó jöveteléről még nem tud.)
Sok mindent próbáltunk kapcsoltam éjjeli fényt ami világít is amíg el nem alszik, kis lámpát kapcsoltam de az sem volt elég, ajtót nyitva hagytunk hogy hallja a hangunkat ez éjszakára bejött viszonylag hamar elaludt. Kivettünk rácsot az ágyikóból is hátha az is segít hogy nem érzi bezárva magát de ez a délutáni alvásnál visszakerül mert folyton kijön hiába kísérgetem 100 x is vissza. Ezzel eltelik szépen az alvásidő.
Férjemmel harmonikus a kapcsolatunk nem szoktunk veszekedni néha egy két hangosabb szó. Viszont 2 hete éjszaka amikor a kicsi már elaludt volt egy hangos vitánk amit nagyon sajnálunk azóta is. Arra felébredt a kislányunk nagy sikítva sírva, nehezen tudtam megnyugtatni és vissza altatni.
A gondok ekkor kezdődtek Másnaptól elkezdett félni az alvástól sötéttől szerintem félt minket hogy megint kiabálunk vagy bajunk esik. Azt érzem hogy félt nagyon folyton anya anya kiabál egy idő után apa apára vált. Hogy segíthetnénk neki hogy sikerüljön feldolgoznia ezt a traumát és újra tudjon jól aludni félelem nélkül. Próbáltam elmagyarázni neki hogy nem történhet bajunk szeretjük egymást itt vagyunk neki sem eshet baja nem bánthatja senki a sötétben mert anya apa megvédi. Van alvókája is ami vele van meg a cumikája is még.
Szomorúak vagyunk hogy egy ilyen incidens így elrontatta a kicsi lányunk elalvását. Mindíg jó alvó volt nagyiknál is szépen elaludt már magától hát azóta nem is visszük sehova persze mert még itthon se tud elaludni. Nehezen elalszik délután de 45 percnél többet nem tud és utána csak kiabál utánam. Visszaaludni már ezután nem tud, de látom rajta hogy kevés neki ez az alvás mert 6 óra körül meg már megint fáradt nyűgös kezd lenni nagyon. Este 8 kor alszik mindig. A délutánok kínlódások így hogy nem pihente ki magát.
Nagyon Köszönöm előre is ha tudna segíteni vagy ötlete adni mi tegyünk.
Segítségét szeretném kérni! Kislányom 22 hónapos 1 hónapos kora óta átalussza az éjszakákat. Jelenleg egyszer alszik délután 2-3 órát. 2 hete Nagyon nagy problémák lettek az elalvással. Eddig magától szépen elaludt esti mese altató dal puszi elköszönés után de 2 hete nem tud és nem is akar elaludni fél az elalvástól illetve a sötéttől amit mondogat is hogy ĄĄsöté ĄĄ és sírva fakad. Velünk alszik egy szobába de külön kis rácsos ágyba még. (Gondolkodunk a leesésgátlós ágyon már mert most várjuk a tesókát és majd kellene neki a kiságy ha megszületik ez még 7 hónap, de addig nem zökkenteném ki a biztos kis helyéről amíg vissza nem kerül minden a régibe.Tesó jöveteléről még nem tud.)
Sok mindent próbáltunk kapcsoltam éjjeli fényt ami világít is amíg el nem alszik, kis lámpát kapcsoltam de az sem volt elég, ajtót nyitva hagytunk hogy hallja a hangunkat ez éjszakára bejött viszonylag hamar elaludt. Kivettünk rácsot az ágyikóból is hátha az is segít hogy nem érzi bezárva magát de ez a délutáni alvásnál visszakerül mert folyton kijön hiába kísérgetem 100 x is vissza. Ezzel eltelik szépen az alvásidő.
Férjemmel harmonikus a kapcsolatunk nem szoktunk veszekedni néha egy két hangosabb szó. Viszont 2 hete éjszaka amikor a kicsi már elaludt volt egy hangos vitánk amit nagyon sajnálunk azóta is. Arra felébredt a kislányunk nagy sikítva sírva, nehezen tudtam megnyugtatni és vissza altatni.
A gondok ekkor kezdődtek Másnaptól elkezdett félni az alvástól sötéttől szerintem félt minket hogy megint kiabálunk vagy bajunk esik. Azt érzem hogy félt nagyon folyton anya anya kiabál egy idő után apa apára vált. Hogy segíthetnénk neki hogy sikerüljön feldolgoznia ezt a traumát és újra tudjon jól aludni félelem nélkül. Próbáltam elmagyarázni neki hogy nem történhet bajunk szeretjük egymást itt vagyunk neki sem eshet baja nem bánthatja senki a sötétben mert anya apa megvédi. Van alvókája is ami vele van meg a cumikája is még.
Szomorúak vagyunk hogy egy ilyen incidens így elrontatta a kicsi lányunk elalvását. Mindíg jó alvó volt nagyiknál is szépen elaludt már magától hát azóta nem is visszük sehova persze mert még itthon se tud elaludni. Nehezen elalszik délután de 45 percnél többet nem tud és utána csak kiabál utánam. Visszaaludni már ezután nem tud, de látom rajta hogy kevés neki ez az alvás mert 6 óra körül meg már megint fáradt nyűgös kezd lenni nagyon. Este 8 kor alszik mindig. A délutánok kínlódások így hogy nem pihente ki magát.
Nagyon Köszönöm előre is ha tudna segíteni vagy ötlete adni mi tegyünk.
Kedves Kérdező!
Elnézést a kései válaszért!
Ebben a korban nagyon gyakoriak a különböző félelmek, melyek zöme az éjjeli időszakhoz kapcsolódik: sötétség, árnyak, zajok, melyek eddig meg sem kottyanta, most bizonytalanságot, félelmeket válthat ki. A legtöbb, amit tehetnek az elfogadás és az, hogy komolyan veszik kislányuk jelzéseit, érzelmeit. Ez nagyon fontos válasz ilyenkor, ha nincs elbagatelizállva, amit érez és jelez, ezért nagyon jó, hogy olyan értő és érző figyelemmel veszik őt körül!
A konfliktus Ön és párja közt minden bizonnyal nem volt jó élmény a számára, de nyilván Önök sem élvezték, ám ilyen esetek mindenhol előfordulnak. Érzékenyebb gyermekre lehet 1-1 ilyen tapasztalás mélyebb hatással is, de azt gondolom, a felriadás, félelem e nélkül is bekövetkezhetett volna. Persze az a legjobb, ha ő kérdezne, akkor őszintén és nyíltan válaszol neki, hisz az, hogy 2 egymást szerető ember összekülönbözik valamin az elég életszerű, ezzel nincsen baj! Ám, ha azt a konfliktust megtapasztalta kislányuk, az is jó, ha a kibéküléssel, a probléma megoldásával is szembesülhet. HOgy megtapasztalhassa, hogy egy veszekedést is le lehet zárni szépen, szeretettel, tisztelettel. Ezekről nyugodtan beszélgethet kislányával a neki tetsző, rá jellemző módon, illetve játékoba is bele lehet ezt vinni.
Azt viszont nem zárnám ki, hogy a kistesó létezését ő mégis érzékeli, nagyon gyakran tapasztalom, hogy a nagyobb gyerekek előbb tudnak a foganásról, mint a szülők maguk. :-) És egy tesó érkezése is tud hatással lenni egy gyermek mindennapjaira is, akár bizonytalansága miatt, de megfoghatatlansága miatt mindenképp.
Legjobbakat kívánom Önöknek!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 10. 12. 22:31
Elnézést a kései válaszért!
Ebben a korban nagyon gyakoriak a különböző félelmek, melyek zöme az éjjeli időszakhoz kapcsolódik: sötétség, árnyak, zajok, melyek eddig meg sem kottyanta, most bizonytalanságot, félelmeket válthat ki. A legtöbb, amit tehetnek az elfogadás és az, hogy komolyan veszik kislányuk jelzéseit, érzelmeit. Ez nagyon fontos válasz ilyenkor, ha nincs elbagatelizállva, amit érez és jelez, ezért nagyon jó, hogy olyan értő és érző figyelemmel veszik őt körül!
A konfliktus Ön és párja közt minden bizonnyal nem volt jó élmény a számára, de nyilván Önök sem élvezték, ám ilyen esetek mindenhol előfordulnak. Érzékenyebb gyermekre lehet 1-1 ilyen tapasztalás mélyebb hatással is, de azt gondolom, a felriadás, félelem e nélkül is bekövetkezhetett volna. Persze az a legjobb, ha ő kérdezne, akkor őszintén és nyíltan válaszol neki, hisz az, hogy 2 egymást szerető ember összekülönbözik valamin az elég életszerű, ezzel nincsen baj! Ám, ha azt a konfliktust megtapasztalta kislányuk, az is jó, ha a kibéküléssel, a probléma megoldásával is szembesülhet. HOgy megtapasztalhassa, hogy egy veszekedést is le lehet zárni szépen, szeretettel, tisztelettel. Ezekről nyugodtan beszélgethet kislányával a neki tetsző, rá jellemző módon, illetve játékoba is bele lehet ezt vinni.
Azt viszont nem zárnám ki, hogy a kistesó létezését ő mégis érzékeli, nagyon gyakran tapasztalom, hogy a nagyobb gyerekek előbb tudnak a foganásról, mint a szülők maguk. :-) És egy tesó érkezése is tud hatással lenni egy gyermek mindennapjaira is, akár bizonytalansága miatt, de megfoghatatlansága miatt mindenképp.
Legjobbakat kívánom Önöknek!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 10. 12. 22:31
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra!
Egyszer már kaptam Öntől remek segítséget mikor a kislányomat vártam, most ismét szükségem lenne rá.
Ez a kislány megnőtt, most két és fél éves. Júniusban született meg a kishúga. Eddig sem volt vele könnyű, mert iszonyú eleven, sosem játszik egyedül, folyton beszélget, csak az érdekli amit én csinálok, stb. és nagyon de nagyon akaratos.
Emellett küszködés vele az evés, küszködés az altatás, mert nem bír megállni, így viszont a kicsit ellátnom szinte lehetetlen.
Ezért azt gondoltuk hogy inkább menjen szeptembertől oviba, mert amúgy is nagyon szereti a gyerektársaságot, annyira közvetlen mindenkivel hogy már néha picit kínos, mindenkivel beszélget, gyerekkel, felnőttel és a játszótéren érzi magát a legjobban, otthon úgy látom már hamar unatkozni kezd és ezután kezdődik a kalapálás, dobálás, stb.
Viszont ettől függetlenül mégis félek hogy nincsen-e túl közel egymáshoz a kistesó érkezése és az ovikezdés, mindössze 3 hónap lesz így. Mert ezek mellett amiket leírtam, érződik rajta hogy hiányol engem, kéri hogy őt is ringassam és vegyem fel, csak én altathatom és mikor a nagyik vannak vele hogy én a picit etethessem, stb. látom ahogy néha szomorúan néz felém. És ilyenkor megszakad a szívem ha arra gondolok hogy az ovit nehogy úgy élje meg hogy elküldjük itthonról.
Ön mit gondol, talán mégsem kéne oviba mennie? Arra gondoltam hogy valahogy valalmi nagy "bulinak" kéne beállítanom az ovit, csak félek hogy ha látja majd hogy elmegyek rájön hogy ez mégsem olyan "buli".
Nagyon szépen köszönöm előre is a segítségét!
üdv,
Viola
Egyszer már kaptam Öntől remek segítséget mikor a kislányomat vártam, most ismét szükségem lenne rá.
Ez a kislány megnőtt, most két és fél éves. Júniusban született meg a kishúga. Eddig sem volt vele könnyű, mert iszonyú eleven, sosem játszik egyedül, folyton beszélget, csak az érdekli amit én csinálok, stb. és nagyon de nagyon akaratos.
Emellett küszködés vele az evés, küszködés az altatás, mert nem bír megállni, így viszont a kicsit ellátnom szinte lehetetlen.
Ezért azt gondoltuk hogy inkább menjen szeptembertől oviba, mert amúgy is nagyon szereti a gyerektársaságot, annyira közvetlen mindenkivel hogy már néha picit kínos, mindenkivel beszélget, gyerekkel, felnőttel és a játszótéren érzi magát a legjobban, otthon úgy látom már hamar unatkozni kezd és ezután kezdődik a kalapálás, dobálás, stb.
Viszont ettől függetlenül mégis félek hogy nincsen-e túl közel egymáshoz a kistesó érkezése és az ovikezdés, mindössze 3 hónap lesz így. Mert ezek mellett amiket leírtam, érződik rajta hogy hiányol engem, kéri hogy őt is ringassam és vegyem fel, csak én altathatom és mikor a nagyik vannak vele hogy én a picit etethessem, stb. látom ahogy néha szomorúan néz felém. És ilyenkor megszakad a szívem ha arra gondolok hogy az ovit nehogy úgy élje meg hogy elküldjük itthonról.
Ön mit gondol, talán mégsem kéne oviba mennie? Arra gondoltam hogy valahogy valalmi nagy "bulinak" kéne beállítanom az ovit, csak félek hogy ha látja majd hogy elmegyek rájön hogy ez mégsem olyan "buli".
Nagyon szépen köszönöm előre is a segítségét!
üdv,
Viola
Kedves Viola!
Hű, jól elment az idő! Örülök, hogy a család tovább bővült ezalatt! :-)
Két gondolatom van: nagyon jó, hogy megengedi magának az érzéseit, amibe az is beletartozik az is, hogy sokszor bizony nem könnyű több gyerkőccel, pláne nehéz lehet megtalálni az egyensúlyt, ha egyik gyermek nagyon aktív, eleven. Nagyon fontosnak gondolom megélni ezeket az érzéseket! Szabad érezni, hogy "fáradt vagyok, kimerültem, a kicsivel is szeretnék foglalkozni", stb. Ettől "csak" hiteles anyává válik! :-)
Másik gondolatom az ovival kapcsolatos: megjósolni nem lehet, hogyan fog alakulni, de abszolút ki lehet ebből hozni egy nagyon jó élményt is. Állami vagy magán oviba mennének? Ha magánba, ott lehet választani rövidebb időtartamú benntartózkodást is, hogy mondjuk nem mindennap megy, csak heti 3-at és/vagy ebéd után elhozza, stb.tehát ott könnyebb lehet rugalmasabban kezelni a szükségletek kielégítését. Állami oviban is bármikor dönthet úgy, ha úgy látja, mégsem vált be, hogy visszalép. De dönthet úgy is, hogy megelőlegezi a bizalmat és egy pozitív jövőképet előrevetítve belevágnak és mikor zajlik a folyamat, mindig a jelen pillanatra koncentrálva lépegetnek előre, hoznak meg következő döntéseket. Ahogy írt kislányáról, nagyon nyitott, társasági ember, tehát lehetséges, hogy nagyon élvezné a más környezetet. Azt gondolom, egy felkészített gyermek, aki érzelmi szabadságot élvez, tiszteletben vannak tartva az érzései, remekül be tud illeszkedni új környezetbe is. Illetve azt is érdemes szem előtt tartani, hogy egy meghozott döntés sem végleges! Ha nem működik, az ember visszaléphet és később is próbálkozhat. Ha működik, akkor beállhat egy új, harmónikus egyensúly.
És az ovi kezdésig is még van idő, ennyi idő alatt is történnek ekkora gyereknél nagy változások is.
Bármikor is kezdi majd el az ovit, biztos lesz benne lelki összetevő is, úgy értem, ezek a bizonytalanságok, melyeket felsorolt, minden anyában ott vannak, a gyermek életkorától függetlenül és ez teljesen rendben van így!
Kívánom, hogy megtalálják a biztonságot, megnyugvást adó útjukat!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 08. 05. 19:49
Hű, jól elment az idő! Örülök, hogy a család tovább bővült ezalatt! :-)
Két gondolatom van: nagyon jó, hogy megengedi magának az érzéseit, amibe az is beletartozik az is, hogy sokszor bizony nem könnyű több gyerkőccel, pláne nehéz lehet megtalálni az egyensúlyt, ha egyik gyermek nagyon aktív, eleven. Nagyon fontosnak gondolom megélni ezeket az érzéseket! Szabad érezni, hogy "fáradt vagyok, kimerültem, a kicsivel is szeretnék foglalkozni", stb. Ettől "csak" hiteles anyává válik! :-)
Másik gondolatom az ovival kapcsolatos: megjósolni nem lehet, hogyan fog alakulni, de abszolút ki lehet ebből hozni egy nagyon jó élményt is. Állami vagy magán oviba mennének? Ha magánba, ott lehet választani rövidebb időtartamú benntartózkodást is, hogy mondjuk nem mindennap megy, csak heti 3-at és/vagy ebéd után elhozza, stb.tehát ott könnyebb lehet rugalmasabban kezelni a szükségletek kielégítését. Állami oviban is bármikor dönthet úgy, ha úgy látja, mégsem vált be, hogy visszalép. De dönthet úgy is, hogy megelőlegezi a bizalmat és egy pozitív jövőképet előrevetítve belevágnak és mikor zajlik a folyamat, mindig a jelen pillanatra koncentrálva lépegetnek előre, hoznak meg következő döntéseket. Ahogy írt kislányáról, nagyon nyitott, társasági ember, tehát lehetséges, hogy nagyon élvezné a más környezetet. Azt gondolom, egy felkészített gyermek, aki érzelmi szabadságot élvez, tiszteletben vannak tartva az érzései, remekül be tud illeszkedni új környezetbe is. Illetve azt is érdemes szem előtt tartani, hogy egy meghozott döntés sem végleges! Ha nem működik, az ember visszaléphet és később is próbálkozhat. Ha működik, akkor beállhat egy új, harmónikus egyensúly.
És az ovi kezdésig is még van idő, ennyi idő alatt is történnek ekkora gyereknél nagy változások is.
Bármikor is kezdi majd el az ovit, biztos lesz benne lelki összetevő is, úgy értem, ezek a bizonytalanságok, melyeket felsorolt, minden anyában ott vannak, a gyermek életkorától függetlenül és ez teljesen rendben van így!
Kívánom, hogy megtalálják a biztonságot, megnyugvást adó útjukat!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 08. 05. 19:49
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Nóra!
Elsőgyermekes anyuka vagyok, kislányom most volt 1 éves. Tervezett baba volt, nagyon vártuk. A problémánk viszont azóta meg van, hogy megszületett...Nem tudott természezes úton megszületni, császáros baba.Viszont szopizik a mai napig is.Már csecsemő kora óta hasfájós volt, olyannyira hogy fél éves korában normalizálódott valamennyire a helyzet, addig egész nap csak sírt.Hozzá jött még az is, hogy a babakocsiban soha nem maradt meg, szóval nem volt egyszerű vele elmenni bárhova is. Próbálkoztunk a hordozással is, azt szerette de amint beindult a mozgásfejlődésben, már azt is elutasította.Borzasztóan akaratos kislány, ha valami nem úgy van ahogy szeretné, hisztizik, földre veti magát.Játszani egyedül alig játszik,nem köti le hosszabb ideig semmi.Így én a mai napig semmit nem tudok otthon elvégezni mellette...Állandóan csimpazkodik, kézbe akar lenni.Nagyon ijedős is, hangos vagy hirtelen zajoktól nagyon megijed.De ami a legnehezebb, hogy sokszor az sem jó ha kézben van, ott is csak feszegeti magát, sír, nyühög..Szóval rettentően nehéz, az én idegileg már nagyon kimerültem.Mindig várom, hogy majd jobb lesz ekkor meg akkor, de még mindig úgy érzem sokszor, hogy egész nap csak sír.Párommal is egyre többet vitázunk, hiszen frusztrált és fáradt vagyok.Szeretnénk majd neki tesót, de így egyenlőre még gondolni sem szeretnék rá...Egyébként mikor jobb passzban van nagyon aranyos,okos értelmes kislány. És én úgy érzem, hogy mindent megteszünk azért, hogy a kedvében járjunk.Igény szerint van szoptatva a mai napig. Tanácsot szeretnék kérni,hogy mit kellene tennem, merre kellene indulnom, hogy valamivel könnyebb legyen??Lehet valamilyen egészségügyi probléma vagy csupán fogadjuk el, hogy ő egy érzékenyebb baba? Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Elsőgyermekes anyuka vagyok, kislányom most volt 1 éves. Tervezett baba volt, nagyon vártuk. A problémánk viszont azóta meg van, hogy megszületett...Nem tudott természezes úton megszületni, császáros baba.Viszont szopizik a mai napig is.Már csecsemő kora óta hasfájós volt, olyannyira hogy fél éves korában normalizálódott valamennyire a helyzet, addig egész nap csak sírt.Hozzá jött még az is, hogy a babakocsiban soha nem maradt meg, szóval nem volt egyszerű vele elmenni bárhova is. Próbálkoztunk a hordozással is, azt szerette de amint beindult a mozgásfejlődésben, már azt is elutasította.Borzasztóan akaratos kislány, ha valami nem úgy van ahogy szeretné, hisztizik, földre veti magát.Játszani egyedül alig játszik,nem köti le hosszabb ideig semmi.Így én a mai napig semmit nem tudok otthon elvégezni mellette...Állandóan csimpazkodik, kézbe akar lenni.Nagyon ijedős is, hangos vagy hirtelen zajoktól nagyon megijed.De ami a legnehezebb, hogy sokszor az sem jó ha kézben van, ott is csak feszegeti magát, sír, nyühög..Szóval rettentően nehéz, az én idegileg már nagyon kimerültem.Mindig várom, hogy majd jobb lesz ekkor meg akkor, de még mindig úgy érzem sokszor, hogy egész nap csak sír.Párommal is egyre többet vitázunk, hiszen frusztrált és fáradt vagyok.Szeretnénk majd neki tesót, de így egyenlőre még gondolni sem szeretnék rá...Egyébként mikor jobb passzban van nagyon aranyos,okos értelmes kislány. És én úgy érzem, hogy mindent megteszünk azért, hogy a kedvében járjunk.Igény szerint van szoptatva a mai napig. Tanácsot szeretnék kérni,hogy mit kellene tennem, merre kellene indulnom, hogy valamivel könnyebb legyen??Lehet valamilyen egészségügyi probléma vagy csupán fogadjuk el, hogy ő egy érzékenyebb baba? Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Kedves Kérdező!
Együttérzek, ez nagyon nehéz szakasza az életnek, pláne, ha a szülőkkel ellentétes a született baba veleszületett temperamentuma és teljesen újak azok a megnyilvánulások, amiket ő hozott magával. Az is lehet, hogy élt Önben egy ideális kép a szülőségről, anyaságról és most talán csalódott, hogy nem pont olyan lett, ahogy tervezte, várta, vágyta. Ezt nehéz is elfogadni.
Alapvetően azt gondolom, ha kislánya szépen fejlődik, az összképet nézve kiegyensúlyozott, akkor aggódnia nem kell, hogy fejlődési vagy egyéb rendellenesség lenne a háttérben. Könnyen lehet, hogy ő az ún többemberes babák és/vagy szuperérzékenységgel megáldott babák táborát erősíti, esetleg ezeknek utánaolvashat, mint információ, de érdemes ezt is úgy megközelíteni, hogy kislánya ne kerüljön be egy skatulyába, ne ruházzuk fel címkékkel.
Én leveléből azt gondolom, hogy igen, érdemes arra felé (is) elindulni, aminek a vége az elfogadás. Ez, tudom, nem egyszerű folyamat, de a gyermekkel való lét tulajdonképpen egy önismereti tréning is, viselkedésükkel, megnyilvánulásaikkal tükröt képesek elénk tartani, s hosszútávon érdemes élni ezzel a lehetőséggel!
Az nagyon jó, hogy igyekszik az alapvető szükségleteket kielégíteni pl.a szoptatással, hordozással, biztosra veszem, hogy ezek egyáltalán nem hasztalan dolgok, sőt! Az pedig szintén természetes, hogy kislánya közben saját magára szabva vesz magához ezekből. Egy magas mozgásigényű 1 éves gyerkőcnek nagyon intenzív élete van! ;-)
Legjobbakat kívánom Önöknek!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 07. 10. 15:26
Együttérzek, ez nagyon nehéz szakasza az életnek, pláne, ha a szülőkkel ellentétes a született baba veleszületett temperamentuma és teljesen újak azok a megnyilvánulások, amiket ő hozott magával. Az is lehet, hogy élt Önben egy ideális kép a szülőségről, anyaságról és most talán csalódott, hogy nem pont olyan lett, ahogy tervezte, várta, vágyta. Ezt nehéz is elfogadni.
Alapvetően azt gondolom, ha kislánya szépen fejlődik, az összképet nézve kiegyensúlyozott, akkor aggódnia nem kell, hogy fejlődési vagy egyéb rendellenesség lenne a háttérben. Könnyen lehet, hogy ő az ún többemberes babák és/vagy szuperérzékenységgel megáldott babák táborát erősíti, esetleg ezeknek utánaolvashat, mint információ, de érdemes ezt is úgy megközelíteni, hogy kislánya ne kerüljön be egy skatulyába, ne ruházzuk fel címkékkel.
Én leveléből azt gondolom, hogy igen, érdemes arra felé (is) elindulni, aminek a vége az elfogadás. Ez, tudom, nem egyszerű folyamat, de a gyermekkel való lét tulajdonképpen egy önismereti tréning is, viselkedésükkel, megnyilvánulásaikkal tükröt képesek elénk tartani, s hosszútávon érdemes élni ezzel a lehetőséggel!
Az nagyon jó, hogy igyekszik az alapvető szükségleteket kielégíteni pl.a szoptatással, hordozással, biztosra veszem, hogy ezek egyáltalán nem hasztalan dolgok, sőt! Az pedig szintén természetes, hogy kislánya közben saját magára szabva vesz magához ezekből. Egy magas mozgásigényű 1 éves gyerkőcnek nagyon intenzív élete van! ;-)
Legjobbakat kívánom Önöknek!
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 07. 10. 15:26
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Nóra!
Kisfiam 22 hónapos, nagyon aktív, barátságos kis felfedező. Születésétől fogva nagyon nyitott, mosolygós, mindenkivel barátkozik, senkitől és semmitől nem fél. Egy percre sem áll meg, folyamatosan megy, mozog, felfedez, rengeteg energiája van. A kérdésem is picit ezzel kapcsolatos. Egy héten egyszer baba-mama klubba járunk, ahol 20 perc- fél óra mondókázás, éneklés van, majd behozzák a játékokat és a gyerekek szépen eljátszanak, az anyukák pedig tudnak beszélgetni. A mi esetünkben ez úgy néz ki, hogy a kisfiam a foglalkozáson nem igazán vesz részt, tehát nem arról van szó, hogy 10 percig érdekli és megunja, hanem az első perctől teljesen mást csinál, például felmászik a székre, az asztal alatt bújkál vagy elveszi az előadó hangszereit vagy más eszközöket, miközben minden más baba az anyukája mellett figyel és üldögél, ő a terem más pontjain "fedez fel" éppen, van, amikor engem is visz magával, máskor csak egyedül. Ezzel sem lenne még probléma, tudom, hogy minden gyerek más, csak már sokszor vagy a foglalkozást zavarja a külön tevékenységével, vagy veszélyes mutatványba kezd és muszáj közbeavatkoznom. Azt is le kell írnom a dologhoz, hogy teljesen őszinte legyek, hogy én mindig is egy inkább csendesebb résztvevő voltam mindenhol, aki nem szeretett a középpontba kerülni és a gyerkőccel pedig folyamatosan kitűnünk, mert tényleg ő az egyetlen, aki nem vesz részt a foglalkozáson, ezért mi mindig mást csinálunk, amit én kicsit nehezen viselek, feszült leszek, amit biztosan ő is érez rajtam és annál inkább nem lehet semmibe bevonni. Kicsit aggódom is amiatt, hogy az óvodában is így marad ez, hogy ennyire mással foglalkozik mindig, akkor mi lesz vele, de annyi azért pozitívum, hogy talán ő ilyen passzív figyelő, mert ha itthon éneklem neki a klubban tanult dalokat vagy mondókázunk, sokszor már ő is tudja a szöveget, tehát mégis ráragad valami.
A bölcsin nagyon sokat gondolkodtunk a párommal, hogy biztosan sok jót is tenne, de megmondom őszintén nem is vagyunk rákényszerülve és én jobbnak éreztem, ha együtt töltjük ezt a 3 évet, mert ezt ugye senki sem adja vissza. Csak olyan sokszor elbizonytalanodom ebben is, hogy ez-e a legjobb neki, mert én is próbálok vele sokat játszani, mesét olvasunk, rajzolunk, játszótérre megyünk, de kevés dolog köti le tartósan.
A másik kérdésem, hogy sokat változott mostanában a más gyerekekhez való viszonya, elkezdődött az én- és enyém- korszak, ha játszik valamivel és más kisgyerek közelít felé, rákiabál. Köze lehet ehhez annak is, hogy az unokaöccse 1 éves és most kezdtek jobban találkozni, ahol látta a kisfiam, hogy osztozni kell a játékokon és a figyelmen és ez nem annyira kedvérevaló, plusz előfordult, hogy a pici szeretetből beleragadt a hajába, azóta mintha félne is egy kicsit a közeledésétől.
Elnézést, ha kicsit csapongó a levelem, de annyi mindent tudnék még írni, most úgy érzem az eddigi összes korszakunk közül ez a legnehezebb, kicsit tanácstalan is vagyok, mert nem tudom hogyan kezeljem a helyzeteket, hiszen én valóban teljesen más vagyok, mint a kisfiam és tudom, hogy nem rosszalkodni akar az aktivitásával, csak már néha mégis kellemetlen a helyzet, ahogy néznek ránk a többiek.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdv: Melinda
Kisfiam 22 hónapos, nagyon aktív, barátságos kis felfedező. Születésétől fogva nagyon nyitott, mosolygós, mindenkivel barátkozik, senkitől és semmitől nem fél. Egy percre sem áll meg, folyamatosan megy, mozog, felfedez, rengeteg energiája van. A kérdésem is picit ezzel kapcsolatos. Egy héten egyszer baba-mama klubba járunk, ahol 20 perc- fél óra mondókázás, éneklés van, majd behozzák a játékokat és a gyerekek szépen eljátszanak, az anyukák pedig tudnak beszélgetni. A mi esetünkben ez úgy néz ki, hogy a kisfiam a foglalkozáson nem igazán vesz részt, tehát nem arról van szó, hogy 10 percig érdekli és megunja, hanem az első perctől teljesen mást csinál, például felmászik a székre, az asztal alatt bújkál vagy elveszi az előadó hangszereit vagy más eszközöket, miközben minden más baba az anyukája mellett figyel és üldögél, ő a terem más pontjain "fedez fel" éppen, van, amikor engem is visz magával, máskor csak egyedül. Ezzel sem lenne még probléma, tudom, hogy minden gyerek más, csak már sokszor vagy a foglalkozást zavarja a külön tevékenységével, vagy veszélyes mutatványba kezd és muszáj közbeavatkoznom. Azt is le kell írnom a dologhoz, hogy teljesen őszinte legyek, hogy én mindig is egy inkább csendesebb résztvevő voltam mindenhol, aki nem szeretett a középpontba kerülni és a gyerkőccel pedig folyamatosan kitűnünk, mert tényleg ő az egyetlen, aki nem vesz részt a foglalkozáson, ezért mi mindig mást csinálunk, amit én kicsit nehezen viselek, feszült leszek, amit biztosan ő is érez rajtam és annál inkább nem lehet semmibe bevonni. Kicsit aggódom is amiatt, hogy az óvodában is így marad ez, hogy ennyire mással foglalkozik mindig, akkor mi lesz vele, de annyi azért pozitívum, hogy talán ő ilyen passzív figyelő, mert ha itthon éneklem neki a klubban tanult dalokat vagy mondókázunk, sokszor már ő is tudja a szöveget, tehát mégis ráragad valami.
A bölcsin nagyon sokat gondolkodtunk a párommal, hogy biztosan sok jót is tenne, de megmondom őszintén nem is vagyunk rákényszerülve és én jobbnak éreztem, ha együtt töltjük ezt a 3 évet, mert ezt ugye senki sem adja vissza. Csak olyan sokszor elbizonytalanodom ebben is, hogy ez-e a legjobb neki, mert én is próbálok vele sokat játszani, mesét olvasunk, rajzolunk, játszótérre megyünk, de kevés dolog köti le tartósan.
A másik kérdésem, hogy sokat változott mostanában a más gyerekekhez való viszonya, elkezdődött az én- és enyém- korszak, ha játszik valamivel és más kisgyerek közelít felé, rákiabál. Köze lehet ehhez annak is, hogy az unokaöccse 1 éves és most kezdtek jobban találkozni, ahol látta a kisfiam, hogy osztozni kell a játékokon és a figyelmen és ez nem annyira kedvérevaló, plusz előfordult, hogy a pici szeretetből beleragadt a hajába, azóta mintha félne is egy kicsit a közeledésétől.
Elnézést, ha kicsit csapongó a levelem, de annyi mindent tudnék még írni, most úgy érzem az eddigi összes korszakunk közül ez a legnehezebb, kicsit tanácstalan is vagyok, mert nem tudom hogyan kezeljem a helyzeteket, hiszen én valóban teljesen más vagyok, mint a kisfiam és tudom, hogy nem rosszalkodni akar az aktivitásával, csak már néha mégis kellemetlen a helyzet, ahogy néznek ránk a többiek.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdv: Melinda
Kedves Melinda!
Sok kulcsfontosságú dolgot fogalmazott meg a probléma részletezése alatt, pl. hogy Önöknek eltérő a habitusuk! Ez nagyon fontos felismerés, hiszen ebben benne van az is, hogy valóban nem vagyunk egyformák, mindenki saját veleszületett temperamentumaként nyilvánul meg, s ezek a vonások nagy mértékben nem változtathatók, ezeket magunkkal hordozzuk. Nem ritka, hogy szülőként kapunk egy merőben más temperamentumú gyereket, s ezzel mi kvázi rákényszerülhetünk arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból s ez sokszor nem épp könnyű feladat.
Amiket leírt kisfiáról, nekem egy igazi zsivány, energiával és élettel teli, felfedező, vagány kissrác képe jelent meg, aki egyre nagyobb öntudatossággal vesz részt a világban. :-) Ezek nekem nagyon szimpatikus vonások, de abszolút értem az ilyen temperamentumhoz kapcsolódó nehézségeket is.
Az oviig még rengeteg idő van, rengeteget fog változni ő is, az intenzívebb típusú gyerkőcök is képesek az oviérett állapotban betartani az ottani szabályokat, alkalmazkodni és megtalálni a helyét személyiségének megfelelően. A bölcsi sem ördögtől való természetesen, de én is úgy gondolom, ha nincsenek rákényszerülve, és nem okoz nehézséget, nem hátrány az együtt töltött 3 év. ;-) Az, hogy jelen fejlődési szakaszában tartósan nem leköthető a figyelme, meglátásom szerint nem kóros, erre a korosztályra eleve jellemző, másrészt, aki inkább mozgásos, aktív beállítottságú, inkább szeret nyüzsögni. :-)
Kívánom, hogy saját maga felé ugyanolyan elfogadással tekintsen, mint kisfia temperamentumára igyekszik!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 05. 24. 11:49
Sok kulcsfontosságú dolgot fogalmazott meg a probléma részletezése alatt, pl. hogy Önöknek eltérő a habitusuk! Ez nagyon fontos felismerés, hiszen ebben benne van az is, hogy valóban nem vagyunk egyformák, mindenki saját veleszületett temperamentumaként nyilvánul meg, s ezek a vonások nagy mértékben nem változtathatók, ezeket magunkkal hordozzuk. Nem ritka, hogy szülőként kapunk egy merőben más temperamentumú gyereket, s ezzel mi kvázi rákényszerülhetünk arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból s ez sokszor nem épp könnyű feladat.
Amiket leírt kisfiáról, nekem egy igazi zsivány, energiával és élettel teli, felfedező, vagány kissrác képe jelent meg, aki egyre nagyobb öntudatossággal vesz részt a világban. :-) Ezek nekem nagyon szimpatikus vonások, de abszolút értem az ilyen temperamentumhoz kapcsolódó nehézségeket is.
Az oviig még rengeteg idő van, rengeteget fog változni ő is, az intenzívebb típusú gyerkőcök is képesek az oviérett állapotban betartani az ottani szabályokat, alkalmazkodni és megtalálni a helyét személyiségének megfelelően. A bölcsi sem ördögtől való természetesen, de én is úgy gondolom, ha nincsenek rákényszerülve, és nem okoz nehézséget, nem hátrány az együtt töltött 3 év. ;-) Az, hogy jelen fejlődési szakaszában tartósan nem leköthető a figyelme, meglátásom szerint nem kóros, erre a korosztályra eleve jellemző, másrészt, aki inkább mozgásos, aktív beállítottságú, inkább szeret nyüzsögni. :-)
Kívánom, hogy saját maga felé ugyanolyan elfogadással tekintsen, mint kisfia temperamentumára igyekszik!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 05. 24. 11:49
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra!
22 hónapos kislányom korábban nagyon jó evő volt, sokat és mindent megevett. A darabos ételek bevezetését is szépen fokozatosan elfogadta. Kb.2 hónapja bölcsibe jár és most már ott járunk hogy a főtt kaját szinte nem akarja elfogadni. Nehezen egy kis levest de mást nem. Kakaót, kenyeret,pogácsát, kekszet eszik és hiába főzök bármelyik más régi kedvenc ételét nem hajlandó enni. A gond az hogy nem id tudja mit akarok adni neki és már tiltakozik az evéstől. A gyerekorvos pszichológust ajánlott mert szerinte lelki okai vannak. Önnek mi a véleménye, mit tudok tenni hogy visszajöjjön az étvágya?
22 hónapos kislányom korábban nagyon jó evő volt, sokat és mindent megevett. A darabos ételek bevezetését is szépen fokozatosan elfogadta. Kb.2 hónapja bölcsibe jár és most már ott járunk hogy a főtt kaját szinte nem akarja elfogadni. Nehezen egy kis levest de mást nem. Kakaót, kenyeret,pogácsát, kekszet eszik és hiába főzök bármelyik más régi kedvenc ételét nem hajlandó enni. A gond az hogy nem id tudja mit akarok adni neki és már tiltakozik az evéstől. A gyerekorvos pszichológust ajánlott mert szerinte lelki okai vannak. Önnek mi a véleménye, mit tudok tenni hogy visszajöjjön az étvágya?
Kedves Kérdező!
Nem ritka, hogy a közösségbe járó, épp beszokó gyermeknek az alkalmazkodási folyamatban változás tapasztalható étkezési és/vagy ürítési, alvási szokásaiban. Ez nem is fura dolog, hisz tényleg egy merőben új szakasza ez az életüknek, tele új szabályokkal, idegenekkel, elvárásokkal. Maga a beszokás, kötődés kialakulása időbe telik, ahogy a biztonságérzet, felszabadult, lazaság is, amivel otthonosan kezelheti többek közt az étkezést is. Ilyen formán lehet lelki megközelítése is a dolognak, pláne, ha fizikai egészsége teljesen rendben van.
Ha összességében kislányát jókedélyűnek, kiegyensúlyozottnak, derűsnek látja, akkor valószínűleg idővel és maximális támogatással, elfogadássla oldódni fog benne ez az érzés.
Bölcsiben, otthon egyaránt nem eszik? Esetleg egy kis játékosságot is meg lehet próbálni belevinni az ételkészítésbe, választhasson ő menüt, alapanyagot, segíthessen maga módján az elkészítésben, hámozásban, fűszerezésben, stb. Lehetnek elöl rágcsák is, gyümölcsök mindig hozzáférhető formában, de a rágcsák is inkább tápanyagdús, egészségesebb nassok legyenek. Ha a levesek mehetnek, akár meg lehet próbálkozni krémlevessel is.
Ezen felül én híve vagyok a szabad játéknak is, amiben a gyerkőc kijátszhatja, megmutathatja kvázi észrevétlenül, mi bántja, zavarja, frusztrálja. Ilyen esetben fontos, hogy a szülő maximális figyelemmel jelen legyen, de a játék menetét ne irányítsa.
A bölcsödei dolgozók hogy állnak ehhez a dologhoz? Tukmálják az ételt vagy türelmesek? Nem mindegy a hozzáállás...
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 05. 15. 11:00
Nem ritka, hogy a közösségbe járó, épp beszokó gyermeknek az alkalmazkodási folyamatban változás tapasztalható étkezési és/vagy ürítési, alvási szokásaiban. Ez nem is fura dolog, hisz tényleg egy merőben új szakasza ez az életüknek, tele új szabályokkal, idegenekkel, elvárásokkal. Maga a beszokás, kötődés kialakulása időbe telik, ahogy a biztonságérzet, felszabadult, lazaság is, amivel otthonosan kezelheti többek közt az étkezést is. Ilyen formán lehet lelki megközelítése is a dolognak, pláne, ha fizikai egészsége teljesen rendben van.
Ha összességében kislányát jókedélyűnek, kiegyensúlyozottnak, derűsnek látja, akkor valószínűleg idővel és maximális támogatással, elfogadássla oldódni fog benne ez az érzés.
Bölcsiben, otthon egyaránt nem eszik? Esetleg egy kis játékosságot is meg lehet próbálni belevinni az ételkészítésbe, választhasson ő menüt, alapanyagot, segíthessen maga módján az elkészítésben, hámozásban, fűszerezésben, stb. Lehetnek elöl rágcsák is, gyümölcsök mindig hozzáférhető formában, de a rágcsák is inkább tápanyagdús, egészségesebb nassok legyenek. Ha a levesek mehetnek, akár meg lehet próbálkozni krémlevessel is.
Ezen felül én híve vagyok a szabad játéknak is, amiben a gyerkőc kijátszhatja, megmutathatja kvázi észrevétlenül, mi bántja, zavarja, frusztrálja. Ilyen esetben fontos, hogy a szülő maximális figyelemmel jelen legyen, de a játék menetét ne irányítsa.
A bölcsödei dolgozók hogy állnak ehhez a dologhoz? Tukmálják az ételt vagy türelmesek? Nem mindegy a hozzáállás...
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 05. 15. 11:00
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Nóra!
12 hós a kislányom, én vagyok vele itthon, én gondozom egész nap, mégis mostanában többször előfordult, hogy nem akar nálam lenni. Ha az apja fogja a kezében és nyúlok érte, kapaszkodik és elutasítja a közeledésem. Ezt csinálja a mamával is és 1-2 hete már a nagypapával is! Egy többgenerációs házban élünk, így napi szinten találkozik a nagyszülőkkel és az apjával is sok időt, napi kb 6 órát tölt, mégis borzasztóan rosszul esik ez a viselkedés. Olyan, mintha nem szeretne. Soha nem tartottam meg magamnak, sokat törődik vele a család többi tagja, aminek örülök, de mégis én vagyok az anyja, amiből sajnos nem sokat érzek. Egyébként szoptatom, hordozom, együtt alszunk. Nem az bánt, hogy ennyire szereti az apját vagy a nagyszülőket, hanem az, hogy nem érzem a kötődést részéről. Ösztönösen alakult úgy, hogy "kötődően, válaszkészen nevelem" mégsem érzem ennek hatását. Elrontok valamit? Hogy érhetném el, hogy legalább annyira anyás legyen, hogy ne tiltakozzon ellenem, ha át akarom venni a mamától vagy az apjától? Sajnos nincs sok önbizalmam semmilyem téren, főleg gyereknevelés terén, ez meg pláne elbizonytalanít. :( Segítségét és javaslatait előre is köszönöm.
Üdv
Eliza
12 hós a kislányom, én vagyok vele itthon, én gondozom egész nap, mégis mostanában többször előfordult, hogy nem akar nálam lenni. Ha az apja fogja a kezében és nyúlok érte, kapaszkodik és elutasítja a közeledésem. Ezt csinálja a mamával is és 1-2 hete már a nagypapával is! Egy többgenerációs házban élünk, így napi szinten találkozik a nagyszülőkkel és az apjával is sok időt, napi kb 6 órát tölt, mégis borzasztóan rosszul esik ez a viselkedés. Olyan, mintha nem szeretne. Soha nem tartottam meg magamnak, sokat törődik vele a család többi tagja, aminek örülök, de mégis én vagyok az anyja, amiből sajnos nem sokat érzek. Egyébként szoptatom, hordozom, együtt alszunk. Nem az bánt, hogy ennyire szereti az apját vagy a nagyszülőket, hanem az, hogy nem érzem a kötődést részéről. Ösztönösen alakult úgy, hogy "kötődően, válaszkészen nevelem" mégsem érzem ennek hatását. Elrontok valamit? Hogy érhetném el, hogy legalább annyira anyás legyen, hogy ne tiltakozzon ellenem, ha át akarom venni a mamától vagy az apjától? Sajnos nincs sok önbizalmam semmilyem téren, főleg gyereknevelés terén, ez meg pláne elbizonytalanít. :( Segítségét és javaslatait előre is köszönöm.
Üdv
Eliza
Kedves Eliza!
Úgy szeretem olvasni az anyák őszinte aggodalmait, tabuk nélkül! Ez persze nem azt jelenti, hogy örülök a problémájának! Viszont igen, az anyaságnak vannak nehéz, árnyasabb oldalai is, s jó, ha erről tudunk őszintén beszélni!
Amit levele utolsó részében írt, hogy önbizalomhiánnyal küzd az élet különböző területein, kulcsfontosságúnak érzem, mert valószínűleg, ebben a jelenségben is ez köszön vissza.
Egy éves korban a gyerekek-temperamentumuknak megfelelően-már mások felé is nyitottá tudnak válni, persze elsősorban azok felé, akiket gyakran lát, akik szintén biztonságérzetet nyújtanak számára, és ez így van jól, szuper, hogy a családból másokat is ennyire közel tud engedni magához, ez is azt bizonyítja, hogy van tapasztalása a biztonságos kötődésről, más felé is meg tudja élni azt a stabil alapot, melyet anyától kapott. Tehát egészen biztos, hogy nem rontott el semmit, sőt! A kezdeti időszaktól kezdve tapasztalt intenzív odafordulás, jelzésekre érzékenység, 24 órás érzelmi és fizikai jelenlét hatása tud lenni az is, hogy a világ a gyerkőc számára biztonságos és "tele" van olyan emberekkel, akik szintén ebben a jó érzésben erősítik meg őt!
Biztosra veszem, hogy kislányában nincs Ön felé visszautasítás, viszont jogos, hogy élvezi, ahogy őt körül veszik.
Azzal esetleg érdemes volna foglalkozni, hogy mivel tudná megerősíteni saját anyai kompetenciáját, mi tudná Önt segíteni ebben, hogy elhiggye saját erejét?
Kívánom, hogy rátaláljon a magabiztosabb, kiteljesedő, őszinte erővel teli útjára és meglássa kislánya reakcióiban, tekintetében azt a fajta visszajelzést, hogy az ő számára Ön a legjobb Anya, mert ez így van!!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 05. 12. 22:46
Úgy szeretem olvasni az anyák őszinte aggodalmait, tabuk nélkül! Ez persze nem azt jelenti, hogy örülök a problémájának! Viszont igen, az anyaságnak vannak nehéz, árnyasabb oldalai is, s jó, ha erről tudunk őszintén beszélni!
Amit levele utolsó részében írt, hogy önbizalomhiánnyal küzd az élet különböző területein, kulcsfontosságúnak érzem, mert valószínűleg, ebben a jelenségben is ez köszön vissza.
Egy éves korban a gyerekek-temperamentumuknak megfelelően-már mások felé is nyitottá tudnak válni, persze elsősorban azok felé, akiket gyakran lát, akik szintén biztonságérzetet nyújtanak számára, és ez így van jól, szuper, hogy a családból másokat is ennyire közel tud engedni magához, ez is azt bizonyítja, hogy van tapasztalása a biztonságos kötődésről, más felé is meg tudja élni azt a stabil alapot, melyet anyától kapott. Tehát egészen biztos, hogy nem rontott el semmit, sőt! A kezdeti időszaktól kezdve tapasztalt intenzív odafordulás, jelzésekre érzékenység, 24 órás érzelmi és fizikai jelenlét hatása tud lenni az is, hogy a világ a gyerkőc számára biztonságos és "tele" van olyan emberekkel, akik szintén ebben a jó érzésben erősítik meg őt!
Biztosra veszem, hogy kislányában nincs Ön felé visszautasítás, viszont jogos, hogy élvezi, ahogy őt körül veszik.
Azzal esetleg érdemes volna foglalkozni, hogy mivel tudná megerősíteni saját anyai kompetenciáját, mi tudná Önt segíteni ebben, hogy elhiggye saját erejét?
Kívánom, hogy rátaláljon a magabiztosabb, kiteljesedő, őszinte erővel teli útjára és meglássa kislánya reakcióiban, tekintetében azt a fajta visszajelzést, hogy az ő számára Ön a legjobb Anya, mert ez így van!!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 05. 12. 22:46
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Nóra!
Kisfiam 22 hónapos, nagyon érzékeny gyerek. Már nagyon kicsi korában is megijedt, sírt ha valaki kiabált, sírt körülötte. Ez azóta sem változott. Emellett a vele egyidős, kisebb gyerekeket elkerüli, fél tőlük, mivel a legtöbb hangosabb nála, vagy csak barátkozóbb...Próbálom erőltetni a gyerekek társaságát, de ez inkább rosszabb lett, mint javult volna. Elkerüli a gyerekeket,inkább egy másik terembe megy, ahol egyedül lehet velem. Ha valaki pedig sikítozik örömében, vagy sír, akkor ő is elkezd sírni, megijed, vagy dühös lesz és ilyenkor elfut illetve a rosszabbik, hogy dobál mindent, esetleg a másik gyereket, vagy engem ütöget...
Szeptembertől bölcsibe megy, egyenlőre kis létszámú, mini bölcsödét keresünk neki, hisz így reagál a korosztályos gyerekekre.
Az idősebb, nagyobb gyerekeket viszont kedveli, felnéz rájuk, utánozza őket!
A kérdésem az lenne, hogy ez mennyire normális, ki fogja nőni? Mit tehetnék érte, hogy jobban nyisson a gyerekek felé?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel,
Mária
Kisfiam 22 hónapos, nagyon érzékeny gyerek. Már nagyon kicsi korában is megijedt, sírt ha valaki kiabált, sírt körülötte. Ez azóta sem változott. Emellett a vele egyidős, kisebb gyerekeket elkerüli, fél tőlük, mivel a legtöbb hangosabb nála, vagy csak barátkozóbb...Próbálom erőltetni a gyerekek társaságát, de ez inkább rosszabb lett, mint javult volna. Elkerüli a gyerekeket,inkább egy másik terembe megy, ahol egyedül lehet velem. Ha valaki pedig sikítozik örömében, vagy sír, akkor ő is elkezd sírni, megijed, vagy dühös lesz és ilyenkor elfut illetve a rosszabbik, hogy dobál mindent, esetleg a másik gyereket, vagy engem ütöget...
Szeptembertől bölcsibe megy, egyenlőre kis létszámú, mini bölcsödét keresünk neki, hisz így reagál a korosztályos gyerekekre.
Az idősebb, nagyobb gyerekeket viszont kedveli, felnéz rájuk, utánozza őket!
A kérdésem az lenne, hogy ez mennyire normális, ki fogja nőni? Mit tehetnék érte, hogy jobban nyisson a gyerekek felé?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel,
Mária
Kedves Mária!
Vannak ilyen érzékeny gyerekek, ez az esetek többségében veleszületett vonás, ilyennek született. A jó hír, hogy ők is megtalálják a helyüket a nagyvilágban, s ehhez jó, ha adott az elfogadó, támogató felület, ahol ő is kibontakozhat a maga módján és nem erőltetik rá azt, ami számára nem, vagy nehezen befogadható, bár kétségkívül sokszor nehéz ezt látni, "kezelni", főleg, ha a szülők akár ezzel teljesen ellentétes, nyitott személyiségűek.
Szerintem remek gondolat, hogy tiszteletben tartva az ő személyiségét, kis létszámú bölcsit választottak számára! Ismertem sok gyerkőcöt, akik hasonló megnyilvánulásúak voltak, de végül feloldódtak társaságban is, csak esetleg több idő kellhetett hozzá, ami nem baj, hisz nem vagyunk egyformák.
Két éves kor körül eleve van a gyerekeknek egy ilyesmi korszaka, szégyenlősebbek, bújósabbak lehetnek, ki-ki saját temperamentumának megfelelően. A bölcsiig még sok minden változhat benne is, de érzésem szerint a fő kulcs, ha ő megélheti azt, hogy úgy szeretik, fogadják el, ahogy van és rábízzák, mennyit fogad be a külvilágból, milyen stílusban ismerkedik, nyit mások felé.
Ha kisfia összességében kiegyensúlyozott, jól fejlődik, derűs, magához képest összhangban éli életét, akkor rendben van, ha úgy érzi, saját magához képest szélsőséges formában változik tartósan, gyermekpszichológus irányában tovább vizsgálódhat, de leveléből kiolvasva annyit érzek, hogy gyermeke veleszületett temperamentuma az, ami így nyilvánul meg.
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 03. 29. 10:56
Vannak ilyen érzékeny gyerekek, ez az esetek többségében veleszületett vonás, ilyennek született. A jó hír, hogy ők is megtalálják a helyüket a nagyvilágban, s ehhez jó, ha adott az elfogadó, támogató felület, ahol ő is kibontakozhat a maga módján és nem erőltetik rá azt, ami számára nem, vagy nehezen befogadható, bár kétségkívül sokszor nehéz ezt látni, "kezelni", főleg, ha a szülők akár ezzel teljesen ellentétes, nyitott személyiségűek.
Szerintem remek gondolat, hogy tiszteletben tartva az ő személyiségét, kis létszámú bölcsit választottak számára! Ismertem sok gyerkőcöt, akik hasonló megnyilvánulásúak voltak, de végül feloldódtak társaságban is, csak esetleg több idő kellhetett hozzá, ami nem baj, hisz nem vagyunk egyformák.
Két éves kor körül eleve van a gyerekeknek egy ilyesmi korszaka, szégyenlősebbek, bújósabbak lehetnek, ki-ki saját temperamentumának megfelelően. A bölcsiig még sok minden változhat benne is, de érzésem szerint a fő kulcs, ha ő megélheti azt, hogy úgy szeretik, fogadják el, ahogy van és rábízzák, mennyit fogad be a külvilágból, milyen stílusban ismerkedik, nyit mások felé.
Ha kisfia összességében kiegyensúlyozott, jól fejlődik, derűs, magához képest összhangban éli életét, akkor rendben van, ha úgy érzi, saját magához képest szélsőséges formában változik tartósan, gyermekpszichológus irányában tovább vizsgálódhat, de leveléből kiolvasva annyit érzek, hogy gyermeke veleszületett temperamentuma az, ami így nyilvánul meg.
Üdvözlettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2017. 03. 29. 10:56
Olvasói értékelés: 5 / 5
Elejére | Előző oldal | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | Következő | Végére
.jpg)
.jpg)
.jpg){kind=small}
