|
Kérdezz-felelek
Érdekelne,hogy egy 5 éves gyermek számára ,naponta mennyi C vitamin szükséges pontosan? Az interneten 50-60 milligramm mennyiség van feltüntetve,de ismerőseim szerint az nagyon kevés,főleg az őszi időszakban.Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:Nikolett
Egy 5 éves gyermeknek valóban az Ön által említett mennyiségű C vitamin a napi alap szükséglete, de egy felnőtté sem haladja meg a 80 mg-ot. Ez alól kivétel, ha valamilyen betegség miatt átmenetileg magasabb adagot ajánl az orvos. Természetesen ebbe a mennyiségbe az elfogyasztott zöldségek, gyümölcsök C vitamin tartalma is beleszámít, tehát a pótlást ennek megfelelően kell adagolni. A dohányzás is fokozza a napi C vitamin szükségletet!
Üdvözlettel:
Tegnapi napon a városban sétáltunk, és ráléphettem egy eldobott óvszerre?
Rögtön nem tudtam cserélni, mert vendégségbe mentünk.
A kérdésem az lenne, hogy a cipőt érdemes lenne fertőtleníteni, vagy használjam úgy, mintha semmi nem történt volna?
Azzal valamilyen fertőzést elkaphat a családom, hogy a házban tettem le a cipőt, és nem mostam fel ott a csempét?
Bármi teendőm van?
Van egy kislányom, aki kúszik-mászik még a földön, nagyon félek, hogy esetleg elkaphat valamit.
Köszönöm előre is a válaszát!
Tisztelettel!
Teendője nincs. A gyermekeknek kisebb fertőzésekre amúgy is szükségük van, hogy az immunrendszerük megerősödjön.
Üdvözlettel:
Gyermekem 8hetes anyatejes csecsemő, 3hete este habzó nyál,nehéz nyelés,óriási büfizések , nehezen fogadta el a mellem,mivel szenvedett a nyeléstől így bevittük az ügyeletre, ott nem állapítottak meg különösen semmit. 2 nap múlva megfázás szerű tünetek léptek fel (hapci,höhögés,orrfolyás). A háziorvos sós vízzel való porlasztást és orrszívást javasolt, vizsgálatnál tüdeje tiszta volt. A tünetek nem múltak nagyon erős hurutos köhögés és orrváladékkal kínlódott a baba.Az orvosunk 2 hét után sem hallott a tüdejében semmit, de javasolta ,hogy egy fül orr gégész véleményét is ki kérné , aki garatgyulladást és orrnyálkahártya gyulladást állapított meg. A doktorúr antibiotikum kúrát javasolt (ospamox )+ napi többszöri orrszívást. Bennem már felmerült e közben ,hogy ez nem -e lehet reflux ( gyermekem nem bukik, nehezen böfizik, de általába sikerül, súlya megfelelő nincs súlyvesztés, hurutos panaszai vannak , napi 3-4 csuklás, pár hapcizás, néha habos nyál, hirtelen merev testartás és sírás ,de nem sokáig amúgy nyugodt baba. Széklete normális. Az orvos azt mondta szerinte nem reflux, mert rá kérdeztem. A háziorvosunkban felmerült a reflux kérdése is ,de bizonytalan ezért javasolta a gastrotuss baby szirupot, amit jelenleg minden étkezésnél adok a babának, eddig változást nem tapasztaltam. Az evése mohó,de elfogadja a mellem. Az ágyát megemeltük.
Az antibiotikumot 2 hét után kezdtük ,most 3 napja vége a kúrának, a csúnya hurutos köhögés javult napi 1-2 szer még előfordul, de a makacs váladék kevésbé naponta 6-8szor is szívom az orrát és folyamatosan jön belőle, a színe fehér. Lehet hallani ,hogy rengeteg takony van a garatba klantyog a váladék.
Jelenleg: biogaiat ,3x10csepp sinupret cseppet kap, 6-8 orrszívás naponta.
Mit javasol mi a teendő meddig várjunk még ,hogy ez a nyák feloldódjon? Normális, hogy így elhúzódik? Lehet-e ez reflux ?
Esetleg javasol-e valamit ,milyen irányba kezdjünk el foglalkozni a betegséggel ha nem javulna a panasza. Válaszát előre köszönöm.
A leírása alapján bennem is felmerül a reflux lehetősége, bár akkor a Gastrotuss-tól javulás lett volna várható. Ennyire elhúzódó panaszok esetén gyermek tüdőgyógyászati szakrendelés felkeresése is indokolt. A Sinupretet mindenesetre hagyja el.
Üdvözlettel:
Vírusos tüdőgyulladás után kevés száraz köhögés még pár hétig fennmaradhat, emiatt ne aggódjon, ha napi 4-5 köhögése van. Hogy megkaphatja-e az oltást, azt az az orvos fogja eldönteni, aki beadja.
Üdvözlettel:
Az emberi székletbe lépő kérdező lennék újra.
Azt szeretném kérdezni, hogy akkor jól értem, hogy már semmilyen felületen nem maradt volna így, lassan 2 hónap elteltével fertőző betegség, maximum valamilyen féregpete? Más komolyabb betegséget okozó vírus/baktérium m?r nem? Sem fém/bőr/ vagy bármilyen más felületen?
Nagyon szépen köszönöm előre is a segítséget!
Tisztelettel!
Igen, jól értette, a fertőzés lehetősége ilyenkor már nagyon minimális, gyakorlatilag nulla.
Üdvözlettel:
Tisztelt Szakértők!
Valószínűleg herpesz alakult ki az ajkamon, de nem egyértelmű, mert egyelőre nem látok hólyagot az ajkamon, csak egy pici dudort. Nekem gyermekkorom óta szokott ajakherpeszem lenni, a terhességem alatt is volt kb. 2 alkalommal.
Tegnap reggel és délelőtt megfeledkeztem róla, és megpusziltam az egy hónapos kislányomat.
A neten csak szörnyűségeket találtam, hogy mennyire veszélyes lehet egy csecsemőre. Teljesen bepánikoltam. ?
Ha nincs hólyag a számon, csak dudor, akkor az lehet, hogy mégsem herpesz? Van értelme most nekem igg és igm labort kérni hsv-1-re? Mire figyeljek, és meddig? Mennyi a lappangási idő egy ilyen picinél? Milyen tünet jelezhet bajt? Vagy esetleg védett lehet a terhesség alatti herpeszeim miatt?
Előre is köszönöm a segítséget!
Kedves Kérdező!
Amennyiben Önnek többször volt már ajak herpesze, akkor van ellene védőanyag az Ön és a kislánya szervezetében is. Ha szopik, az külön előny a védettség szempontjából. A helyi kezelést vírus elleni kenőccsel kezdje el minél hamarabb.
Üdvözlettel:
Két hónapja írtam Önnek körülbelül, ezzel kapcsolatban lenne még egy kérdésem.
Az alapprobléma az volt, hogy esküvőn voltunk, és este a parkban séta közben, úgy nézett ki, mintha emberi ürülékbe léptem volna.
Ekkor cipőt nem tudtam cserélni, viszont harisnyát muszáj volt, mivel kiszakadt, így a cipőhöz is hozzá értem.
Mikor hazaértünk a férjem vette le rólam a cipőt, mivel az alvó kislányom a kezembe volt, ezután viszont ő nem mosott kezet, hanem elkezdett átöltözni, és majd csak ezután mosott kezet.
A ruhákat kimostam, viszont az övet félre raktam, de a férjem visszarakta a ruhás szekrénybe, méghozzá a behajtogatott ruhák előtti maradék polcrészre, így ahogy kiveszi a tiszta pólót, nadrágot, azok hozzá érnek ehhez az övhöz. A férjem pedig ezekben a ruhákban játszik, veszi ölbe a 17 hónapos kislányunkat.
A kérdésem az lenne, hogy így, lassan 2 hónap elteltével, ha mondjuk ténylegesen székletbe léptem, és az övre is került ilyen szennyeződés, az még fertőző lehet? Mossam át a férjem ruháit, amik érintkeztek ezzel az övvel, illetve kell-e aggódnom, hogy a kislányom elkaphatott valamit ezekkel a ruhákkal érintkezve?
Kislányom 17 hónapos, ugye ő még játszik, harap, kezeit is a szájába veszi, főleg, hogy folyamatosan fogzik.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel!
A COVID vírus is elpusztul 3 nap alatt, ha nincs sejtes közegben. Egyes féregpeték élhetnek túl ennyi időt, de annak a valószínűsége, hogy ennyi áttételen keresztül ez az övön ottmaradjon, igen csekély.
Üdvözlettel:
A kézfejen levő seb régebbi eredetűnek és zártnak tűnik. A veszettség (mert gondolom ettől fél) az állat nyálával terjed, ezért egy simogatástól nem valószínű, hogy bármilyen fertőzést elkap, ha utána kezet mosott.
Üdvözlettel:
A mai napon a 16 hónapos kislányom séta közben megfogott az utcán egy cigi csikket. Egy pillanatra nem figyeltem oda, épp az innivalót vettem elő, nagyon sajnálom a történteket..
Ezután rögtön kaptam a sógornőmtől babáknak való kézfertőtlenítőt, majd letöröltem neki egy nedvestörlővel. Sajnos megmosni a kezét nem volt lehetőségem mert másik városban voltunk. Ezután egyébként nemsokkal indultunk is haza, viszont kissé nyűgös volt, mert már álmosodott, és elkezdte pont azt a kezét rágcsálni amivel megfogta a csikket. Próbáltam eltartani tőle a kezét, de csak mégjobban sírt és méginkább a szájába akarta venni, így elengedtem, bekapta és magától abba hagyta. Mivel nem helyben voltunk, 40 perc volt az út, ezután jól megmostam a kezét, megfürdettem.
Azt szeretném kérdezni, hogy elkaphatott valamit? Eléggé aggaszt ez, mivel próbálom ezektől megvédeni, mindig nézem, hogy az utcán ne vegyen fel semmit, de sajnos egy pillanat elég volt ehhez.
Illetve a játékokat amit hazafelé megfogott, érdemes lenne fertőtleníteni? A ruhákat magasabb hőfokon mosni?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
A fertőtlenítős kéztörlés elegendő és nagyon jó volt. További aggodalomra és fertőtlenítésre nincs szükség.
Üdvözlettel:
Elég kicsi a valószínűsége, hogy nagyobb fertőzést szedett volna evvel össze. A csak lakásban használt papuccsal semmiképpen, de egy strand papuccsal is csak akkor, ha kutya/macska ürülékbe lépett bele előtte nem régen. Persze ez azért nem egy jó szokás!
Üdvözlettel:
Írtam már Önnek máskor is, ezúton is szeretném megköszönni a segítséget! A bacifóbiás anyuka vagyok, most is valószínű jelentéktelen, de számomra ijesztő történésekkel kapcsolatban szeretnék kérdezni.
Két hete szombaton esküvőn voltunk, este az étterem előtti parkban sétáltunk, beszélgettünk, mire arra lettem figyelmes, hogy emberi ürüléknek látszó dologba léptem bele. Valószínűleg száraz volt, mert a cipőmön nem volt szennyeződés. Ezzel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy ez még fertőző lehet? Nagyszülőknél voltunk azóta, meglátogattuk őket, illetve nyaraltunk, így most jöttünk haza. Illetve ott az esküvőn cipőt nem tudtam cserélni, de harisnyát muszáj volt, így a cipőt meg kellett fognom. A ruhám, ékszerem, amit megfogtam az este folyamán, fertőző lehet? A cipőt érdemes fertotlenitovel átmosni?
A múlt héten pár napos nyaraláson voltunk, a Balaton parton volt egy használt sebtapasz, amire papuccsal, vagy lehet anélkül is ráléptünk, a fűben sajnos nem rögtön vettük észre. A bőrrel érintkező része a föld felől volt. Ez fertőző lehet? A papucsot itt is érdemes lenne fertőtlenítővel kezelni?
A harmadik kérdésem pedig azzal kapcsolatos lenne, hogy hazafelé nagy itt tettünk meg, autópályán, ahol a férjem egy benzinkúton állt meg, hogy a kis dolgát elvégezze, viszont sajnos elmondása alapján iszonyatos állapotok voltak, egyik WC-ben a szeklet nem volt lehúzva, a másik WC-ben sem éppen a tisztaság volt jellemző, azóta csak azt látom magam előtt, hogy esetleg vizelés közben onnan visszacsapott rá valami. Így elkaphat bármilyen fertőzést? Kezet mosott, kocsiban fertotlenitette azt. Így elkapható valamilyen betegség? Utána hogy hazajöttünk kipakolta a kocsit, becsomagolt élelmiszert is fogott, ami a kislanyomé is, így bármilyen fertőzés átadható? Szükséges ezután bármilyen plusz óvintézkedés? Sajnos hajnalban érkeztünk haza, így több órás vezetés után nem volt ereje lezuhanyozni, csak másnap, így a labszarat a kislányom megfoghatta, hozzaérhetett másnap.
Kislányom 15 hónapos, nagyon féltem, nehogy elkapjon valamilyen betegséget.
Nagyon köszönöm a válaszát! És elnézést kérem, hogy ilyen kérdésekkel rabolom az idejét.
Az alapvető higiénia nagyon fontos, de ebben sem szabad túlzásokba esni. Az Ön által leírt esetekben sehol nem történhet olyan fertőzés, ami veszélyes lehet. Az ilyen kisebb dolgok csak erősitik a kislánya immunrendszerét, ami a későbbiekben még hasznos is lehet.
Üdvözlettel:
20 hónapos kisfiam szalmonella fertőzésen esett át az utóbbi időben. Bő két hét volt, mire azt mondhatom hogy kezd rendeződni a betegség. Kórházban is kezelték 4 napig mert kiszáradás közeli állapotban volt a magas láz és a hasmenés miatt. A kórházból hazatérve még további egy hétig ment a hasa illetve hőemelkedése is volt időnként. Sumetrolim antibiotikumot kapott, minek hatására a hasmenés elmúlt. Ami aggaszt hogy széklete továbbra is nyákos, éjszakánként többször sírva ébred, nap közben fáradékony, szemei karikásak, sokat nyűgösködik még mindig. Kérem, nyugtasson meg, hogy ezek a tünetek már csak a betegség ?utóhatásai? és nincs okom aggódni illetve nincs további teendőm.
Köszönöm
A bélnyálkahártya regenerációja pár hetet vesz igénybe, addig lehet nyákos a széklet. Salmonela fertőzés után kell egy felszabadító széklet bakteriológiai vizsgálat, addig nem nyugodhat meg, amíg az nem lesz negativ. Az eddig alkalmazott diétát csak lassan szabad feloldani, probiotikum adása sokat segíthet. Abból olyat érdemes választani, amiben többféle jó baktérium van.
Üdvözlettel:
Gyermekem 15 hónapos.
Születése után egy hónappal tejfehérje allergia tünetei jelentkeztek nála.
Körülbelül 2 hónapos kora óta van tejmentes diétán.
Közbe-közbe nyálkás véres széklete volt, tenyésztésnél a clostridium difficle volt jelen.(Ez okozhat véres, nyálkás székletet?)
Hozzátáplálás előtt volt egy negatív széklet vér tesztje.
Közbe volt megint véres nyálkás széklete egyszer, akkor újra a tenyésztésnél a clostridium difficle volt jelen.Vérképe alapján a limfocita mindig magasabb ha pl. 50 az érték, neki 73 körül mozog.
Már sok mindent eszik. A széklet vér tesztjei pedig folyamatosan pozitívak, széklete néha lazább, de összességében normál, nem nyálkás.
Mi állhat a háttérben? A normál kinézetű széklet mellett is lehet allergia? Milyen vizsgálat lenne szükséges, hogy előbbre jussak? Gasztroenterológus orvos azt mondja, több mindentől lehet vér a székletben, ennek ellenére szeretné tejre terhelni. Szabad így? Mit tegyek? Előre is köszönöm!
Amennyiben a tejfehérje mentes diétát valóban szigorúan tartják és mégis pozitiv a széklet vér vizsgálat, akkor nem tejallergia okozza. Javasolt gyermek gasztroenterológus felkeresése, mert ő tudja kideríteni a véres széklet okát.
2 éves kor alatt a Clostridium normál tagja a bélflórának, betegséget csak a toxin termelő törzs okoz. Ebben a korban a limfocita túlsúly normális, teendő evvel sincs.
Üdvözlettel:
Szombaton a 14 hónapos kislányommal játszótéren voltunk, ahol csúszdázás közben észrevettem a csúszdán egy kisebb vér foltot. Persze többet nem engedtem csúszni a kislányom, és mivel meleg volt, egy lenge, kis rövidnadrág volt rajta, és a lábszárán volt egy ?friss? karmolás, seb, amit nem tudom, hogyan szerzett, de valószínűleg még a készülődés közben, a játszótér előtt szerezte.
Elkezdtem aggódni, hogy egyébként is érintkezett a bőre a vérrel, de a seb miatt főleg, hogy azon keresztül esetleg bejuthatott még könnyebben bármi?
Akkor m?g maradtunk játszani, de letöröltem egy nedves törlőkendővel a sebet, illetve, amikor hazajöttünk gyorsan fújtam rá octeniseptet. Viszont az esti fürdetést nem gondoltam át elég alaposan, és szokásosan kádban, ülőfürdőben fürdettem, csak utána gondolkodtam, hogy érdemes lett volna előtte a kis lábát, ami érintkezett a vérrel, lezuhanyoztatni.
Sajnos eléggé lelkifurdalásom van, mivel egy másik városba hordom át játszótérre, mert rendezettebb volt, tisztább eddig, mint a helyi, és, hogy nem voltam elég körültekintő sem ott, sem a fürdetést tekintve.
Lehet, hogy egy másik kisgyerek vére volt, gondolom ez a jobb eset, viszont sajnos most a mászóka alatt, ahol a csúszda is van, sok cigicsikk volt eldobálva, es attól rettegek, hogy akármilyen felnőtté is lehetett, aki épp ?jó mókának? tartotta, hogy kisbabáknak szánt játékon cigizik, tölti az idejét..,
Ön szerint elkaphatott így valamit? Érdemes lenne valamit figyelnem? Valamilyen vizsgálatra elvinnem? Vagy inkább engedjem el, mert ez később is bármikor megtörténhet?
Elnézést kérek, de a vér miatt nagyon megijedtem.
Köszönöm szépen előre is a segítséget!
Tisztelettel: Amália
Amennyiben a kislányától származott a vér, akkor nem foltban, hanem elhúzódó csíkban kellett jelentkeznie a vérnek a csúszdán, ekkor semmi nem történik. Amennyiben a karmolás már beszáradt a kislánya lábán, amikor érintkezett a véres folttal, ami minden bizonnyal szintén beszáradt, akkor sem lesz semmi baja. Amennyiben esetleg a kislánya sebe volt friss, akkor is minimális az esély egy ilyen helyzetben a fertőzésre. Ön mindent jól csinált!
Üdvözlettel:
Kislányom idén 6 éves lesz. Nagyon sokat volt beteg idén télen, visszatérő éjszakai köhögések és hörgőgyulladás miatt. Ilyen esetekben a ventolin - fixotide inhalációs szereket kaptuk a gyermekorvosunktól, némely esetben antibiotikumos kezelésre is szorult. Többször volt kruppos befulladása, mely alkalmakkor ugyancsak elégséges volt a flixotide inhalátor alkalmazása, nagyobb dózisú szteroidra nem volt szükségünk. Április elejére tűnt fel, hogy a gyermek orrfolyás és felső léguti betegség nélkül is köhögni kezd fekvő helyzetben. Gasztroenterológushoz fordultunk, aki a kislányt megvizsgálva azonnal megállapította, hogy refluxos. Egy bőrteszt során kiderült, hogy néhány tartósítószerre pozitívan reagált, majd a kezén elvégzett bőrteszt után pár perccel a szája körül is kiütések jelentek meg. Tartósítószermentes diétát vezettünk be azzal, hogy étkezési napló vezetése mellett figyeljem, mire reagál még erősebb savtermeléssel a kislány. Két hónapja szenvedünk, már a tejet és a tojást is kiszűrtük, amelyekre erős savas refluxot és köhögést produkált a kislány. Az ilyen megfigyelésen alapuló megvonásra azért volt szükség, mert két éve történt egy teljes IgE és IgG vérvizsgálat, amely teljesen negatív eredményt hozott. A doktornőnk szerint sok esetben a tesztek nem mutatják ki az érzékenységet, de megfigyelésen alapuló diétával jó eredményeket lehet elérni. Egyetértek a doktornővel, de sajnos kevesebbszer jutunk el hozzá a szükségesnél, így kérem szíves véleményét és tanácsát az alábbiak kapcsán:
- Nagyon labilis a helyzetünk, és amikor kiszűrünk 1-1 ételt, amelyre vélhetően érzékeny sokszor észreveszem, hogy más ételekre is elkezd furcsán reagálni. Olyanokra, amelyekre előtte nem vettem észre reakciót. Néha már rettegek megetetni, mert félek, hogy mit fog reagálni.
- Sokszor olyan nagyon erősen irritálja a savgőz (gondolom ez okozza a száraz köhögést), hogy kénytelen vagyok szteroidhoz (flixotide) nyúlni, ami segít, de rettentően félek, hogy ártok ezzel a gyermeknek.
- Néha a köhögés már átmegy száraz köhögésből kicsit szakadósba és néha azt hallom, hogy nehézkesen veszi a levegőt - ilyenkor ugyancsak a flixotide használ.
A kislány egyébként egészen jól tűri a megvonásokat, élénk, eleven, őt nem annyira zavarja az állapota, mint minket, szüleit. Viszont mióta a diétával küzdünk nem volt beteg, folyamatosan jár óvodába, még ha néha köhécsel is, egyszóval úgy érzem jó úton járunk, csak még messze az alagút vége.
Kérem tanácsát és segítségét, hogy mivel tudnám a kis pocak flóráját erősíteni? Milyen probiotikumot adhatok ami tej és tojás, valamint tartósítószer mentes? Mit tudok tenni a stabil egyensúly elérése érdekében, és főleg, hogy nem ártok-e többet mint használok a flixotide használatával.
Válaszát előre is köszönöm.
Sajnos a helyzet igen bonyolult, és mivel még a diagnózisokban is van kétség, ezért a kezelés sem egyértelmű.
1, 6 évesen a krupp már nem veszélyes, csak egy köhögés típust jelöl.
2, Az éjszakai köhögésnek nemcsak az asztma, hanem a reflux is lehet az oka, azt pedig nem Flixotiddal kell kezelni.
3, Ha valaki sok mindentől produkál refluxot, akkor nem biztos, hogy azok az ételek az okai, lehet, hogy valami más közös (pl. anatómiai, fertőzéses) ok áll a háttérben, ezért nem lehet mindent kihagyni az étrendjéből.
4, Amennyiben a köhögésen valóban javít a Flixotide, akkor indokolt a használata és azért nem kell félni tőle, mert csak mikrogrammos mennyiségű steroid van benne és nem milligramm, mint a tablettában, vagy injekcióban.
5, A bélflóra erősítésére olyan probiotikumot javaslok, amiben legalább 6-8 féle különböző jó baktérium van. Ezekből széles választék áll a patikákban rendelkezésre.
Üdvözlettel:
A mai reggelre egy kis ajándékot hagytak ott a macskák a hátsó bejárat előtt, egy egeret. Az udvarról mentem 14 hónapos kislányommal az ölemben, közben kulcsot kerestem, így nem nagyon tudtam figyelni, csakhogy már ott van a cipőm mellett. Rá nem léptem, viszont lehet, hogy hozzáért a cipőm oldalához, utána bejöttem, cipőt cseréltem, illetve, úgy gondoltam, hogy a cipő levételkor hozzá érhetett a cipőm a nadrágomhoz, így azt is cseréltem. Így a cipőmet a kezem segítségével vettem le, hogy a talpa ne érjen máshoz, viszont amikor a nadrágot cseréltem, kislányom hozzáért a kezemhez, amit még nem tudtam megmosni, mert öltözés után akartam. Ezután gyorsan kezet mostam, majd megmostam a kislányom kezét is, de addig tapogatta vele a kádat, be is vette a szájába.
A bejáratot ahova beléptem cipővel, lefújtam fertőtelnítővel, illetve a cipőt is.
Kérdésem az lenne, hogy az elpusztult egértől így elkaphattunk valamit? Bármilyen más teendőm van még? Ha kislányom bekapta esetleg a kezét, elkaphatott így valamit?
Vagy ez a cipő, és a bejárati ajtó környékének fertőtlenítése nélkül sem okozna gondot? Kislányom cipőjét is meg szeretném takarítani, nem szükséges fertőtleníteni előtte, vagy egyéb óvatosságot követnem?
Elnézést kérek, ha kissé kusza lett a leírásom, próbáltam összeszedni a dolgokat.
Nagyon szépen köszönöm előre is a segítséget!
Jó a tisztaság, de semmit nem szabad túlzásba vinni. Ön nem látja, hogy nap mint nap min járkál az utcán. Ne aggódjon, szerencsére ettől nem lesz a kislánya és Ön sem beteg.
Üdvözlettel:
Majd elkapott 1 hányós-hasmenés vírust múlt héten.
Szóval a kérdésem, hogy kb mikor múlik el az 1 hónapja tartó pocakfájása. 1 hete kapja az enterol probiotikumot
Válaszát előre is köszönöm.
A történetből úgy tűnik, hogy a kisfia immunrendszere meggyengült, ezért kapja el a különböző fertőzéseket. A tüdőgyulladás miatt adott antibiotikum tönkretette a bélflórát, ez okozhat hasfájást is. Az Enterol jól alkalmazható antibiotikum szedése mellett, de a bélflóra rendezésére és immunerősítésre inkább olyan probiotikumot javaslok, amiben többféle jó baktérium van. Ajánlott rendszeresen szedni ezt 2 hétig napi 1x, utána heti 2x.
Üdvözlettel:
Elképzelhető hogy ez a baktérium okozott állandó zöld orrfolyás, felső légúti betegséget, hörghurutot a gyereknél? Továbbá vissza vissza térő lázat?
Ez a baktérium meddig lehet a szervezetében ha nincs időben kikezelve? Okozhat e nyirokcsomó megnagyobbodást?
Köszönöm szépen a választ!
Ez a lelet (IgM pozitivitás) egy friss Legionella fertőzést igazol, amire a kezelés feltétlenül indokolt. Ha nem kezelik, akár tüdőgyulladás is lehet belőle. Az IgG típusú szeropozitivitás akár fél évig is fennmaradhat, ezért a vérvizsgálatot ezen időszakon belül nem érdemes újból elvégezni.
Üdvözlettel:
Kisfiammal tegnap jöttünk haza 2hét után a kórházból jobb oldali tüdőgyulladás miatt. 8napig volt a kis mellkasába behelyezve cső. Szépen mennek lefelé a gyulladásos értékek, viszont a trombocita szám eléggé megemelkedett 1074 giga/L.
Ez természetes ilyenkor? Mert ott nem mondták a doktorok, hogy ez baj lenne. Hétfőn megyünk vissza controllra.
Köszönjük, ha válaszol kedves Doktornő!
Szép napot!
Igen, a gyulladás miatti/utáni reakcióba belefér, de javasolt ilyenkor kis dózisú aszpirin adása max. 1-2 hétig.
Üdvözlettel:
Kisfiam 2,5 éves. Több hónapja a bal oldali nyaki nyirokcsomója enyhén meg van nagyobbodva. Annak ellenére, hogy már egy jó ideje nem beteg. A csomó fájdalmatlan. Egyéb tünete (láz, sápadtság, étvágytalanság) nincs.
A gyermekorvos laborvizsgálatot kért, melyben az alábbi eltérések szerepelnek:
GGT 7 U/l -
Absz. lymphocyta szám 5,07 G/l +
Absz. monocyta szám 1,09 G/l +
Hematokrit 0,349 l/l -
MCH 26,7 pg -
Trombocita szám 406 G/l +
A fehérvérsejtszám és a többi eredmény rendben.
Esetleg szükséges lenne további kivizsgálás?
Köszönöm előre is a segítségét!
Az elhúzódó felső légúti hurutos betegségek következménye lehet a nyaki nyirokcsomó megnagyobbodása, ami a vékony alkatú gyermekeken jobban meglátszik. Az egészből kiragadott laboreredményeket nem lehet értékelni. A megküldött "eltérések" lezajlott vírus fertőzésre utalnak, egyéb eltérést nem találok benne. Az eredményt feltétlenül avval az orvossal kell megbeszélni, aki a vizsgálatot kérte.
Üdvözlettel: