A lábméret növekedése terhesség alatt
3 gyerek, 3 számmal nagyobb cipő?
Mónika 3 gyerek édesanyja, azt mondja, minden gyerek után egy számmal nagyobb cipő jött csak fel a lábára.
”Először azt hittem, hogy azért van mindez, mert meghíztam. De hiába nyertem vissza a régi alakomat, a cipőmet akkor sem tudtam már felvenni.”
Egy másik nő épp várandós, ő így osztotta meg aggodalmát a közösségi médiában: ”Tényleg igaz az, hogy terhesség után megnő az ember lába? Nekem már most 41-es, és alig találok magamra cipőt, nem szeretném, ha még ennél is nagyobb lenne.”
Eszter lába a szülés után 38-asról, 39,5-re változott.
”Azokat a cipőket, amiket 5 évvel ezelőtt vettem, már nem tudom hordani, mert mind kicsi lett. 2 éve szültem, és már nem lesz kisebb a lábam.”
A relaxin nevű hormon hatása: megnyúlt szalagok, lazább ízületek
Dr. Kerekes Tímea, szülész-nőgyógyász azt mondja, terhesség alatt egyes hormonok dominánssá válnak, ilyen például a progeszteron hormon.
”Termelődik egy relaxin nevű hormon is, ami lazítja az ízületeket. Ez azért fontos, hogy később, amikor a szülésre kerül a sor, akkor a medence ízület egy kicsit alkalmazkodni tudjon a kisbaba fejméreteihez. A baba fejméreteihez képest a női medence ugyanis meglehetősen szűk, ezért kell egyfajta alkalmazkodás. Ilyenkor az összes ízületünk lazább lesz, akár egy térd-, vagy bokasérülésnek is megnőhet a kockázata a terhesség alatt - és emiatt nő meg a lábméret is.”
Vagyis azok a kis szalagok és ízületek, amik a lábnak - bokától a talpig - az apró csontocskáit összetartják, azok sokkal lazábbak lesznek, ezért akár a boltozatok meg is süllyedhetnek. Emiatt pedig nagyobb lesz a lábméret.
”Magamon is észrevettem a lábméret változást, én egyébként két babát szültem. Terhesség alatt pedig könnyen kifordult a bokám, ha egy kicsit is egyenetlen volt a talaj."
Szoptatás alatt tovább lazulnak az ízületek
Dr. Kerekes Tímea szülész-nőgyógyász hozzátette, hogy szoptatás alatt is termelődnek ezek a hormonok.
”A prolaktin és az oxitocin felelősek a tejtermelésért és a tejleadásért, de a progeszteron hormon ezt nagyban támogatja. Emiatt van az, ha valaki 3 évig szoptat, akkor a terhesség és a szoptatás időszaka összeadódik, vagyis azt mondhatjuk, hogy ő szinte 4 évig kapta ezeket a hormonokat.”
Ráadásul a babát az anya ilyenkor sokat hordozza, és előfordulhat az is, hogy a terhesség alatt felszedett plusz kilók még nem mentek le teljesen. Ezek a plusz terhek pedig mind hatással vannak az ízületekre és elősegítik, hogy lazuljanak. Ez is szerepet játszik tehát a lábméret növekedésében.
Ha megnő a láb, akkor már úgy is marad
Szoptatás után a lábunk mérete már nem lesz kisebb, vagyis nem megy vissza eredeti méretére. Ha terhesség előtt 38-as volt a lábunk, ami 39,5-esre nőtt, akkor kénytelenek leszünk lecserélni a cipőinket nagyobbra.
”Van, aki azt veszi észre, hogy hosszában növekszik a lába, van, aki azt, hogy széltében, tehát ezek a boltozatok nem tartanak már annyira jól.”
Középidőben nagyobb a sérülésveszély
Ez a relaxin hormon nemcsak terhesség alatt, hanem középidőben, peteéréskor is termelődik a szervezetben, de ez, szemben a terhességgel és a szoptatással, csak pár napig tartó hatás.
”Kutatások igazolják, hogy ha a sportolók peteérés körüli állapotban voltak, akkor könnyebben megsérültek a versenyen. Egy idő után rájöttek arra, hogy nem szerencsés a ciklus közepén elindulni egy versenyen, de persze ez nem megoldható. Ilyenkor a relaxin és a megnövekedett progeszteron szint miatt nagyobb a sérülés kockázata.”
Tornával megelőzhető
MART PRODUCTION fotója a Pexels oldaláról
Érdemes már a terhesség alatt tornázni. A lábfejtorna ugyanis erősíti ezeket az ízületeket, így kisebb a kockázata a sérülésnek. Vagyis kisebb eséllyel fordul majd ki a bokánk, ha gyerekünk után szaladunk a játszótéren és közben elbotlunk valamiben.
Indexkép: Artem Beliaikin fotója a Pexels oldaláról
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)