Már arra sem volt idő, hogy a nőt a mentőbe helyezzék, a hátsó ülésen szülte meg kisfiát
A 38. hétben járt az a kismama, akinél a hajnali órákban elkezdődtek a fájások. Elindultak a kórházba, de már nem értek be: a férjnek meg kellett állnia. A mentők segítségét kérte. A történtekről az Országos Mentőszolgálat számolt be a Facebook-oldalán.
Mint írták:
"Bajtársaink perceken belül helyszínre értek, megvizsgálták az asszonyt és felkészültek a szülés levezetésére. Bár a személyautó hátsó ülésén kicsi volt a hely, már nem volt idő arra, hogy a nőt a mentőbe helyezzék."
A házaspár második gyerekét a mentők pár perc alatt világra segítették. A kisfiú a Barnabás nevet kapta, egyből fel is sírt. Az újszülöttet és az édesanyát stabil állapotban szállíthatták kórházba.
"Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!" - írták a mentők.
Nemrég Brazíliában a liftben szülte meg gyerekét egy nő, aki épp a kórházba indult, de csak a liftig jutott.
Pár hónapja számoltunk be róla, hogy a kórház udvarán, a földön fekve szülte meg gyermekét egy nő, miután nem vették fel a telefont a szülészeten. Nemrég hasonló eset történt, akkor a férj szerint hibáztak a mentősök, amiért nem segítettek megfelelően.
Indexkép: Yathursan Gunam képe a Pixabay-en
Olvasd el ezt is:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)