A baba a méhen kívül fejlődött, és nyomta a nő bélrendszerét
Azért kereste fel a helyi kórházat egy kongói nő az Egyesült Államokban, mert hasi panaszai voltak: gyomorgörcsök és emésztési zavarok. Több vizsgálatot is elvégeztek rajta, és hamar kiderült, hogy mi okozza a tüneteket: még az orvosokat is ledöbbentette az, amit láttak.
Kiderült, hogy egy úgynevezett kőbaba, vagyis lithopedion található a nő szervezetében. Egy méhen kívül fejlődött, elhalt magzat, ami már kilenc éve volt jelen a nő testében. Nyomta a bélrendszerét, ez okozta a panaszait. A nem hétköznapi esetről a The Sun írt.
A következő meglepetés akkor érte az orvosokat, amikor a nő közölte, hogy nem vállalja a műtétet. Hozzátette, hogy nem fél a haláltól.
Minden orvosi kezelést visszautasított, miután magzata megölésével vádolták
A nő kilenc éve elvesztette a magzatát. Egy menekülttáborban tartózkodott akkor, ahol azzal vádolták meg, hogy kábítószert fogyasztott, és ezzel megölte a saját magzatát. A nő ekkor döntötte el, hogy visszautasít mindenfajta orvosi kezelést.
Ez volt az oka annak, hogy a műtétbe sem egyezett bele.
14 hónappal később végül alultápláltság miatt halt meg: az elhalt magzat miatt ugyanis nem tudtak felszívódni a létfontosságú tápanyagok a szervezetében.
Indexkép: Raman Oza képe a Pixabay-en
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)