"Elállt a lélegzetem!"
Terhessége ötödik hónapjában járt a San Diego-i nő, amikor posztolt egy ultrahangképet a születendő babájáról. Sokan gratuláltak és jókívánságaikat zúdították a kismamára, miközben mások észrevettek a fotón egy angyalt, aki mintha megpuszilná a kisbabát.
"Elállt a lélegzetem. Tényleg” – mondta az Inside Editionnek a kismama.
Aztán megnézte a képet ő maga is közelebbről, és rájött, hogy igazuk lehet a kommentelőknek. Sőt, úgy érzi, tudja is, hogy ki lehet az "angyal": nem más, mint néhai édesapja.
"Őszintén szólva nem hittem a szememnek, félelmetes volt ezt látni” - nyilatkozta.
A nő azonnal kutakodni kezdett, amíg nem talált egy képet az édesapjáról. Egy olyan képet talált, amin apja lenézett a testvérére, és amikor a kismama összehasonlította az ultrahangos képpel, elállt a szava is.
"Hátborzongató. Ott van az orra, a kis pufók arca, a kis dupla álla, és a kalapja" – mondta a Fox5-nek.
Úgy érzem, mintha ő vigyázna a kislányomra
Carrillo édesapja 2016-ban halt meg szívrohamban, mindössze 54 éves volt.
A nőtől megkérdezték, hogy valóban úgy gondolja-e, hogy az édesapja van a képen, erre ő így felelt: "Nem tudok másképp gondolni rá. Csodás ember volt, imádott a figyelem középpontjában lenni. Úgy érzem, mintha ő vigyázna a kislányomra… és ez csodálatos érzés."
A kismama azt mondta, édesapja biztosan nagyon izgatott lenne, hogy a második kisbabáját várja. Talán ezért is szeretne részt venni most az eseményen.
"Szerintem apukám egyszerűen odáig lenne érte, úgyhogy úgy érzem, valahogy ő is részese akar lenni ennek" – mondta a nő.
Szerinte a képen látható alak egyértelműen az édesapja, aki így fejezi ki szeretetét, és aki továbbra is vigyázni akar a családjára. A kismama azt mondta, ezáltal úgy érzi, hogy édesapja nincs messze tőle.
Indexkép: Inside Edition / Youtube
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)