Az Államkincstár hangsúlyozza: sosem kérnek bankkártya adatokat és jelszót sem!
A csalók már az Államkincstár ügyfeleit is célba vették, sőt, meg is károsították egy részüket.
Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke a KiberPajzs Edukációs Programmal kapcsolatos sajtótájékoztatóján az esettel kapcsolatban azt mondta, hogy ez egy teljesen új jelenség, eddig ilyenre nem volt példa.
A Világgazdaság arról ír, hogy a csalók az Államkincstárnál számlát nyitó ügyfeleket veszik célba, nem pedig magát a rendszert támadják.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.Eddig 440 millió forintnyi megtakarításhoz jutottak hozzá, miközben több mint 50 embert vertek át. A legmagasabb összeg, amit kicsaltak valakitől, 50 millió forint volt.
A csalók olyan módszerrel próbálkoznak, hogy telefonon keresik meg az ügyfeleket azzal az indokkal, hogy a tranzakció során hiba történt. Egy bank vagy egy szervezet alkalmazottainak adják ki magukat, a hívott felek egy része pedig ezt el is hiszi és megadja az adatait.
A Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke arra figyelmezteti az embereket, hogy az Államkincstár sosem kér bankkártya adatokat, ahogy az ügyfél jelszavát sem.
Nemrég egy szakember segítségével gyűjtöttük össze, hogy melyek azok a helyzetek, amikor semmiképp se fizessünk bankkártyával, mert csalás áldozatai lehetünk.
Indexkép: Pexels képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)