Ha a nyári szünetet nézzük, háromféle szülőtípusról beszélhetünk:
1. „Élvezd, hogy szünet van!”
Ha úgy gondolod, hogy a nyári szünet a gyermekeké, és végre hadd csinálhassanak azt, amit szeretnének, és akkor, amikor szeretnék, te ebbe a szülőtípusba tartozol. Természetesen érdemes a gyerekeket pihenni és töltődni hagyni, de azért jó, ha tartasz bizonyos kereteket nyáron is. Tudtad például, hogy a nyári szünetben a szülők közel 60 százaléka jóval engedékenyebb a tévézési, netezési szabályokat illetően, mint az év többi részében? Pedig kutatások bizonyítják, hogy a nyári szünet alatt a gyerekek BMI (Body Mass Index) értéke háromszor gyorsabban emelkedik. Az egész év során tanultakat pedig 1 hónap alatt képesek elfelejteni, különösen igaz ez a matekra. Semmi pánik, a nyári szünetben játékosan is fejlesztheted gyermekedet a kirándulások, utazások, nyaralások alkalmával, vagy akár csak otthon a kertben.
(Olvasd el ezt is: A tétlen vakáció rosszat tesz a gyerekek egészségének egy brit kutatás szerint)
2. „Kis nyaralás, kis ismétlés”
Ebbe a szülőtípusba tartozol akkor, ha a nyári szünetben időnként elviszed a gyermekedet egy múzeumba, vagy néhány naponként kijelölsz egy időintervallumot, amikor az egész család olvas. Leméritek, hogy milyen magasra mászott a játszótéri mászókán vagy olyan társasjátékot játszotok, amiben összeadni, kivonni, számolni kell. Akár néhány soros kis verset is költhettek együtt egy-egy közös program után, így az élmény is tovább megmarad, és a kis agytekervények is használatba kerülnek. 🙂
(Olvasd el ezt is: Hogyan mélyíthetjük el a tanultakat a nyári szünetben? Gyakorlás örömmel, játékosan)
3. „A nyári szünetben is a tanulás a legfontosabb!”
Bízom benne, hogy ilyen szülőtípus nem létezik, hiszen a nyári szünet a gyerekeké, nem vehetjük el tőlük - bár nem is hiszem, hogy hagynák. Nyilvánvalóan fontos, hogy a gyermekünk a következő tanévben is jó teljesítményt nyújtson, de a kicsik agyának is szüksége van a pihenésre, a szervezetüknek pedig a kikapcsolódásra. Ültek eleget egész évben a padban, engedjük őket mozogni, új sportokat megtanulni vagy egyszerűen csak megfigyelni a természetet, a bogarakat, a növényeket. Hiszen a gyerekek játék közben tanulnak a legtöbbet.
Mitől függ, hogy milyen típusú szülőkké válunk a nyári szünetben?
Elsősorban a habitusunk befolyásolja, hogy milyen szülőtípusok leszünk. Aki az egész év során végig a gyermeke „nyomában” volt, az nagy valószínűséggel a nyári szünetben is folyamatosan különböző feladatokkal, elvárásokkal közelít a gyerekéhez. Aki pedig kicsit „lazább” típus, az nyáron is hagyja, hogy a gyermek önállóan végezze a dolgait. Érdemes ebben is megtalálni az arany középutat, és olyan szülőtípussá válni, aki enged és kér is, az éppen aktuális helyzettől függően.
Te melyik szülőtípusba tartozol? Mondd el hozzászólásban, neked mi vált be a nyári szünet alatt!
A www.suli360.hu weboldal azért jött létre, hogy megkönnyítse számodra az iskolakeresést és választást, illetve hogy a szülők is segítséget tudjanak nyújtani egymásnak ezekben a témákban.
Kapcsolódó cikkeink:
- 40 pénztárcabarát, fejlesztő játékötlet a nyári szünetre
- Kütyüfüggő unokák kimozdítása a való világba - egy nagymama tippjei
- Szülő vagy szórakoztató személyzet? Avagy hagyjuk néha unatkozni a gyereket!
- Így látják a szülők a nyári szünetet - vicces posztok a vakáció alatti nyűglődésről
Kép: taniadimas / pixabay
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)