Az Északi Tanács Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi Díját elnyert kötetben egy csínytevésekben bővelkedő történetet ismerhetünk meg, s az olvasmány egyben - a könyv fő céljaként - a gyermeki gyász feldolgozásában segíthet.
A történet elején megismerkedünk Arnival, aki épp most vesztette el a nagypapáját. Hogy mindez hogyan hat a lelkére, csak közvetve derül ki - az addigi "jó gyerek" senkinek nem beszél érzelmeiről, a gyerekkori balhék azonban megszaporodnak életében. Összetűzésbe kerül egy kortárs csapattal, akik zaklatják és terrorizálják őt és barátját.
A gyermek hamar megtalálja a megoldást: Arni éjjelente átalakul Barnivá, a titokzatos szuperhőssé, s változatos módon igyekszik törleszteni a sérelmeiért. Míg éjszakai kalandozásai során úgy érzi, igazságot szolgáltat és rendet tesz a világban, addig nappal felelnie kell és egyre erősebben sújt le rá tetteinek következménye: új barátaival együtt egyre nagyobb bajba keverednek. A történet végén már erősen szoruló hurok azonban egy furcsa véletlennek köszönhetően meglazul - s végül a "jó fiúk" mindent megúsznak, a "rosszak" pedig elnyerik méltó büntetésüket.
Arni lelkiállapotáról sajnos keveset tudunk meg, családja előtt bezárkózik és elutasítja közeledésüket. Apukája akárhányszor kérdezi a kisfiútól, hogy van, a válasz mindig "jól" és a kérdés annyiban is marad. Hogy mégis elmondhatatlanul hiányzik neki a papa, azt onnan tudhatjuk meg, hogy a fantázia világába menekül, ahol újra rálel nagyapjára. Éjszakánként találkoznak, beszélgetnek és misztikus elemek teszik igazán titokzatossá a történetet: a nagypapa régi órája például mindig ketyegni kezd, amikor együtt vannak.
Csoda? Varázslat? Tényleg találkozhatunk elhunyt szeretteinkkel? A kérdés nyitott marad - egy 7-14 éves gyereknek azonban talán pont egy ilyen varázslatra van szüksége akkor, amikor az élet elvesz tőle valakit. A nagypapa a történet végén gyönyörű üzenettel vesz búcsút unokájától.
"Nagypapa nem szólt semmit. Elkomolyodott, és hosszan nézte Arnit. Egyik kezével végigsimított unokája fején.
- Nekem azonban hamarosan tovább kell állnom - sóhajtotta. - Annyi dolgom van még. Utána kell néznem, elég erősen fúj-e a szél ahhoz, hogy halmokba gyűjtse a leveleket, amelyekbe aztán belegázolhatsz. És a vízhez is el kell mennem, ki kell csalogatnom a nagy csukákat a nádasból, hogy ráharapjanak a horgodra. És akkor bizony nem ülhetek itt minden este.
- Nem akarom, hogy eltűnj, nagypapa.
- Tudom. Ezért is élek tovább. A régi órádban. Valahányszor ketyegni kezd, tudnod kell, hogy az az én dobogó szívem, és azt suttogja neked, hogy minden rendben lesz."
Bár a könyvben kevés szó esik az érzelmekről, lehetséges, hogy ennek hiányát csak felnőtt fejjel érezzük. A legfontosabb üzenet a gyerekek számára is világosan körvonalazódik: azok, akiket szeretünk, sosem tűnnek el teljesen. Tovább élnek bennünk, figyelnek minket, s ahol tudnak, segítenek is - Arni és nagypapája összekacsintása talán megnyugvást és vigaszt nyújthat minden kisgyermeknek, akit veszteség ért és elolvassa a történetüket.
Kiadás éve: 2017
Kiadja: Scolar kiadó
Fordította: Petrikovics Edit
Szerkesztette: Illés Andrea
Méret: 132 x 186
Kötés típusa: keménytáblás, ragasztott
Oldalszám: 136
Szerző: Håkon Øvreås
ISBN szám: 9789632447124
Indexkép: LucusTimotei / Pixabay, Scolar kiadó
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)