Vastagbél eltávolítás gyurmából - az anya közben magyaráz, hogy fia mindent megértsen
Jessica So, a kaliforniai bőrgyógyász nagyon népszerű a közösségi médiában. Videóival hívta fel magára a figyelmet, amelyeken az látható, hogy élethű pontossággal alkotja meg az emberi test részeit, beleértve a belső szerveket is.
És ez még nem minden. Az anya komplett "műtéteket, beavatkozásokat" is végrehajt a gyurmafigurákon. Teszi mindezt úgy, mintha nem játékból, hanem igaziból csinálná. Vagyis minden testrészt anatómiai nevén nevez és minden műtétet úgy hajt végre, ahogy az orvosok csinálnák.
A videókon jól látszik a három éves kisfiú keze, ahogy próbál segédkezni az anyukájának, aki közben lassan és érthetően magyaráz, szeretné, ha a gyermeke minden egyes lépést, fázist megértene.
Az egyik felvételen például az látható, ahogy az édesanya bemutat egy nyaki artériás betegség kezelésére szolgáló eljárást. Míg a másik videóban azt láthatjuk, ahogy éppen vastagbél eltávolítást végez. De nem érdemes kihagyni a csípőprotézis műtétről szóló képkockákat sem.
Szerinte ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a gyerekek és a felnőttek tanuljanak az emberi testről
Jessica So-nak már több ezer követője van a The Breakfasteur nevű oldalán. A rajongók mindig alig várják az újabb és újabb tartalmakat.
Az édesanya szerint ezek a videók nagyon hasznosak, hiszen megtanítják a gyerekeknek, amit tudni kell az emberi testről. De nemcsak nekik, hanem még a felnőttek számára is hasznosak lehetnek, hiszen ők is tanulhatnak olyanokról, amelyekről korábban nem tudtak.
"Istenem, ez egyszerűen lenyűgöző! Gratuálok mind anyának, mind a gyereknek!"- írta valaki a hozzászólások között. De sok egészségügyi szakember is nagyra értékelte a videókat.
"Zavar az a tény, hogy ezeken a videókon keresztül tanulok dolgokat... sok éven át dolgoztam az egészségügyben" - írta egy kommentelő.
"Ma vizsgáztam, és a videódnak köszönhetően jutott eszembe egy beavatkozás" - kommentálta egy másik ember.
Valaki pedig ezt írta: "Elképesztő, nagyon látványos! Alig várom, hogy lássam a következő videóidat!"
Jessica So 2015-ben nyitotta meg a bőrgyógyászati rendelőjét, de azt mondja, hogy már kisgyermekként lenyűgözték őt a műtétek. Akárcsak a kisfiát.
„Tisztán emlékszem rá, hogy 4 évesen egy nyitott szívműtétről szóló műsort néztem a TLC-n anyukámmal, és teljesen odavoltam érte! Pontosabban aortabillentyű cseréjéről szólt és még mindig emlékszem, hogy teljesen lenyűgözött. A legnagyobb álmom vált valóra azzal, hogy orvos lettem, és a legnagyobb megtiszteltetés, hogy minden nap, amikor munkába állok, gondoskodhatok a pácienseimről."
A kisfia ihlette őt a gyurmavideókra, amikor meg akarta enni a vacsoránál a szalvétát
Az édesanya azt mondja, videói év elején indultak, és pont a kisfia ihlette őket. Történt ugyanis, hogy egyik este vacsora közben So azon kapta a gyermekét, hogy megpróbál megenni egy darabot a szalvétájából.
"Vigyázz, mert műtére lesz szükséged az eltávolításához!" - mondta neki az édesanya, majd elmagyarázta, hogy az emészthetetlen anyagok felhalmozódnak a gyomorban és elzáródást okozhatnak.
Ekkor a kisfia elkezdett érdeklődni erről a bizonyos műtétről, és nem sokkal később már mindketten egy ilyen videót néztek. Ezután egyre több műtétet néztek meg együtt, kisfiát ugyanis egyre jobban kezdte érdekelni a téma.
Azt mondta: "Bárcsak én is csinálhatnék egy ilyen műtétet!"
Ekkor találta ki az édesanya, hogy végezzék el a műtétet gyurmából.
"Egy egyszerű műtéti szimulációval kezdtük. Láttam, hogy nagyon tetszik neki, ezért újra és újra megismételtük. Az önbizalma pedig minden alkalommal egyre nőtt, így az első műtét után már átváltottunk más sebészeti szakterületekre is" - mondta az édesanya.
Hozzátette, hogy őt az lepte mega legjobban, hogy kisfia milyen gyorsan megértett mindent abból, amit csinálnak. "Soha nem gondoltam volna, hogy ennyit fog tanulni ilyen fiatalon, ráadásul azért, mert a kíváncsisága vezérli."
Bár egyesek azt mondanák, hogy a sebészet tanítása "túl sok" egy kisgyermek számára, ő teljesen més véleményen van
"Szerintem ez semmiben sem különbözik a házat játszó gyerektől, tűzoltótól, gazdálkodótól vagy teherautó-sofőrtől” – mondja.
Hozzátette, hogy kisfiának a gyurmaműtétek által javul a finommotoros mozgása, a problémamegoldó képessége, valamint a figyelme és az önkontrollja is fejlődik.
„Mint a legtöbb dolognál, itt is az idő nagy részét a tervezéssel töltjük" – mondja So. "Az előkészület magában foglalja a megfelelő anatómia áttekintését, különböző sebészeti megközelítések elsajátítását, majd végül egy egyszerűsített, funkcionális modell létrehozását, amelyen egy 3 éves gyermek tud manőverezni, és szórakozni, játszani is tud vele."
Az édesanya azt mondja, megdöbbentette őt a sok pozitív komment. Kapott például üzenetet orvostanhallgatóktól, akik értékelik az újraalkotások pontosságát. De még azok a „finnyás felnőttek is”, akik kíváncsiak voltak bizonyos eljárásokra, de nem tudták elviselni a vérzést, megköszönték neki.
„Kiváltságosnak érzem magam, hogy a világ legmenőbb munkáját mutathatom be a közönségnek – remélhetőleg arra ösztönözve a következő generációt, hogy kérdéseket tegyenek fel, szeressenek tanulni, keményen dolgozzanak és merjenek tenni az álmaikért” – mondta So.
Indexkép: 1234hadar képe a Pixabay-en
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)