Halál a védett helyen: a neonatális osztály tragédiája
A Yeovil District Hospital speciális újszülöttosztályán 2024. március 5-én történt tragédia alapjaiban rengette meg az orvosi és családvédelmi szakmát is. A mindössze két hetes kisfiú, Brendon, 33. hétre született, tehát igen sérülékeny volt, intenzív orvosi felügyeletre szorult.
A kórház dolgozói észrevették, hogy a baba szülei, különösen az apa, Daniel Gunter, gyakran szegik meg az ápolók tanácsait. A férfi engedély nélkül rendszeresen kivette Brendont az inkubátorból, gyakran rázta, ütögette és túlzott fizikai ingerekkel halmozta el az újszülöttet, ami szemmel láthatóan megzavarta a kicsit. Egyszer még a Brendont tápláló orrszondát is eltávolította. - számolt be az esetről a cafemom.
A végzetes éjszaka
Az éjszaka során Brendon anyja, Sophie Staddon szólt a nővéreknek, hogy a kisbaba hidegnek tűnik, nézzék meg. Ám amikor a nővérek a babához léptek, döbbenetes látvány fogadta őket: Brendon testét súlyos zúzódások borították és több csontja is el volt törve: a koponyája, nyaka, állkapocscsontja, valamint a lábai. Szakértők szerint az ilyen mértékű sérüléseket fizikai bántalmazás, a fej többszöri megütése és a végtagok csavarása okozhatja.
Érthetetlen módon, miközben az orvosok és nővérek kétségbeesetten küzdöttek a baba életéért, Brendon szülei – Gunter és Staddon – kimentek az osztályról, hogy elszívjanak egy cigarettát.
A rendőrség ezt követően őrizetbe vette őket.
A bűntudat teljes hiánya
Az eljárás során kiderült, hogy Daniel Gunter már korábban is kontrollálóan, bántalmazóan viselkedett partnerével és fiával szemben is. A tárgyaláson nem mutatott megbánást fia halála miatt sem.
A bíróság végül őt bűnösnek mondta ki, míg Brendon anyját, Sophie Staddont felmentették.
Daniel Gunter, a csecsemőgyilkos apa
A főnyomozót idézve:
“A sérülések mértéke olyasmi, amit pályafutásom során sosem láttam. Egy kéthetes, koraszülött csecsemő, akinek testén nincs épen maradt rész. Ez a kegyetlenség olyan fokát mutatja, amely egyszerűen felfoghatatlan.”
A kihallgatás során nem derült ki a konkrét indíték, hogy Gunter miért gyilkolta meg a fiát, de a nyomozó úgy véli, hogy köze lehet a lakhatáshoz. Mindkét szülő hajléktalan volt, amikor a baba megfogant, és Gunter feltételezhetően attól tartott, hogy csak az anyának és Brendon-nak biztosítanak majd szociális szállást, és neki nem.
Simon Gunter, a baba nagyapja az ítélet elolvasása után megszólalt. „Családként nagyon boldogok és izgatottak voltunk, de megfosztottak minket ennek a csöppségnek az életétől.”
„Remélem, Daniel megkapja, amit megérdemel azért, amit Brendonnal tett, de bármi is lesz az eredmény, az már soha nem hozza vissza.”
Daniel Gunter végső ítélethirdetésére októberben kerül sor.
Képek: YouTube / ITV News
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)