Alsóneműre kellett vetkőzniük büntetésből
"Nagyon rossz érzés volt így az egész osztály előtt"
Az ATV Híradóhoz fordultak a felháborodott nyírmeggyesi szülők, és többen feljelentést is tettek.
Nyáron tudták meg, mi történt a gyerekeikkel az iskolában. Több diák is arról számolt be, hogy az egyik tanáruk óráján büntetésként alsóneműre kellett vetkőzniük az egész osztály előtt - például azért, mert futkároztak az aulában.
"Szégyellte magát, hogy le kell vetkőznie, és le kellett venni a kis pólóját, és pont akkor nem volt rajta top, mikor ez megtörtént" - mondta el az ATV-nek az egyikük édesanyja. Ő azóta már át is iratta egy másik iskolába a lányát - azt mondja, nem tartotta biztonságosnak, hogy az említett tanár a mai napig ugyanott tanít.
"Még a kis topot is le kellett venni magáról és a kis kezével takarta a mellkasát, hogy ne szégyenüljön meg még jobban az osztály előtt. Fel voltam háborodva, és rettenetesen megrázott a dolog"
- mesélte egy másik szülő az ATV-nek gyereke beszámolója alapján.
Az ATV megkereste az iskola vezetőjét, ám nem kívánt nyilatkozni, a tankerület vezetője pedig éppen megbeszélésen volt, ezért nem tudott az ügyben válaszokat adni számukra.
A napokban írtunk arról, hogy újra tanárként dolgozik az a tanárnő is, aki hónapokon át verbálisan bántalmazta 9 éves tanítványát - a kislánynak már öngyilkossági gondolatai is támadtak a folyamatos bántalmazás miatt. Bár a tanárnőt elbocsátották, néhány településsel odébb újra pedagógusként dolgozik egy másik iskolában.
Az RTL információi szerint a kislány szülei hiába fordultak a tankerületi központhoz, nem kaptak segítséget - végül az oktatási jogok biztosának segítségével találtak új iskolát gyermekük számára.
Amikor kiderült, hogy a szülők az RTL Híradóhoz fordultak, a tanár megpróbálta megvesztegetni őket: "Megpróbált minket lefizetni. Kérdezte, hogy mennyi pénzt kérünk azért, hogy ne engedjük a műsort lemenni" - mondta el az anya.
Indexkép: ATV
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)