A férfi Beregszászról származik, így elképzelhető, hogy a háború sújtotta Ukrajnába menekült
Egyszerűen megszökött a házi őrizetből az 54 éves Nemes László, aki ellen elfogatóparancsot adott ki a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság - írja a Blikk.
A férfit a rendőrség a tarpai fociakadémián sportoló gyerekekkel szemben elkövetett szexuális erőszakkal gyanúsítja. A rendőrség 18. életévét be nem töltött, a felügyelete alatt álló személy sérelmére, védekezésre képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
A "gyanú szerint az edzőként dolgozó férfi munkakörébe tartozott az is, hogy éjszaka felügyelje az externátusként működő diákszálláson elhelyezett gyerekeket. 2022 novemberében egyik éjszaka a gyanúsított egy alvó kiskorú fiúval szexuális cselekményt végzett. Néhány nap múlva egy másik kiskorú fiúval ugyanígy tett. Ezek a cselekmények ismétlődtek is 2022 novemberében” – mondta a lapnak dr. Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője.
A lap úgy tudja, hogy a megrontott gyerekek nemrég töltötték be a 14. életévüket.
A férfi 2022. december 6-tól 2023. november 7-ig letartóztatásban volt, a bíróság pedig azzal a feltétellel rendelte el a bűnügyi felügyeletét, hogy a számára kijelölt ingatlant nem hagyhatja el. Ezt a azonban nem tartotta be, 2023. november 19-én ismeretlen helyre távozott. A rendőrségen hetente kellett volna jelentkeznie, ehelyett megszökött.
Őt keresi a rendőrség:
Kép: Police.hu
A férfi egyébként Beregszászról származik, így elképzelhető, hogy a háború sújtotta Ukrajnába menekült.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)