„Nem talál soha semmit, még akkor sem, ha kiszúrja a szemét. Amikor megmutatom neki, akkor közli velem, hogy ennél jobban nem is tudtam volna eldugni, pedig pont ott volt előtte. Ezt már csak azzal tudja fokozni, ha számonkérően megkérdezi, hogy hova tettem.”
„Azonnal szól, ha a gyerek csinál egy új dolgot, amit eddig ő nem látott. Amikor elmondja, közlöm vele, hogy pont egy hete mondtam neki, hogy már csinálja. Az őrületbe kerget vele, komolyan!”
„A szennyes soha nem kerül bele a szennyeskosárba, a mosatlan pedig általában az asztalon, jobb esetben a mosogatótálca mellett landol.”
„Lecseréltem a telefonom egy fél éve, azóta nem vette észre. Kíváncsi vagyok az arcára, amikor majd leesik neki!”
„A természetes szőke hajamat befestettem sötétbarnára. 1 hétig fel sem tűnt neki.”
„Apukám csak évekkel később vette észre a tetoválásaim, amik viszonylag jól látható helyen vannak.”
„Új szekrényt vettünk az előszobába pár hónapja, de még mindig a régibe pakolja a cipőit. A kétéves gyerekem szól neki, hogy máshol van a helye.”
„Kinyitja a hűtőszekrényt, eszeveszetten keresi a sajtot, majd közli, hogy nincs. Odamegyek, megmutatom a cirka egykilónyi tömör gyönyört, ami ott van előtte. Közölte velem, hogy ennek tök más a csomagolása, mint eddig. Szerintem 15 éve ugyanolyan, piros csomagolásba teszik a trappista sajtot, de természetesen ez is az én hibám.”
„Mindig visszateszi az üres üdítős/tejes dobozt a hűtőbe. MINDIG.”
„Egyszer elküldtem a boltba karfiolért, majd hazajött egy fej karalábéval. Még csak nem is hasonlítanak!”
„A bevásárlólistán lévő dolgokból azért hagy ki párat, mert nem éri el/nem tudja, hogy néz ki/nem is létezik ilyen/hogy nézne ki, ha ő azt megvenné.”
„A gyerekre legtöbbször a legfelső ruhát adja a szekrényből. Ha az ünneplős ruhája az, akkor is.”
„1 éve, pont mindig akkor akarja megcsinálni azt a bizonyos dolgot, amire 2 havonta figyelmeztetem, amikor szólok neki.”
„Vettünk egy dohányzóasztalt, amire mondta lelkesen, hogy majd ő összerakja. Azóta a gyerek ágya alatt van ugyanabban az állapotban, de már lemondtam róla.”
„Rossz háziorvoshoz vitte a gyereket az oltásra, úgy, hogy egy héttel előtte voltunk együtt a jónál.”
„Egyszer kitaláltam, hogy megszépítjük a kertet. Elmentünk rózsákat, tujákat, bokrokat venni, amiket addig betettünk az udvaron lévő kis faházba. 1 héttel később, amikor be akartam volna őket ültetni, ő még arra se emlékezett, hogy elmentünk megvenni őket.”
Ti mivel egészítenétek még ki a listát?
Indexkép: Sandra Kaas/unsplash.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)