A napokban fejeződött be a forgatása a – mások mellett a Zsötem és a Közel a szerelemhez című filmeket is jegyző – Salamon András rendező-forgatókönyvíró ötletéből készült Random c. filmnek, az első hazai alkotásnak, mely egy filmes magániskola saját gyártásában készült, és az iskola tanárai, diákjai és együttműködő partnerei közösen hoztak létre. (A hat éve alapított Lumiere Filmiskolát annak idején Salamon Andrásék azzal a céllal hívták életre, hogy a Magyarországon egyre szaporodó nemzetközi filmforgatásokhoz valós tudással rendelkező hazai szakembereket alkotókat és filmszínészeket képezzenek. Az elmúlt időszakban itt végzett, közel 800 fős szakembergárda mintegy fele azóta több nemzetközi produkcióban vállalhatott különböző feladatot, tanárai között pedig olyan neveket fedezhetünk fel az elmúlt időszakból, mint Cserhalmi György, Thuróczy Szabolcs, Kerekes Vica színészek, Fazekas Csaba, a 200 első randi rendezője, Miklauzic Bence, aki a Besúgó sorozatot is rendezte vagy Szabó Gábor operatőr, aki mások mellett a Meteo c. filmet is jegyzi, de hamarosan itt indít osztályt Kerekes Éva és Hegedűs D. Géza is.)
Fotó: Kleb Attila
„Egy független film elkészítése millió nehézséggel jár – ami elsősorban persze anyagi gondokat jelent –, de mégis sokkal erősebb most mindannyiunkban az érzés, hogy mennyire felemelő volt a lehetetlen körülmények ellenére létrehozni valamit, amiben hinni lehet, aminek érezhető minősége van, ami szerethető és ami a reményeink szerint talán jól fog rezonálni a nézők várakozásaira" – meséli Salamon az új filmről. A rendező szerint ez a film arra bizonyíték, hogy a filmes szakma méltatlan helyzete ellenére is léteznek és működnek filmszakmai közösségek. „Talán soha még olyan erősen a szakmai szolidaritást nem tapasztaltam, mint a Random forgatása során" – mondja a rendező.
A Random egy őrült nap sokszereplős történetét meséli el. Egy apokalipszis felé sodródó világban az élni akarásról, érzelmekről, magányról, vágyakról beszél. A forgatókönyv, melynek ötletéből korábban Thuróczy Szabolcs főszereplésével egy rádiójáték is készült, 20 évet várt a megfilmesítésre, tavaly azonban eljött a pillanat, hogy a könyvből film legyen. „A Lumiere Filmiskola „holdudvarában" addigra egy olyan masszív, neves tanárokból, tehetséges diákokból és erős szakmai partnerekből álló közösség alakult ki, ami arra bíztatott minket, hogy az iskola saját gyártásban készítse el a filmet" – mesélte Salamon, aki bevallotta, megható volt tapasztalni, hogy a legsikeresebb filmes cégek és szakemberek mennyire fontosnak tartják a magyar független film ügyét, de a színészek is örömmel csatlakoztak, ami hatalmas bátorítást jelentett, különösen egy ennyire nehéz helyzetben lévő filmre készülve.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik."Bár a forgatással végeztünk és az utómunkálatokat elkezdtük, rengeteg munkánk van még azzal, hogy eljuttassuk a filmet a hazai nézőkhöz és a nemzetközi fesztiválokra."
– tette hozzá a rendező.
Fotó: Kleb Attila
A szereplők közt ott láthatjuk majd Thuróczy Szabolcsot, Hegedűs D. Gézát, Kerekes Évát, Nagy Katicát, valamint Monori Lilit, Fodor Annamáriát, Horváth Kristófot és Katona Lászlót, de fontos volt az alkotók számára, hogy pályakezdő színészek is szerepet kapjanak a filmben, így például Gál Réka, Bukovszky Orsolya, illetve Bölkény Balázs és Major Erik.
Fotó: Kleb Attila
Random
Rendező/ Forgatókönyvíró: Salamon András
Zene: Viszkeleti Júlia-Maluridé, Azahriah, Hiperkarma,
Operatőr: Szabó Gábor
Látványtervező: Pataki Zóra
Vágó: Nemes Tímea
Gyártásvezető: Seres Péter
Producer: Incze Ágnes
Gyártó: Lumiere Filmiskola
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)