Maradandó fogyatékosságot okozott a baleset
Az asztalos azzal bízta meg a tanulót, hogy különböző léceket vágjon méretre fűrészgéppel. De miután kiadta a feladatot, elhagyta a műhelyt - írta meg a Blikk.
A fiúnak így egyedül kellett végeznie a munkát, felügyelet nélkül.
Az eset 2022. április 23-án történt.
Mivel a faanyag számára túl szálkás volt, ezért kesztyűt húzott, amit nem használhatott volna, miközben a fűrészgéppel dolgozik.
A munkafolyamat alatt az egyik léc a fűrészgépben megakadt. Ekkor a tanuló kézzel igazította meg tolófa helyett, ezzel a munkabiztonsági előírásokat megszegte. A kesztyűje viszont beakadt a fűrészgép egyik alkatrészébe, ezért a gép levágta a tanuló jobb kezének kisujját, másik három ujjának első ujjperceit pedig csonkolta.
A Kecskeméti Járási Ügyészség a tiszakécskei asztalos ellen veszélyeztetés miatt emelt vádat, a férfi ugyanis a baleset napján nem biztosította a sértett folyamatos szakmai irányítását és felügyeletét. Ezzel megszegte a munkavédelemről szóló törvény előírásait.
Ezen kívül arra sem hívta fel a tanuló figyelmét, hogy balesetveszélyes a szabálytalan és testi épségét veszélyeztető munkavégzés, ezért is következett be a baleset.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményében azt írta, hogy az eljárás maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folyik.
Indexkép: Myriams-Fotos képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)