A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas.
Saját gyerekére támadt rá az anya, miközben kislánya aludt
Egy Bács-Kiskun megyei nő, Judit egy konyhakéssel támadt rá saját gyermekére, miközben a kislány aludhatott. A 6 éves Fannikát többször is megszúrta.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményében azt írta, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az anya egy 19 cm pengehosszúságú késsel támadt az ágyban alvó gyermekére hajnali négykor, és a fején, valamint a karján is több helyen megszúrta.
A rendőröket a nő párja értesítette. A mentők elmondása szerint a kislány életveszélyes állapotban volt, és a helyszíni ellátást követően kórházba vitték. Gépek tartották életben, műtétre is szüksége volt, az állapota sokáig volt kritikus.
Anyja a zárt osztályra került.
Angoltanár volt a késelő nő
A nő édesapja, aki a történtek idején szintén otthon tartózkodott, nyilatkozott a Blikknek.
Elmondta, hogy szerinte az anya a súlyos mentális állapota miatt támadhatott gyerekére, és mire észrevette, mi történt, addigra unokáját már többször is megszúrta a lánya.
A helyiek úgy tudják, hogy nőnek volt egy húga, aki öngyilkos lett. Később Judit anyja fogta össze a családot, de két évre rá ő is meghalt. H. Judit az édesapjával, a kislányával és a párjával élt együtt. A nagypapa korábban a paksi atomerőműben dolgozott mérnökként, mielőtt sztrókja lett és leszázalékolták.
Az anya egyik ismerőse szerint Judit angolt tanított egy dunaújvárosi és egy dunavecsési iskolában. Az utóbbi időban azonban kezdett elindulni lefelé a lejtőn, takarítóként kapott állást.
"Megöltem a lányomat, nem akarok zárt osztályra kerülni”
A helyiek úgy tudják, aznap éjjel a párjával veszekedett az utcán.
"Arra ébredtem éjszaka, hogy Judit az utcán üvöltözött. Azt kiabálta, hogy segítsenek neki és azt is, hogy: "Megöltem a lányomat, nem akarok zárt osztályra kerülni”. Végül leültették a kerítéshez, onnan vitték el a rendőrök” – mondta a nő egyik szomszédja.
Fanni szerencsére azóta már jobban van - mondta el a nagypapa, H. József a Borsnak.
"Hála istennek Fanni jobban van, már nem is lélegeztetik, és a gyógyszeradagját is csökkentették. Még nem épült fel teljesen, ezért továbbra is kórházban ápolják, de az intenzív osztályról kiengedték."
Hozzátette: "Bementem hozzá a kórterembe, észre is vett. Beszéltem hozzá, de ő nem válaszolt, néhány perccel később pedig elaludt. Azt egyelőre nem tudom, hogy a fizikai vagy lelki állapota miatt hallgatott, de bízhatok benne, hogy hamarosan haza jöhet” – reménykedik a nagypapa.
Tudom, hogy ő egyáltalán nem rossz anya
József azt is elmondta, hogy nem haragszik a lányára, és a börtönben is meg fogja látogatni.
"Életem végéig viselni fogom a lányom tettének súlyát, de tudom, ő egyáltalán nem rossz anya”.
A nő korábban pszichiátriai kezelés alatt állt. Édesanyja kísérte onnan haza, akire szintén rátámadt. Az RTL klub információi szerint a nő már egy ideje nem szedte a gyógyszereit, és ilyen esetben 1-2 adag kihagyás is súlyos rohamot okozhat.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett kísérlete miatt indított nyomozást az ügyben. A gyanúsítotti kihallgatásra azonban még nem került sor, mivel a nő még nincs kihallgatható állapotban.
A nagypapa azt mondta, tudja, hogy lánya a mentális állapota miatt tette ezt, ezért nem is haragszik rá. Ha pedig bebizonyosodik, hogy Judit a mentális állapota miatt büntetőjogilag nem vonható felelősségre, akkor sem nevelheti tovább a kislányt.
Indexkép: PublicDomainPictures képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)