Amikor Luca Trapanese örökbefogadásra jelentkezett hazájában, Olaszországban, a hatóságok nem sok jóval kecsegtették. Mivel a rendszer – a magyarországihoz hasonlóan – a házaspárokat előnyben részesíti az egyedülállókhoz képest, megmondták a férfinak, hogy legfeljebb olyan gyereket kaphat, aki az egészségügyi vagy viselkedésproblémái miatt a hagyományos családoknak nem kell. Már ha egyáltalán bárkit is kiajánlanak neki, egyedülálló homoszexuális férfiakra ugyanis nem szívesen bíznak kisgyereket.
A 41 éves Luca azonban várt türelemmel, míg egy nap 2017 júliusában megcsörrent a telefonja. Egy 13 napos Down-szindrómás kislányról, Albáról tájékoztatták, akit a szülőanyja a kórházban hagyott, és már húsz családnak ajánlották ki, sikertelenül – írja a Bored Panda.
Luca, aki 14 éves kora óta önkénteskedik sérült gyerekek között, egy pillanatra sem rémült meg a feladattól. Boldogan szaladt be a kórházba, és vette kézbe a kislányát.
„Korábban még soha nem tartottam a kezemben újszülöttet. Egy kicsit mindig megijedtem tőlük. Amikor azonban Albát felemeltem, azonnal tudtam, hogy készen állok az apaságra” – nyilatkozta.
Luca még mindig egyedülálló, és az élete a lánya körül forog. „Az életem Albával vált teljessé. Azt szerettem volna, hogy ő legyen a lányom, és boldog vagyok, hogy az apja lehetek.”
Örökbefogadás homoszexuálisként Magyarországon
Hazánkban nem tilos homoszexuálisoknak örökbe fogadni, de mivel nincs házastársuk, a jelentkezéskor akkor is egyedülállónak számítanak, ha párkapcsolatban élnek. Ha egy meleg pár fogad örökbe, csak egyikük lesz a gyermek szülője jogilag.
Magyarországon az örökbeadáskor előnyben kell részesíteni a házaspárokat. Egy homoszexuális – illetve bármilyen egyedülálló – jelentkezőnek akkor van esélye szülővé válni, ha elfogad olyan gyermeket, akit előtte más házaspárok már visszautasítottak.
Sok múlik a helyi ügyintéző hozzáállásán, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ha a homoszexuális jelentkező az átlagnál elfogadóbb, általában különösebb nehézség nélkül apává vagy anyává válhat.
Kapcsolódó cikkeink:
- Szinetár Dóra kisbabája Down-szindrómás: megható közleményben kér arra mindenkit, hogy ne sajnálkozzon
- Dübörög a tolerancia - szülők akadályozták meg, hogy a fogyatékkal élő gyerekek is rákerüljenek az iskolai tablóra
- Az fogad örökbe, aki tudja, hogy a fogyatékkal élő is csak egy gyerek
- Egy botrányos örökbefogadási eset után lemondott a Pest Megyei TEGYESZ igazgatója
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)