A turisták körében egyre népszerűbb a parasailing, aminek keretében egy hajó vontatta ejtőernyőről lehet a tájban gyönyörködni. Ezt szerette volna kipróbálni a magyar testvérpár is a horvátországi Baska Voda üdülőtelepülésen.
A történteket az édesanyjuk, Orsolya idézte fel a Borsnak. Elmondása szerint, miután gyermekei a levegőbe emelkedtek, észrevette, hogy a hajó személyzete kapkodni kezdett, mivel megrogyott a kötél, pedig a széllel nem volt baj.
„Egyszer csak aztán elszakadt a kötél. Amit akkor éreztem, senkinek nem kívánom. A gyerekeim a levegőbe emelkedtek, és egyre csak távolodtak. Ordítani kezdtem a személyzettel, pánikba estem, és nem tudtam, hogy mit csináljak, nagyon aggódtam.” – idézte fel.
A két fiatal nagyjából 200-250 méter magasságba emelkedett, onnan azonban hamar süllyedni kezdtek, mivel az ejtőernyő a könnyebb földet érés érdekében több helyen lyukas. Zuhanás közben a 17 éves Marci végig tartotta a lelket nővérében, és miután a vízbe csapódtak, segített neki kicsatolni az öveket. Hamarosan megérkezett a hajó, amely felvette őket.
Szerencsére a fiatalok sérülés nélkül megúszták az ijesztő kalandot. A hajó személyzete hárította a felelősséget, de az ejtőernyőzés 500 kunás (nagyjából 22 ezer Ft-os) díját visszatérítették. A család végül úgy döntött, a nyaralás fennmaradó részének zavartalansága érdekében nem tesznek feljelentést.
Kapcsolódó cikkeink:
Súlyos baleset a siófoki wakeboardpályán, egy kamaszfiú eszméletét vesztette
Veszélyes nyaralás helyett: íme a lista, hogy mire figyeljünk, és mit vigyünk magunkkal a vakációra
Kép: Ben_Kerckx / pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)