Megrázó interjút adott az áldozat édesanyja az RTL Klub híradójának. Kislánya, Zselyke hónapok óta vele aludt, mert minden éjjel ugyanazt álmodta: rémálmaiban egy épületben égett bent. Az iskolapszichológus sokat beszélgetett vele az álmairól, s végül arra a következtetésre jutott, hogy a kislánynak élénk a fantáziája. Végül az ő javaslatára töltött a gyermek 4 napot a Vadaskert Kórházban.
Hogy hogy kerülhettek a gyerekek a sportközpont lezárt tetejére, és mitől gyulladhatott ki a fabódé, egyelőre kérdéses: az anya elmondása szerint gyermekei elhagyták a helyszínt (a szomszédos szomszédos Gesztenyés-kertben voltak addig együtt), ahol meg kellett volna várniuk őt, míg vízet vesz. Mint mondja, egyiküknél sem lehetett gyufa, sem öngyújtó.
A tragédia híre heves indulatokat váltott ki az olvasókból országszerte: a legtöbben az anyát okolták, amiért felügyelet nélkül hagyta 8 és 11 éves gyermekeit. “Senki nem tudja átérezni azt, hogy egy édesanya mit érezhet, úgyhogy nagyon szépen kérek mindenkit, hagyjanak békén minket” - kérte az RTL Klubon megjelent interjú során.
A vizsgálatok még tartanak, gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt nyomozás indult ismeretlen tettes ellen. A katasztrófavédelem egy videót tett közzé a helyszínről, a rendőrség pedig közleményt adott ki az esetről:
“A gyerekek a sportközpont lezárt tetejére felmentek, majd a tetőn lévő, használaton kívüli faházba annak ablakán keresztül bemásztak, és ott tüzet okoztak.
Az építményből gyorsan terjedő tűz elől a 11 éves fiú és a 8 éves kislány megpróbált kimenekülni, azonban a kislány az épületben rekedt és életét vesztette. Testvérét, a 11 éves fiút a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, ahol a nyomozók az esettel összefüggésben meghallgatták.
A nyomozás során beszerzett adatok alapján a tűzeset bekövetkezéséért harmadik személy büntetőjogi felelőssége ez idáig nem merült fel” - olvasható a police.hu-n.
Kép: kloxklox_com / Pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)