Hogyan egyezzünk meg a kapcsolattartásról válás után? - Gyakori hibák, amik sok feszültséget okozhatnak

A kapcsolattartás szabályozása válás után

Gyakori hibák, amiket érdemes kivédeni

Külön élő, elvált szülők esetén, főleg azokban az élethelyzetekben – és ez nem kevés –, ahol indulatok, veszteségérzet, harag marad valamelyik vagy mindkét szülőben, valóságos frontharccá válhat a kapcsolattartás.

A helyzet értelmezéséről, a jól működő és bevált gyakorlatok hátteréről, a kapcsolattartáshoz fűződő tévhitekről és gyakori hibáiról kértem valós helyzetekkel alátámasztott információkat Szaniszló Csabától, az Apák az Igazságért Egyesület alapító tagjától és elnökétől. 

Ha váláskor a két szülő meg tud egyezni a kapcsolattartás kérdéseiben, már semmi problémájuk nem adódhat a továbbiakban?

Lehetnek problémáik abból, ha a megállapodást nem tartják be vagy az nincs megfelelően megfogalmazva, hiányos és nem lehet végrehajtani.

A bíróságok a beadott megállapodásokat többnyire elfogadják, nem szánnak időt a benne szereplő fogalmak értelmezésére, nem vitatják a bennfoglalt tartalmi elemeket. A szülők közötti egyezségek végrehajthatóságát sem vizsgálják külön. Rengeteg ügyünk van abból, hogy a szülők jogismereti hiányosságai miatt olyan kapcsolattartási szabályok születnek, amik nem hajthatók végre, mert többféleképpen lehet őket értelmezni.

Gyakori hiba lehet ezekben a saját szövegekben a „nyár” vagy a „nyári szünet” kifejezések összecserélése, amik nem ugyanazt az időt fedik le. Egy olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy miért nincs fele-fele időben megállapítva a teljes iskolai szünet.

Sok bíró sem érti, hogy a nyári ún. „időszakos kapcsolattartás” az a bírói ítéletben szereplő időszakot jelenti, és nem a teljes nyarat. Ha a bíróság vagy a gyámhivatal dönt a kapcsolattartásról, precízebb megfogalmazások kerülnek a szövegbe, mint egy szülői egyezség jóváhagyásakor.

Mostanában elterjedt az a gyakorlat, hogy a szülők felezik a nyári szünetet, júniusban egy hét, július-augusztusban két-két hétre felosztva. A szülők igényeihez lassan, de alkalmazkodott a gyakorlat, azonban aki ezt a felosztást szeretné alkalmazni, annak pontosan ezt kell beírnia a megállapodásba. Itt minden szónak értelmezési tartománya lehet, és vitás esetben csak az végrehajtható, ami szerepel a szövegben.

A szünidei kapcsolattartásnak milyen tipikus hibáival találkoznak?

Az egyik ez a szövegértelmezési probléma. Ha a szöveg „időszakos kapcsolattartás” keretében határozza meg a szünet alatti kapcsolattartást, akkor az nem jelenti a szünet teljes hosszát, hanem azt az egybefüggő időszakot, amiben megállapodtak, vagy amit a bíróság megállapított. Ha az időszakos kapcsolattartás tartama két hét, akkor nyáron mindkét szülő egybefüggő két hetet tölthet a gyermekkel, a nyár további részében pedig a folyamatos kapcsolattartás szabályai irányadók.

Ha megállapodást tudnak kötni a szülők, jól kell azt megfogalmazni, az egyértelműség és a végrehajthatóság kedvéért is.

Másik hiba, hogy például megváltozik a tanév rendje, és ha megállapodtak a júniusi időszakos kapcsolattartásban, például június harmadik hete van megjelölve, de ennek a hétnek az első napjai még tanítási napok, akkor ilyen esetekben lehetséges a trükközés, vagyis erre hivatkozva nem adják át a különélő szülőnek a gyereket. Ebben az esetben pótolni kell a kapcsolattartást.

Szerintem tipikus hiba lehet a hétköznapi kapcsolattartás szabályozásában az a bevett gyakorlat, hogy a különélő szülő megy délután a gyermekért az intézménybe, estére pedig haza kell vinnie őt a gondozó szülőhöz az esti rituáléra. Ez inkább árt, mint használ a gyermeknek, jobb és életszerűbb lenne, ha másnap is még a távolélő szülőtől menne az intézménybe. Akkor a gyerek mentesülne az esti stressz alól, hogy neki szülőt kell váltania, arról nem is beszélve, hogy az aznapi délutáni foglalkozásai is sérülhetnek. Támogató lenne, ha ezt a váltást áthidalná az intézetben töltött másnapi délelőtt.

A gyermek lelkében a szülőváltás a legnagyobb stressz forrás, ebben a modellben csökkenhetne a lojalitáskonfliktus, és megosztható élményekkel tudná fogadni a szülőt, aki jön érte.

Azt is fontosnak tartom, hogy a megállapodások tartalmi eleme legyen az, hogy a külön élő szülő is intézkedhessen egészségügyi kérdésekben és hozzájuthasson a gyermeke egészségügyi információihoz. Az egészségügyi törvény a különélő szülőt nem ismeri el, mint egészségügyi ellátást biztosító személyt.

Köteles a különélő szülő orvoshoz vinni a gyermeket kapcsolattartás alatt, ha indokolt, itt megvizsgálják a gyereket, de nem adnak róla információt a törvényre hivatkozva, ez megalázó és értelmetlen szabály.

A csütörtöktől hétfő reggelig tartó kapcsolattartásokról viszont jó tapasztalataink vannak, ilyenkor elég hosszú időt tölt a gyermek a különélő szülővel, részt tud venni a mindennapokban és a hétvégi kalandokban is, tehát kialakul egy élete a külön élő szülőnél is.

Érdemes a megállapodásokba tartalmi elemként felvenni, hogy ki, mikor, hol veszi fel a gyermeket és ki jogosult átvenni-átadni őt (akár harmadik személy is), és azt is, hogy ha külső ok miatt meghiúsul egy alkalom, azt mennyi időn belül jelzik egymásnak, illetve pótolják. Javaslom a téli szünetek olyan szabályozását, hogy páros évben a téli szünet eleje a gondoskodó szülőé, páratlan évben meg a téli szünet vége. Az utazás terheit is érdemes elosztani.

A kapcsolattartás akadályozására hajló szülők intrikái közt biztosan széles a választék…

A józan ész alapján ott, ahol ilyen akadályozási hajlam nincs, ott ez nem is téma. Sajnos előre nem lehet kivédeni a minden képzeletet felülmúló fortélyokat, hiszen egy akadályozó szülő többnyire nem látja be, hogy a másik szülő ugyanolyan értékes, gondoskodó szülő, mint ő, és nem egy alárendelt, mellékes szereplő.

Van egy hatalmi helyzet, amiből sokszor öncélúan nyer ki élvezetet vagy önigazolást a gondozó szülő, például a külön élő szülő kapcsolattartási idejére edzéseket szervez, megbeszéli az edzővel, hogy viheti a gyereket táborba, bulit rendez és erre hivatkozva nem adja át a gyereket a megbeszélt időben. Egyszerűen szól a másik szülőnek, hogy a gyereknek programja van, ne jöjjön.

Ilyenkor az a szomorú helyzet áll elő, hogy ha a különélő szülő ennek ellenére ragaszkodik a saját programhoz, a gyerek ellene fordul, mert elrángatja őt egy számára kellemes időtöltésből, miközben a szülő már alig várja napok óta, hogy együtt legyen a gyerekével. 

A gyermek nem érti meg, hogy eszköznek, fegyvernek használják őt egy olyan harcban, aminek mindenképpen vesztese.

Ezek kifejezetten jogellenes lépések, és a gyakorlatnak el kell mozdulnia abba az irányba, hogy a szülők kapjanak erről tájékoztatást.

Azt gondoltam, ez a feladat az ügyvédeket illeti.

Rendkívül káros ügyvédi gyakorlatok léteznek. Volt olyan ügyünk, melyben az apuka elment a gyerekért, anyuka nem akarta átadni a gyereket és az ügyvédjétől kért tanácsot.

Annak ellenére, hogy az ügyvédi törvénykönyv első szabálya az, hogy jogkövető magatartásra kell vezetnie az ügyfeleit, ez a jogász mégis azt tanácsolta, hogy „Hívd ki a rendőrséget azzal, hogy az agresszív apuka kívülről veri az ajtót, és nem mered odaadni a gyereket”.

Az anya ezt meg is tette ügyvédi tanácsra. Az volt az apuka szerencséje, hogy hangfelvételt készített és azt lejátszotta a rendőröknek. Így sikerült elérni, hogy a járőrök nem ellene intézkedtek és nem állították elő. Viszont az anyával, mint hamis bejelentővel szemben nem indult eljárás, és az ügyvéddel szemben sem.

Mit gondolhat egy elidegenítésre játszó szülő, milyen nyereséget vizionál magának?

Ezek a szülők szentül meg vannak győződve arról, hogy ők hatalmat gyakorolhatnak a gyermek és a különélő szülő felett, egyfajta hamis jogosultság-érzetük van. Így kontrollálják az elvesztett partnert tovább, a válás után is.
 

Kapcsolódó cikkünk: Szülő elidegenítési szindróma

 

Úgy tűnik, rengeteg indulat és erőszakos gesztus kapcsolódik a szélsőséges esetekhez.

Ezzel vissza is élnek az ügyvédek, szakértők, gyermekvédelmi dolgozók. Ha nem elég határozott a hatóság, a gyerek veszíthet a jogaiból. Sértett és mély érzelmi ponton lévő szülőtől nem várható el, hogy megfelelő szülői magatartást tanúsítson, racionális legyen, ezért kell a hatékony jogszabály és végrehajtás.  

Az sem mindegy, hogy ha a gondozó szülőt elmarasztalja a hatóság, az mennyi időveszteséget okoz a gyereknek, aki hónapokig nem látja a joghátrányba került szülőt. Ezekben a súlyosan elidegenítő esetekben az lenne a legjobb megoldás, ha a lehető leggyorsabban áthelyeznék a gyereket a nem elidegenítő szülőhöz. Ahol ez megtörténik, ott mindig pozitívan hat a gyerekre. Nem értem, miért nem történik meg ez a lépés, hiszen ha a gyerek átkerül a másik szülőhöz, attól még "családban marad".

A leggyakoribb trükk az, hogy előre szól a gondozó szülő, hogy ne gyere, mert nem vagyunk otthon?

Nyilván kétszáz kilométerről is meg kell kísérelni a kapcsolattartást, tehát a szülőnek mindenképpen el kell indulnia, kötelessége van a határozat szerint megkísérelni a kapcsolattartást, és betartani a benne foglaltakat. A másik szülő közlése nem mentesíti őt e kötelezettség alól.

Az ilyen kijelentések a hiedelem ellenére nem tartoznak a kapcsolattartás akadályai közé, ez valójában a kapcsolattartás megtagadása, ami nem külső akadály, mint például egy betegség. Ilyenkor a különélő szülőnek meg kell próbálkoznia a kapcsolatfelvétellel.

Ezek szomorú történetek, pedig az együttműködést kötelező jelleggel írja elő a bíróság.

Még ha valóban rendezvény, iskolai esemény miatt nincs is otthon a gyermek, akkor is a gondozó szülő feladata bevonni ebbe a távol élő szülőt és elérhetőségeket adni a gyermek otthonon kívüli életéhez, iskolájához, edzőjéhez.

A szülői kapcsolattartás akadályozása mögött többnyire egy elidegenítő szülői szándék áll?

Ha egy szülő és gyermeke közötti köteléket állami beavatkozással lehet megvédeni, és amikor egy kapcsolattartási egyezséget, vagy bírói ítéletet állami jogi eszközökkel kell érvényesíteni, az az elidegenítés küszöbe.

A kapcsolattartási jogot az államnak védenie kell. Ha ezt a segítséget kérni kell valakinek ahhoz, hogy a gyermekével találkozni tudjon, ott az elidegenítés folyamat elkezdődött.

Ezeknek a szomorú történeteknek az ismeretében mit javasolna annak a szülőpárnak, aki válni készül, és közös egyezséget szeretne a bíróságra vinni? Mire legyenek tekintettel?

Ne menjen bele a belátóbb, kompromisszumkészebb fél abba az ígéretbe, hogy majd bármikor láthatja a gyereket, nem kell ezt leírni. Aki kisajátítani igyekszik a gyereket, gyakran próbálkozik ilyen csapdával. Azokban az esetekben, amikor valóban láthatja mindkét szülő bármikor a gyermeket, nem mennek bíróságra… A legtisztább szerintem, ha a szülők leírják, hogy pontosan milyen feladat melyik szülőhöz van rendelve, vagyis nem tudnak beleszólni, hogy szerintük mi a másik dolga.

Olyan esetről is van ismeretünk, ahol a bíróság csak a válást mondta ki, és a hajdani pár tökéletesen neveli együtt a gyermeket, nincs a gyerek korlátozva a szülő egyéni sérelmei miatt.

A váltott gondoskodás sem szükségképpen jelenti azt, hogy mindkét szülő azonos időt tölt a gyermekkel, hanem azt, hogy senki nincs abban korlátozva, hogy a gyermeket gondozza. Hogy az idő egyenlő vagy nem, az kettőjük dolga.

Aprólékosan dolgozzuk ki ezt, mert többnyire egyszer kerül a bíróság elé?

A váltott gondoskodás kezd elterjedni és annak szerves része a „Szülői Tervezés”. Ennek az a lényege, hogy megtervezik, melyik szülő milyen feladatot lát el, és ezek nincsenek átfedésben.

A feladathelyzetbe hozott szülők csak azzal foglalkoznak, ami az övék. Itt konkrét és kivitelezhető feladatokról van szó, nem arról, hogy „működjenek együtt”. Kézzelfogható feladat, hogy ki viszi orvoshoz a gyereket, focizni, ki megy a szülői értekezletre… És utána békén kell hagyni egymást.

Amiben sikerül megegyezni, azt a bíróság többnyire jóváhagyja.

Igen és ez gond, meg egy kissé veszélyes gyakorlat is. Ítéleti erővel bír minden szó akkor is, ha nem egyértelmű. Egyértelmű fogalmakkal érdemes dolgozni. Sajnos a bíróság sok esetben végrehajthatatlan egyezséget hagy jóvá, jóllehet a bíró feladata az lenne, hogy a jóváhagyott egyezség végrehajtható, egyértelmű és világos legyen.

A kapcsolattartás jog és kötelesség is?

Igen, mivel a szülő nevelési kötelezettségét foglalja magában. Ha le van szabályozva, kötelező a kapcsolattartás, hiszen ez a gyerek joga, amit érvényesíteni kell. Ez nem egy szolid ajánlat, hanem kötelezettség, aki ezt elmulasztja, az jogi eszközökkel felelősségre vonható.

Ha egy többgyermekes családról beszélünk, a szabályozás minden gyermekre és azonos időben vonatkozik. A külön élő szülő nem mazsolázhat a gyermekei között, hogy mikor melyiket viszi el egy adott programra.

Az önök szervezete kezdettől a váltott gondoskodás pártján áll az elvált szülők esetén.

Ez a legoptimálisabb gyermekgondozási forma válás esetén, hisz így a gyermek mindkét szülőjéhez hozzájut, kiegyensúlyozott gyermek lesz, így megvalósul a kétszülős személyiségfejlődés, bár a szülők külön háztartásban élnek. A gyermek eltérő érzelmi igényekkel fordul a két szülője felé, és mindkettőjük szeretetére, gondoskodására szüksége és joga van.

Indexkép: Depositphotos.com