Vicces intők és beírások olvasóink válaszai alapján
Ha a gyerekünk rossz fát tesz a tűzre, általában nem őszinte a mosolyunk - de valljuk be, néha olyan vicces dolgokat tudnak produkálni, hogy nehezünkre esik nem nevetni, amikor tetten érjük őket, vagy az ellenőrzőből illetve a Krétából értesülünk a legújabb csínytevésükről.
Ilyen esetekről készült beírásokat, intőket hoztunk most - de akadnak közöttük olyanok is, ahol tanár megfogalmazása a szórakoztató, vagy épp meglepő, mi mindenért kaphatnak figyelmeztetést a gyerekek.
Olvasóink beszámolóiból válogattunk most:
- Leányát szaktanári figyelmeztetésben részesítem, mert irodalomórán olvasott.
- Gábor testnevelés órán társaival célba vizelt. 3.osztály
- "Elmondása alapján belepisilt a wc melletti kukába."
- "Belerúgott a wc csészébe, ami elmozdult a helyéről"
- "Szaktanári figyelmeztetésben részesítem, mert mindig mindent jobban tud mint a tanár!"
- "XY órán úgy ül mint tök a fűben."
- A fiam gólt lőtt az iskola udvarán, amivel eltalálta a tanárnőt,aki a háló nélküli kapu mögött állt. Intő..
- Énekórán hangosan énekelt.
- Túl vidáman kezdte az órát.
- "A függönybe törölte a száját."
- Az egyik fiam kapta magyarórán: Ne idézz olyan műből,amit én nem olvastam!
- "Gergő kidobott az ablakon. Marika néni."
- Fia az órán nyikorgott. Válasz: majd befújjuk WD40-el.
- "Tisztelt Szülő! Tájékoztatom, hogy Kristóf órán álbajuszban jelent meg. Többszöri felszólításra vette csak le, de később újra felvette. Kérem beszélgessenek el vele!"
- A fiam beírást kapott, mert óra alatt a szájába vette a tollát és úgy csinált, mintha cigit szívna.
- Gábor rajz órán legyet fogott, és azt pirosra festette.
- Lacika az ebédlőben villával kardozott.
- A női WC-be jár, hiába figyelmeztettük!
- Beírás az ellenőrzőben: Nem megfelelő ruhában jelent meg az ünnepségen,ezért szóbeli figyelmeztetésben részesítem....Válasz aputól:Ha szóbeli figyelmeztetés,mit keres az ellenőrzőben?
- Balázs az órán a szemével beszélt...ezzel zavarta a tanítást!
- "Tisztelt Szülő! Laci szünetben elbújt a szekrényben, ezért szaktanári figyelmeztetésben részesítem!"
- A szünetben szaladgált, ezért figyelmeztetésben részesítem!
- Kislányom saját kezű beírása alsóban: "az ebédlőben négykézláb mászkáltam"
- "Gyermeke szünetben, beszélgetett a WC-ben." Válasz: "Miért? Pisilni csak csöndben lehet?"
- “Figyelmeztetésben részesítem, mert társát belökte a szökőkútba…”
- Órán almát rágcsált, figyelmeztetem!
- Szaktanári figyelmeztetést kaptam, mert nem mentem ki szünetben az udvarra a teremből.
- Kedves Szülők! Gyermekük a napközi alatt az udvaron a kerítéshez pisilt. Kérem, beszélgessenek el erről vele!
- Kedves Szülők! Gyermekük két társával tejet lopott a menzáról, majd azt szétlocsolták vizelést imitálva a wc-ben, a földön és a falon.
- Katika a tankönyvi ábrát illetlen helyen gombostűvel szurkálta, ezért megintem!
- Anno az általános iskolában reggel az osztályok az udvaron sorakoztak. Gondolom hülyéskedtek a gyerekek, erről a rendbontásról értesített a fiam tanárnője az ellenőrzőben. Utolsó mondatban felszólított, hogy otthon tanítsam meg sorakozni. Akkoriban ketten laktunk. Sorakoztunk.
- A fiam a haverjaival bemásztak a suli új szekrényeibe. “Osztályfőnöki intőben részesítem, mert azt gondolta, hogy így eljuthat Narniába.”
- Az Ön fia Patrik, Tűzvédelmi próbariadó alatt, két utcával arrébb szaladt az iskolától, ezért Osztályfőnöki intőben részesítem!
- Bátyámék egyszer kirakták a földszinti terem ablakából az egyik osztálytársukat. Ez került az üzenőbe: "osztálytársát akarata ellenére kisegítette az ablakon"
- Bence szünetben becsukta az osztályterem ajtaját. Ezért igazgatóhelyettesi figyelmeztetés!
- Gyermekkoromban a tanítónő mindig a tanulókkal íratott be mindent az ellenőrzőbe, majd ő maga aláírta. Osztálytársam (3.osztály) ellenőrzőjébe a következő beírás került: Tisztelt Szülők! Ma a harmadik szünetben a padok tetején ugráltam, miközben majomhangon üvöltöttem. Tisztelettel : L.T.- né osztályfőnök. A szülő válasza pedig ez volt: Tisztelt Tanítónéni! Semmi gond, néha Önök is eljutnak arra pontra, ahol már fura módon tudják levezetni a feszültséget Azért tessék vigyázni a padon ugrálással, balesetveszélyes lehet. Tisztelettel: T.I. apuka
- ebédre főtt krumpli volt pörkölttel, az én lányom összenyomta a krumplit villával és össze is keverte a pörivel. Szaktanárit kapott, mert gusztustalanul evett. Én aláírtam és megjegyzésképp odaírtam, mi itthon így esszük.
- Gyermeke hangosan lapoz! (olvasókönyvet)
- "Matek óra közepén kedve támadt a "Nézését még a járását" című dalt énekelni. Annyira megzavarta az óra menetét, hogy ki kellett küldenem a folyosóra megnyugodni"
- "Órán szkanderezett és kártyázott." (1. osztály)
- "Gábor órán a plafont bámulta."
- "Gábor többszöri köszönéssel zavarta tanárát."
- "Gyermeke késett a tanóráról, mivel a madárguanót vizsgálgatta a fiú mosdó ablakából. Megintem."
- "Matematika órán indokolatlanul nevetgélt, ezért osztályfőnöki figyelmeztetést kap."
- "Biológia órán padra hajtott fejjel alvást mímelt. Szaktanári figyelmeztetésben részesítem."
- Beírást kapott azért, mert belelépett a pocsolyába és sáros lett a cipője.
- Kóros étvágytalanságban szenvedtem, mielőtt kiderült, hogy vérszegény vagyok. Első osztályban a következő beírást kaptam: Tisztelt Szülő! Gyeremekük a tízóraiját a wc-ben fogyasztotta el! Üdv.: X.Y. tanítónő. Édesapám válasza: Tisztelt Tanítónő! Köszönjük megnyugtató jelzését, végre eszik a gyerek! Üdv.: Z.W. szülő
- Olvasott órán.
- Az udvaron megcsókolta az osztálytarsát.
- "Becsöngetés után még tettek egy félkört a társával, csak aztán mentek be a terembe."
- szünetben a folyosón tangózott egy másik osztálytársával
- Gyermekét osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem, mert megette a szemléltető eszközt! Először nem röhögtem... Jajj, mit ehetett meg a gyerek? A földgömböt? Aztán eszembe jutott, hogy aznap egy főtt tojást kellett vinni környezetismeret órára. Aztán már röhögtem!
- Letörölte a táblát, mert a tanár azt mondta, hogy nem tud hova írni.
- Óra közben az almáját rendezgette a padon. Osztályfőnökit kapott.
- T. Szülő! Léna a nagyszünetben a tornazsákjával verte a fiúkat, ezért osztályfőnöki intőben részesítem.
- Tisztelt szülő! Gyermeke énekórán dörmögve szolmizált!
- “Hittan órán a székhez kötözte magát!”
- En egyszer kaptam intőt mert ENGEDELY NELKUL kimasztam az iskola ablakan.
- Hatodik osztályban: “Tisztelt Szülő! Gyermekétől túlmelegedett a projektor. “
- Tibi fiam elsős volt. Beírást kapott, mert futva ment a WC-re.
- Anno középiskolás koromban igazgatóit kaptam, mert a tesi teremben labdáztam.
- "gyermeke felmászott a WC falára, kérem beszélgessenek erről otthon."
- "Péter az uzsonnára kapott műanyag poharat nem ivásra használta, hanem a fején nyomta szét"
- Tisztelt szülő! Gyermeke,a két óraközti szünetben, nemiszervét étkezésre kínálta fel, ezért osztályfőnöki megrovásban részesítem.
- Beírás: A lánya az órámon arcokat (pofákat) vágott. Anyám válasza: Sajnos ilyen az arca.
- A tízórainál 3 pohár tejet ivott.
- Osztályfőnöki megrovásban részesült, mert forgatta a szemét.
- "Rajzórán énekel, énekórán rajzol"
- Keresztlányomnak írták be hetedikben: Gabi óra alatt folyton beszèl. Húgom visszaírt: Itthon is
- Tisztelt Szülő! Gyermeke szünetben a lépcső alján várakozott!
- Kedves Szülő ! Gyermeke órán "kérődzött", ezért figyelmeztetem.
És végül egy igazi gyöngyszem: "számítástechnika órán pizzát sütöttek az iskolai számítógépek processzorán tanítási óra alatt. Igazgatói intőben részesítem őket."
Indexkép: Kovács Kinga képe
Képek: Olvasóinktól
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)