Dolgok, amiken képesek összeveszni a testvérek
Azóta is érkeznek a kommentek a meglepő vitaalapokról, így folyamatosan bővítjük a cikket. Köszönjük, hogy megosztjátok velünk - és mosolyt csaltok ezzel mindazok arcára, akiknek nem kell mindezt élőben végighallgatniuk :D
- "Rám nézett"
- Hozzáért az egyik lába a másikéhoz
- Hogy egymásra néztek
- Ki altassa el a cicát
- Hogy túl közel ültek egymás mellett
- Egy labdán
- Hogy melyikük Pókember
- Az öccse hangosan lélegzik
- Levette a testvére a saját szemüvegét
- Hangosan csuklik a testvére
- Rá lélegzi ki a levegőt a testvére
- Hogy az egyikük nem a főtt kaját ette, hanem nutellás kenyeret
- Hogy kire fúj jobban a ventillátor
- Az utolsó epres fagyin
- Amikor felkelt, miért köszönt neki a testvére, miért szólt hozzá
- Ne beszéljen hozzá a másik, mert mesét néz
- Azon, hogy a nagy nézte a kicsit
- "Halkabban vedd a levegőt"
- "Hozzám értél"
- Ki játsszon a hugival
- "Ki tud jobban tapsolni" - ebből hatalmas balhé volt
- "A nagyobbik három èvesem azon, ki lesz az első kettejük közül mindenben..a kicsi kétéves meg mindíg a harmadik akar lenni... de csak ketten vannak"
- Hogy a kocsiban kire fújjon a klíma
- Hogy az öccse miért nem megy vele a medencébe
- Telefonon
- Hogy egymáshoz ért a lábuk
- Hogy ki üljön ki mellé a buszon
- Egy piros szupermarios nadrágon úgy, hogy egyforma van mindkettőjüknek
- Egy kakaós csigán
- Náluk már az is vita tárgya, ha az egyik ruhája érintkezik a másikéval, mert büdös lesz
- Egy pörgettyűn
- Ugráltak az ágyon, összevesztek azon, hogy melyikük kezdte
- Hogy az egyikük allergiás-e a vízre, vagy sem
- Hogy melyikük miatt maradtak le a billenős kocsi látványáról
- Milyen mesét olvasson este anya
- Ki simogassa a kutyát
- Mindenen is
- Min nem?
- Reggel fél 6-kor kiabáltak egymással, hogy túl közel fekszenek egymáshoz
- Az úszógumin a medencében
- Hogy ki vigye le a kutyát
- Ki adjon enni a macskának
- Hogy ki nyitja ki a kaput
- Hogy hány fok legyen a szobában
- Hogy ki menjen először fogat mosni
- Túl közel tüsszentett az egyik a másikhoz
- A nagy is fehér szoknyát vett fel ma, pedig azt a kicsi akart
- Ki szálljon ki először a medencéből
- Melyik csatornát nézzék
- A testvére is ugyanazt a mesét nézi, amit ő
- Az egyik a másik "helyére" ült
- A húga ránézett és gyorsan pislog
- Az egyik megnyalta a másikat
- Autóban: "Átjött az én felemre"
- Rálépett az egyik a másik árnyékára
- Autóban: "kinézett az én ablakomon"
- "Elszívta az én levegőm"
- "Rápukizott az ágyamra"
- "Anya, mosd ki az ágyneműt, mert ráfeküdt"
- Hogy kinél legyen a távirányító
- Hintán... 2 db van és ketten vannak...
Nálatok min ugrottak egymásnak legutóbb?
Na de miért vitatkoznak mindenen?
A testvérek közötti civakodás bármilyen idegőrlő is számodra, teljesen természetes folyamat. Különböző személyiségek ütköznek egymással folyamatosan, állandóak az érdekellentétek, meg kell harcolniuk azért, hogy ne maradjanak alul a testvéreikkel szemben, hogy minden igazságosan legyen elosztva, el kell érniük, hogy az ő vágyaik is teljesüljenek akár akkor is, ha a többiek nem akarják - vagy épp meg kell tanulniuk lemondani róluk és kompromisszumot kötni.
Ne feledd: miközben a gyerekeid egymásnak esnek, rengeteget tanulnak és fejlődnek a kommunikáció, empátia, kompromisszumkészség, problémamegoldás, konfliktuskezelés terén, és most rakják le az alapjait egy olyan erős viszonynak, ami egész életükben elkíséri majd őket - bármennyire is összevesznek, mindig ki fognak békülni, és mindig ott lesznek egymásnak.
Nézz szét játékötleteink között, amikkel lekötheted a kicsiket: bár a fenti listát elnézve azt sajnos nem ígérhetjük, hogy játék közben béke és nyugalom lesz - de legalább jól fognak szórakozni :)
- 29 mozgásos játék, amit a szobában is játszhattok
- Vidám nyári játékötletek, amikkel lekötheted a gyerekeidet
- 20 nyári játék, amit szülők nélkül is játszhatnak a gyerekek
- 40 pénztárcabarát, fejlesztő játékötlet a nyári szünetre
- 34 ötletes játék és kreálmány wc-papír gurigából
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)