"Beraktuk a kocsiba és akkor elmondtuk neki, hogy örökbe fogadtunk és örökké szeretni fogunk"
A The Voice 3. Válogatójának forgatási szünetében éppen a közös szobájukban beszélgettek a coachok, amikor szóba került Miklósa Erika kislánya. Az énekesnő azt mondta, hihetetlen, hogy pont olyan a kislánya, mint ő volt - annak ellenére, hogy Bibit örökbefogadták. Manuel akkor tudta meg, hogy Miklósa Erika kislánya örökbefogadott gyermek.
"Tiszta olyan, mint én voltam, és nem hiszem el, hogy örökbe fogadtuk. Teljesen olyan mint én. Ugyanilyen voltam. Ebből olyan lelki problémát csináltam, mikor kisgyerek voltam, hogy én sok vagyok az embereknek" – fogalmazott az énekesnő.
Azt is elmesélte, hogy hétnapos volt a kislány, amikor először láthatta.
"És azért egy csoda és azért volt esélyünk, hogy örökbe fogadhassuk, mert nem álltak sorba, mert halva született és újra kellett éleszteni"
– árulta el Miklósa Erika, aki szerint az a legjobb, ha a gyermeket úgy nevelik, hogy már a kezdetektől elmondják neki, hogy örökbefogadták és hogy mindig szeretni fogják.
"Beraktuk a kocsiba és akkor elmondtuk neki, hogy 'örökbe fogadtunk és örökké szeretni fogunk'. És ezt minden héten, minden nap, amikor még pici csecsemő volt"
- mesélt a megható pillanatokról, majd egy aranyos történetet is megosztott az életükből:
"És az nagyon érdekes, hogy jött egy pont, azt hiszem, 4 éves volt. Már tudta, hogy amikor így megfogom a fejét, akkor ezt fogom mondani, hogy örökbe fogadtunk és örökké szeretni fogunk. És megfogta az én fejemet: Nem! Én fogadtalak titeket örökbe".
Indexkép: rtl.hu
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)