Le kell szögeznünk: sajnos nálunk sincs ott a bölcsek köve. Nem tudjuk a csalhatatlan receptet, amelyet használva minden gyerek egy csapásra szófogadóvá válik. Az alábbi ötletek közül azonban néhány beválhat akár a te családodban is:
1. Kezdd korán!
Minél előbb ismerkedik meg a gyermeked a NEM szó jelentésével, annál jobb. Váljon már babakorától egyértelművé számára, hogy vannak dolgok, amelyeket időnként nem tehet meg, akkor sem, ha szeretné. Ezért amikor kúszó-mászó gyerekedet elviszed valamilyen veszélyes dolog mellől, mindig használd a NEM szót is egy rövid magyarázat kíséretében.
2. Mutasd meg, mit vársz tőle!
Mutasd meg a kicsi gyereknek, hogyan kell elpakolni, szépen ülni, kézen fogva sétálni.
3. Kívánságodat pozitívan fogalmazd meg!
Próbáld inkább azt kihangsúlyozni, mit tegyen, ahelyett, hogy mit tiltasz meg. Tehát a „Ne dobáld az ételt” felszólítást eredményesebb lehet így megfogalmazni: „Az étel maradjon a tányérodon.”
4. Ne pakolj el mindent!
Sokan javasolják, hogy ne tedd száz százalékig gyerekbiztossá a lakást. A veszélyes tárgyakat, gyógyszereket természetesen helyezd elérhetetlen helyre, de nyugodtan elöl maradhat néhány (nem sok) könyv vagy eszköz, amihez a gyerek ettől függetlenül nem nyúlhat.
5. Ne ismételd el százszor a kívánságaidat
Nagyobb gyerekeknél, akiktől már elvárható bizonyos fokú szófogadás, figyeljünk, hogy ne váljunk kereplővé. Szóljunk egyszer, esetleg még egyszer, de minden további szócsépléssel csak magunk alatt vágjuk a fát.
6. Legyen következmény!
Bizonyos típusú szófogadatlanságok természetes módon hozzák magukkal a következményt. Aki nem öltözik fel, az nem jön a játszótérre, aki felugrál az asztaltól, annak aznapra ennyi volt az ebéd.
7. Gyakorlat teszi a mestert
Egyes felmérések szerint egy gyereknek 500 alkalommal kell elmondani valamit, mire automatikusan a szokásává válik. Tehát igen, másfél évig minden nap fel kell szólítani, hogy a zokniját legyen szíves a szennyesbe dobni, mire magáról is eszébe fog jutni. Nem a te hibád, ha egy hónap alatt nem tanulta meg.
8. Ne félj a hisztitől!
Teljesen természetes, ha tartasz attól, hogy gyermeked nyilvános helyen – vagy akár otthon – jelenetet rendez, ha valamit nem tehet meg, amit szeretne. Pedig néhány ilyet el kell sajnos viselni. A hisztiző gyerek hatalmas belső feszültséggel küzd, ezért ne büntesd meg külön, és amennyire tőled telik, próbálj higgadt maradni. Akár közben, akár utána, biztosítsd róla, hogy tisztában vagy azzal, mit érez, de sajnos léteznek dolgok, amelyeket kedvünk ellenére is meg kell tennünk.
Kapcsolódó cikkeink:
- A tudomány szerint egy szigorú anya gyerekéből nagyobb eséllyel válik sikeres felnőtt
- 7 ok, amiért a szigorú nevelés tesz a legjobbat a gyereknek
- Abszurd tárgyalás: azért perelte be édesanyját egy 15 éves fiú, mert elvette a mobilját
- Kommunikációs trükkök a dackorszak alatt: így beszélj a gyerekkel, hogy jobban figyeljen rád
- Ezért ne alázd meg a gyereked, ha hisztizik
Kép: Counselling / pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)