1. Jármű korszak
„Anyuka beszél már mondatokban a gyerek?” – kérdezte a védőnő a kétéves státuszvizsgálaton. „Nem, de azt már mondja, hogy pótkerék...” A jelenet jellemző. A fiúk jelentős része előbb nevezi meg a traktort és az utánfutót, mint a szüleit. Nincs mese, anyukának is igen hamar fel kell készülnie a különböző munkagépekből, és elfogadnia, hogy a kétévese könnyebben állapítja meg az autók márkáját, mint a színüket.
2. Thomas korszak
Az előbbi természetes folytatása. Járművekből már kiművelt csemeténk elkezd érdeklődni az ezzel kapcsolatos mesék iránt. Thomasosnak kell lennie minden pólónak, játéknak, pizsamának. A célnak valamennyire a Chuggington, a Kis piros traktor és a Roary, a versenyautó is megfelel, de azok köré nem épült ki a Thomashoz hasonló komplett iparág.
3. Szuperhős korszak
Ebben a korszakban fontos, hogy minden ruhadarabon feltűnjön Pókember. Előnye, hogy ebben a szakaszban még nem feltétel, hogy a gyerek akár csak egy percet is lásson az említett mesékből, csak a külcsín a lényeg. A legmenőbb fiúk mindig Supermannek vagy Pókembernek öltöznek az ovis farsangon.
4. Katasztrófaelhárító korszak
A szuperhősök helyét egy idő után átveszik a hétköznapi hősök: úgymint mentős, orvos, tűzoltó, rendőr. Pókember helyett most már tűzoltó vagy rendőr lesz a kötelező jelmezviselet: a szerencsésebb szülők letudhatják a farsangi készülődést a ruha megvarrásával, az elvetemültebbek azonban nekivághatnak a teljes tűzoltókocsi elkészítésének is.
5. Duplo korszak
Ezt minden szülő szereti. Fejleszti a kreativitást, és a saját gyerekkorunkra emlékeztet. Ha kisfiunk sikeresen túljut a „Nem tudom ezeket összerakni, ezért félpercenként feladom a küzdelmet” – fázison, valóban csodálatos műveket tud alkotni. Hasznos korszak, mivel az építőkockázás többek között még a nyelvi fejlődést is elősegíti.
6. Dínó korszak
Ilyenkor vásároljuk fel az összes fellelhető műanyag dínó figurát és plüsst, dínós pólót, sapkát. Fél évig garantáltan ezekben a témákban olvashatjuk az esti mesét is. A szülő ilyenkor általában boldog és büszke: régész lesz a gyerek, nem semmi! A rossz hír azonban az, hogy a gyerekek 99%-a általában maximum egy éven belül kinövi és elfelejti az egészet. És egy éles váltással ekkor kezdődik a következő korszak...
7. Vécé korszak
A kisfiúk - valahogy egymástól függetlenül is - egyszer csak rájönnek, hogy a vécével kapcsolatos dolgoknál viccesebb nincs is a világon. Mindegy, hogy pisi, kaki vagy hányás, csak ki kell mondani, és a szórakozás garantált (a szülőknek már kevésbé). A pukizást pedig – ha nem volt elég hangos – be kell jelenteni. Nyilvános helyen ez fokozottan igaz.
8. Focista korszak
Valamiféle ősi vonzalom fűzheti a férfiakat a labdarúgáshoz, mivel más sportokkal ellentétben a foci-korszakon szinte kivétel nélkül átesik minden kisfiú. Ilyenkor minden "Mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre focista a válasz, s ekkor gyűjtjük be a jó drága focimezeket is - de mire kinőné a pólókat a gyerkőc, már le is csengett a mánia.
Kép: bottomlayercz0 / Pixabay
9. Lego korszak
A Duplo folytatása. Az „Apa, legózunk?” egészen pontosan azt jelenti, hogy „Én építek, te meg keresd a darabokat”. Mégis minden apuka szereti. Ha nem sikerül teljesen összepakolni, a porszívó félreismerhetetlen zörgéssel szívja fel a széthagyott darabokat. Sokgyerekes szülők rendszerint a kicsik pelusában is találnak egy-egy elveszettnek vélt alkatrészt. A LEGO-korszakban fokozottan figyeljünk, amikor véletlenül mezítláb járkálunk a lakásban - bár a rutinos szülők nem is vetemednének ilyesmire ebben az időszakban.
(Kapcsolódó cikkünk: Valóban csak rakosgatja a legót? - Az építő játékok fejlesztő hatásáról)
10. Puki korszak
A 7. pont folytatása - kisiskoláskor környékén a többi wc-s dolog általában feledésbe merül, mégsem lélegezhetünk fel: átveszi helyüket a mindenek felett álló puki-téma. Minden vicc erről szól, továbbra is muszáj bejelenteni, sőt, ha több kisfiú is van a családban, ekkor kezdődnek a versenyek: ki tud nagyobbat? Az anyukák nagy bánatára sajnos gyakran az apák is beszállnak a családi bajnokságba.
11. Hajzselé korszak
Megdöbbentően hamar elérkezik az idő, amikor fiunk a tükör előtt tollászkodik reggelenként, és kizárólag lenyalt hajjal hajlandó kilépni a házból. A csík oldalt legyen. Szélsőséges esetben estig nem hajlandó levenni a pulóverét, nehogy tönkremenjen a frizurája.
Kép: jvalley678 / Pixabay
12. Minecraft korszak
Ha elég Vekerdyt olvastál, valószínűleg megfogadtad, hogy a gyerekeid tízéves korukig be sem fogják kapcsolni a számítógépet. Mégis azon kapod magad egy szép napon, hogy az alsós fiad rá van kattanva a Minecraftra. Próbálod végigzongorázni magadban, hogy hol találkozhatott vele, de ez a lényegen nem változtat. Innentől megtiltani nem, legfeljebb korlátozni tudod a gépnyomkodást.
Kép: Wesley Fryer / Flickr
13. Ebben a családban mindenki hülye korszak
Ez már a vég. A fiú fülhallgatóval a fülében kuksol a szobájában, és bármit mondasz, úgysem lehetsz jó. Ez a legfájdalmasabb korszak, de amint véget ért a kamaszkor, elmúlik.
14. Anya, segíts! korszak
Amint elcsendesülnek a kamaszkor viharai, a kisfiúból nagy, felnőtt férfi válik, aki hamarosan elhagyja a szülői házat. Bármilyen önállónak is neveltük gyermekünket, valószínű, hogy az első időkben naponta kér majd telefonos segítséget ebben-abban, s mi örömmel vesszük tudomásul, hogy még mindig szüksége van ránk.
Bár hamar elérkezik az az időszak is, amikor barátnőt talál magának, és kevésbé keresi a társaságunkat - de az utolsó szakasz sosem ér véget: az anya főztje a legfinomabb korszak.
Fotó: ErikaWittlieb / Pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)