A főszerepre egy 10-13 éves fiút keresnek, az egyik kiemelt szerepre pedig egy 10-13 éves lányt
Előreláthatóan nyáron kezdődik Nemes Jeles László új filmjének forgatása. Az Árva című filmhez már elkezdődött a szereplőválogatás Budapesten, ezt pedig hamarosan vidékre, valamint Erdélyre és Kárpátaljára is ki fogják terjeszteni - áll az MTI közleményében.
A film magyar-francia-német-brit koprodukcióban készül majd.
A főszerepre egy 10-13 éves fiút keresnek, az egyik kiemelt szerepre pedig egy 10-13 éves lányt.
A rendező azt mondta, hogy új filmjében szívesen dolgozna együtt egy olyan tehetséges gyerekkel, akinek ez a szerep a vérében van - és hozzátette, hogy az sem akadály, ha eddig még nem szerepelt kamera előtt.
"Arra bátorítanék mindenkit, aki érez magában kedvet, erőt, indíttatást, hogy egy pillanatig se várjon, jelentkezzen a válogatásra, akkor is, ha eddig inkább zárkózott volt! Bízom benne, hogy mihamarabb megtaláljuk a főszereplőt, akire úgy fogok tekinteni, mint egy alkotótársra"
- fogalmazott.
Az Árva története 1957 tavaszán játszódik Budapesten, ahol az emberek az 1956-os harcok óta alig tudtak magukhoz térni. A főszereplő egy 12 éves fiú, Andor, akit édesanyja egyedül nevel. Abban reménykedik, hogy a háborúban eltűnt édesapja egyszer visszatér hozzájuk. Egy nap megjelenik az életükben egy férfi, aki azt állítja, hogy ő a gyerek apja, a fiú azonban nem tekinti őt az apjának. A férfi odaköltözik hozzájuk, és egyre nagyobb szakadék alakul ki anya és fia között. Andor pedig eldönti, hogy megmenti a családját a férfitől.
"A családom története miatt különösen fontos nekem ez a film. Évek óta foglalkoztat a második világháború utáni világ, az emberi sorsok titka és útvesztője a huszadik század elnyomó rendszereiben. Egy gyerek szemszögéből különösen érdekes az emberek lelkébe is beszüremkedő diktatúra – főleg, ha a gyerek családi története egy görög tragédiára emlékeztet" – emlékeztet a közleményben Nemes Jeles László.
Az Árva forgatását egyébként a Nemzeti Filmintézet mellett a Brit Filmintézet is támogatta.
A film forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta, a film producere Kemény Ildikó és Szále Ferenc, operatőre pedig Erdély Mátyás lesz.
A film castingjára a casting@pioneer.hu címen lehet jelentkezni egy jelentkezési lap kitöltésével, amely ezen a linken érhető el.
Indexkép: Katka képe a Pixabay-en
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)