Bozókiné Szabó Ildikó vagyok. A Hódmezővásárhelyi Egyesülett Óvoda szakmai vezetője, regionális klímareferens. Szeretném Önökkel megismertetni az általam kialakított komplex Klímanócskák programcsomagot. A program kialakulásában nagy szerepet játszik a regionális klímareferens képzés elvégzése, mely során 345 főből 20 embert képeztek ki erre a feladatra.
Úgy gondolom, hogy az oktató-nevelő környezetvédelmi munkának a klímatudatos magatartás kialakításában a pedagógusoknak, az intézményes nevelési színtereknek rendkívül nagy szerepe van. Hitvallásom, hogy a családokat a gyermekeken keresztül lehet megszólítani, a természethez való tudatos magatartásukat fejleszteni. A szülőket meglehet nyerni programjainkon keresztül a gyermekeik szociális és életviteli kompetenciáinak fejlesztésére. A regionális klímareferens képzés elvégzése után az általam kidogozott „Zöldmanó” programot átszerveztem „Klímanócska” programmá. Amihez külön facebook oldalt is létrehoztam nemrég. A korábbi „Zöldmanó” programom Ezüst Ozone Network díjat nyert. A programcsomaghoz minden területen nagyméretű installációkat készítettem, ezzel is ösztönözve a közös barkácsolásra, együtt gondolkodásra a családokat.
A program legnagyobb innovációja, hogy a nevelési területek komplex módon jelennek meg, így áthatják az egész óvodai nevelésünket, ez az alábbi terülteteket foglal magába.
- A Klímanócska képzés a klímatudatos környezeti nevelést szem előtt tartva felhívja a figyelmet a környezeti katasztrófák, éghajlatváltozás összefüggéseire.
- Extrém időjárási események vizsgálunk, elemzünk óvodás szemmel.
- Felhívjuk a figyelmet a napfény károsító hatásaira.
- Szem előtt tartjuk lokálpatrióta szemléletmód kialakítását.
- Az energiakaland program, mely során a természeti energia felhasználására külön foglalkozási anyagot kreatívan készítettem el, felkerült a jó gyakorlatok közé.
- Biogazdálkodókat, vállalkozásokat, civil szervezeteket, önkormányzatokat, médiát folyamatosan vonunk be programjainkba.
A Klímanócska programok életkornak megfelelő szabadidős programokat biztosítanak, fenntarthatóságra nevelnek.
A gyermekeken keresztül elérjük a szülői- lakossági szemléletformálást, elősegítjük az információáramlást.
Erdei óvoda: új innovációkat jelentettem meg a klímatudatos nevelés tükrében, s kidolgoztam a Mártélyi Kalandtúra- Oktatócsomagot. Elkészítettem pet palackokból Mártély védett állatait.
Folyamatosan együttműködünk a Bodnár Bertalan Természetvédelmi és oktató Központtal. Folyamatosan megfigyeléseket végzünk a Téglagyári Tanösvényen, a Bodzási úton. A Környezeti Információs Központban Zöldbúvár Tehetségfejlesztő műhelyt vezetek. A tehetségfejlesztő szakvizsga megszerzése óta. Fő szempont a tehetségfejlesztés, a szociális készség fejlesztése. Problémamegoldó képesség fejlesztése, együttműködési készség fejlesztése.
A szelektív hulladékgyűjtésre külön programot rajzoltam, írtam, mely a Hód Huncutka Szelektív Krónikái nevet kapta.
A gyerekek együtt Csökkentik a hulladékot Klímanócskával. Ökológiai lábnyomot mérünk a családoknál, vízlábnyomot hasonlítunk össze. Csökkentjük az energiahasználatot és barkácsolunk minden anyagot felhasználva.
A klímanócska programba beépítettem az általam kidolgozott mindennapi kultúra programcsomagot, aminek óvodai részét írtam és rajzoltam.
Fontosnak tartom a néphagyományőrzést. Folyamatosan tartok foglalkozásokat a helyi Tájházban, Múzeumban. Ezenkívül beépítettem a biogazdálkodást is. Vöröskeresztes Bázisóvodaelnökként a vöröskeresztes feladatokat és a gyermekek ez irányú elköteleződését is beépítettem a programba.
Az általam kidolgozott, rajzolt Rendőr Mackó Krónikái által felhívjuk a figyelmet a közlekedési igény csökkentésére, a sérülékenység, a lelki egészségi állapot fontosságára. Ebben a témakörben több előadást is tarthattam.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)