Pontosan erről szól most egy rövid videó, amelyben egy édesanya megmutatja, hogy milyen egyszerű, praktikus és sokak szerint minimum meghökkentő óvintézkedéseket tesz, ha zsúfolt helyre megy kicsi gyerekkel.
A videón egy vásárba látogat kislányával az anya. Elővesz egy ragtapaszt, a gyerek karjára ragasztja, majd filccel ráírja a számát. A kislány csuklójára egy színes órát csatol, benne GPS-es nyomkövető. Ezután az anya elővesz egy bankkártyát, ráírja a kódot, beleteszi egy zárható műanyag zacskóba, gondosan összehajtja, majd a kislány zsebébe csúsztatja. Végül előkerül a póráz is, amit a gyerek derekára kapcsol, a másik végét a saját övbújtatójába, majd így felszerelkezve indulnak nézelődni.
A leírás szerint az anyukának ez lelki nyugalmat ad, mert zsúfolt helyeken a gyerek biztonsága az első. A Tsagana / Momhack Facebook-oldalon több ezer komment érkezett. Van, aki kineveti, van, aki megvédi. És van, aki pontosan tudja, miről szól ez a videó, mert már átélt hasonló helyzetet.
Egy hozzászóló ezt írta: „Mi értelme ennek az egésznek, ha pórázon van, közvetlenül melletted?” Egy másik röviden ennyit tett hozzá: „Talán egy kicsit paranoiás?”
„Mondd el, hogy csak egy gyereked van, anélkül hogy kimondanád, hogy csak egy gyereked van…” – jegyezte meg valaki csípősen.
Érkezett gyakorlati tanács is: „Írj alkoholos filccel közvetlenül a karjára, ne lemoshatóval egy ragtapaszra.”
Hogy egy háromévessel mindenre érdemes felkészülni, azt jól példázza ez az eset: „Amikor a lányom hároméves volt, úgy döntött, hogy nevet változtat, anélkül, hogy szólt volna… Egy áruházban elszaladt, és elbújt egy kör alakú ruhatartó állványban. Valaki megtalálta, és bemondták a hangosba, hogy várják a szüleit.” Persze a kislány által megadott név hangzott el, de hallván a felhívást, édesanyja is az infópulthoz sietett, hogy bemondassa a gyerek nevét... aki boldogan ült a pulton, és mindenkinek azt mondta, hogy mostantól XY neve.
Egy másik szülő saját módszerét osztotta meg: „Amíg a gyerekem még túl kicsi volt ahhoz, hogy megjegyezze a nevemet, a saját nevét és a telefonszámomat, ha nagyon zsúfolt helyekre mentünk, ráírtam a nevemet és a számomat a hasára.” Elveszés esetére megjegyeztette a gyerekkel, hogy menjen oda egy nénihez, akinek gyerekei vannak, és mutassa meg a hasát. „Szerencsére soha nem kellett tesztelnünk, működik-e a terv.”
„Én rendszeresen elkóboroltam a boltokban. Anyukám csak annyit mondott, hogy olyankor kérjem meg az eladót, hogy mondják be hangosbemondón, hol vagyok” – idézte fel saját gyerekkorát egy hozzászóló.
A póráz témája külön indulatokat váltott ki, de akadt, aki határozottan kiállt mellette: „A legidősebb gyerekemnél Disneylandben hámot használtam. Ettől ő szabadnak érezhette magát, miközben én biztonságban tudtam, még akkor is, ha épp nem tudtam fogni a kezét... Ha a gyerekeidről van szó, csináld azt, amit szükségesnek érzel, és ne törődj azokkal, akik szerint paranoiás vagy, és otthon kellene maradnod! A póráz is csak olyan dolog, mint a babahordozó kendők vagy a hátizsákok… szabadon vannak a kezeid.”
Egy nagyszülő így emlékezett vissza egy esetre: „A kisunokánk ott volt mellettünk… fogtam a kezét… a következő pillanatban kitépte magát a NAGY tömegben, és elrohant. Őrült sprintbe kezdtem… hároméves volt, kicsi, de nagyon gyors… a következő alkalommal már póráz volt rajta!”
Volt, aki kritikus, de árnyalt maradt: „Nagyon paranoiás, de a GPS-óra és a telefonszám felírása a bőrre jó ötlet.”
A legnagyobb rejtélyt azonban a bankkártya okozta, hogy arra mi szükség lehet. „Talán arra az esetre van, ha aki elvinné a kislányt, és használná a kártyát, akkor így nyomon lehetne követni” – feltételezte egy hozzászóló. Egy másik magyarázat szerint: „Ha elveszik és megéhezik, tud magának ételt venni.”
Úgy tűnik, a kérdés nem az, hogy létezik-e jó vagy rossz megoldás, vagy hogy mi számít túlzásnak és mi nem, hanem inkább az, hogy ki mit bír idegekkel és mennyire meri vállalni ezért mások esetleges nemtetszését.
.jpg){kind=small}
