Az eset hétfőn 16:30 körül történt a X. kerületben az Ihász és a Harmat utca kereszteződésében, egy biciklis fejkamerája rögzítette. Látható, ahogyan a gyermek körülnéz, majd óvatosan átkel a zebrán, a busz azonban nem ad neki elsőbbséget, és így néhány centiméter híján elüti őt.
Az Index megkérdezte az esetről a Kreszprofesszort. A szakértő szerint a szabályozás egyértelműen kimondja, hogy a járművek vezetőinek biztosítaniuk kell a zebrán a gyalogosok zavartalan átkelését, különösen ügyelve „az úttesten egyedül vagy csoportosan haladó gyermekek, a koruk, testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt saját biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek biztonságának a megóvására.” A buszvezető ezt itt egyértelműen nem tette meg.
A szakember hozzátette azt is, hogy a veszélyt felismerve talán ésszerűbb lett volna, ha a kislány nem megy tovább a zebrán vagy visszafordul, ám ez nem róható fel neki.
"A BKV folyamatosan ellenőrzi szolgáltatásának minőségét, bármilyen hiányosság esetén – a körülmények vizsgálata, illetve figyelembevétele mellett – azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket.
Ezúttal is így járunk el, ezért a tegnapi napon történtekkel kapcsolatban - mint minden hasonló esetben - Társaságunk azonnal belső vizsgálatot kezdeményezett. Az esettel kapcsolatban a felelősség kérdéséről, a lehetséges munkáltatói intézkedésekről a vizsgálat lefolytatása után, annak eredményétől függően hozunk döntést.
A történteket nagyon sajnáljuk" - tájékoztatott a BKV az esettel kapcsolatban.
Kapcsolódó cikkeink:
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)