Mélyen hiszek az olvasásban, a meseolvasásban is. Hiszek abban, hogy amikor mesét olvasunk akár magunknak, akár a gyermekünknek, kisimul a lelkünk. Elmerülünk a képzeletünk világában, fontos útravalót és receptet kapunk az élethez, a mese ereje által ellazulunk, oldódnak a szorongásaink. Felszabadítóan hat, ahogy a mesében testet öltenek tudattalan félelmeink.
A mese egyidős az emberiséggel. A történetmesélés minden kultúrában ősi, egyetemes, rituális tevékenység volt. A hagyományos hindu orvoslásban a lelkileg megzavart embernek a saját problémáját feldolgozó mesét adtak meditáció céljára, a közel-keleti országokban a történetek a lelki támasz szerepét töltötték be. A magyar vallási, családi-falubeli mesélések alkalmával lelki erőt, lelki támaszt láttak a történetekben, melyek viszonyítási pontokként is szolgáltak, szabályozták az emberi együttélés normáit, és tudatosan alkalmazták a történetek, mesék jótékony hatásait. Erről tanúskodik az Ezeregyéjszaka meséinek története is, ahol a lelkileg beteg uralkodót a mesék által gyógyítja meg Seherezádé.
A mese a 19. sz. végéig a felnőtteknek szóló műfaj volt, és szájhagyomány útján terjedt. Mára eltűntek a „falu mesélői”, leginkább könyvből olvasunk, sokszor nem is népmesét, hanem gyönyörűen illusztrált történeteket, mesekönyveket, és a mesélésről leginkább a gyerekekre gyakorolt jótékony hatásai kapcsán hallunk. Azonban a mese továbbra is gyógyírt jelenthet mind a felnőttek, mind a gyerekek számára is.
Gyógyír a léleknek. Miért?
"Nincs olyan élethelyzet, melynek ne lenne mesebeli párja."
(Boldizsár Ildikó)
1. A mesék a szimbólumok nyelvén szólnak hozzánk, mely mindannyiunk számára érthető, hiszen a kollektív tudattalanhoz kapcsol minket. Archaikus tudás hagyományozódik át bennük, őseinkhez, gyökereinkhez kapcsolódunk általuk. Komplex tudásanyagot közvetítenek a világ működéséről, benne az ember helyéről, egzisztenciális problémákat feszegetnek, melyekre megoldást is kínálnak.
2. A mesék lelkünkhöz szólnak, a személyiségünk mélyebb rétegeit érintik, választ kaphatunk arra, kik vagyunk, honnan jövünk, mivégre vagyunk a világon.
3. A mese megnyugtató, vigasztaló, lélekfrissítő. A lelkünk legmélyéig hatol, tágítja a tudat határait, így nyitottabbá válunk, befogadóvá, ezzel párhuzamosan pedig oldódik a szorongás, az elszigetelődés. A mesékben megjelenő szorongató, konfliktusokkal terhelt helyzetek azáltal is oldják a szorongást, hogy minél többször találkozunk velük, annál inkább megismerjük őket, így elveszítik félelemkeltő jellegüket, és felerősödnek a mesék megnyugtató vonásai.
4. A mesélés, a mesehallgatás közben belső képeket gyártunk, a szorongásoldásnak pedig az egyik legjobb módja a belső képteremtő tevékenységünk, melyet a mese is működésbe hoz. A belső képalkotás során pontosan annyit és úgy képzelünk el, amennyit lelkünk elbír, ezért nem félelemkeltőek a (az életkornak megfelelő) mesék horrorisztikusnak tűnő részletei, szemben azzal, amikor azt egy filmben, vagy rajzfilmben látjuk.
5. A mese projekciós felület, legmélyebb érzéseink, vágyaink, gondolataink, félelmeink öltenek testek a mesei képekben. A gonosz, negatív szereplők alakjában manifesztálódnak a félelmek, de azáltal, hogy a mese végén a hős győzedelmeskedik, feloldódik a negatívum.
A biblioterápia hatékonyságával kapcsolatos kutatások arra utalnak, hogy csökkenti a szociális fóbiát, az agorafóbiát, a pánikbetegséget, a szorongásos zavarokat, a depressziót.
6. A mesék rezilienssé (rugalmas ellenálló képesség) tesznek, segítik a megküzdést az életben felmerülő nehézségekkel szemben. A mesékben egy olyan helyzettel találkozunk, ahol kibillent az egyensúly, és a cél ennek az egyensúlynak a helyreállítása, azonban a mese annak a receptjét is tudja és tudatja, hogyan teremthetünk rendet. A mesehős személye mintát nyújt, és megmutatja azt is, hogy milyen ellenféllel milyen módszerrel küzdhetünk meg.
7. A mese fejleszti az érzelmi intelligenciát, hiszen a mesék megmutatják, hogy minden érzés a személyiségünk része, ahogy abban is segítenek, hogyan tudjuk őket kezelni, irányítani.
8. A mese álombaringató, kipihenhetjük általa a nap fáradalmait.
A mesélés szertartása
Ma már jellemzően nem fejből meséljük őseink meséit, sőt a gyermekeknek szóló mesék közül sok már meglehetősen eltávolodott a hagyománytól, de a mesélő és a mesehallgató (gyermek) ma is közösséget alkot, melyet a szeretet fűz össze. A mesélés kölcsönös kapcsolat, párbeszéd a mesélő és a mesehallgató között, a mesehallgató akár a transz állapotába, egy intenzív fókuszált figyelmi állapotba is kerület a mesehallgatás közben.
A mesélés folyamatában egymásra hangolódnak, egy közös utazáson vesznek részt, összekapcsolódnak egymással, és mivel ez egy kölcsönös kapcsolat, kétirányú is, a mese szorongásoldó, megnyugtató, felszabadító hatása nem csak a mesehallgató, hanem a mesélő tekintetében is érvényes. A mese nem csak a története által oldja a szorongást, hanem a mesélés, meseolvasás atmoszférája által is, és nemcsak a mesét hallgatóét, hanem a mesélőét is.
Egy kis mintát vizsgáló szakdolgozati kutatásom azt az eredményt hozta, hogy a gyermekének mesét olvasó anyának csökken a szorongása, megnyugszik, csökken a vérnyomása és a pulzusa is, illetve növekszik a szubjektív pszichológiai jólléte, különös tekintettel a személyes növekedésbe, fejlődésbe vetett hitére, Ez egyrészt fakadhat magának a mesének a jótékony hatásából, útmutató, problémamegoldó szerepéből, másrészt a mesélés során megélt meghittségből, biztonságos összeolvadásból.
Nem mindegy azonban, hogy a mesélés hogyan zajlik. A sietve, kapkodva, csak legyünk túl rajta érzéssel, és azért, mert tudom, hogy a gyermeknek ez jó, de nincs sok kedvem hozzá gondolattal zajló mesélés egyik félnek sem nyújtja ugyanazt az élvezetet, azt a szeretetteljes összeolvadást, mint, amikor a szülő és a gyermek is szívvel-lélekkel vesz részt a folyamatban. A mesélés, a meseolvasás minőségi idő, akár magunknak olvasunk, akár másnak mesélünk. Ez a minőségi idő a gyermekünkkel való kapcsolatunkban is nagyon fontos, mert megélhetjük benne az együttlét örömét, a kötődés biztonságát, és alapja lehet a későbbi bizalmas szülő-gyermek beszélgetéseknek is.
A mesélésnek, meseolvasásnak - akár magunknak, akár másnak - megvan a maga hangulata, jó, ha a lelkünket és gyermekünk lelkét is felkészítjük arra, hogy minél befogadóbbak legyünk, hiszen mese akkor hat a legintenzívebben, ha élvezete (közös) öröm.
1. Ezt segíti, ha van rituáléja a mesélésnek. Ha a gyermekünknek mesélünk, az összebújás, a testi kontaktus az otthon melegét adja, melyben könnyebb ellazulni. Még inkább megadhatjuk a módját, ha valamilyen szertartás kapcsolódik hozzá, ami lehet mesesarok, mesepárna, mesegyertya, mesélés előtt elhangzó mondóka, bármi, ami kiragad a hétköznapokból, és előkészíti azt a lelki folyamatot, amelyben a képzelet szárnyán elindulunk.
2. A jól megválasztott - az aktuális élethelyzetünkhöz illő, illetve meseolvasáskor a gyermek lelkéhez, életkorához, érzelemvilágához, érdeklődéséhez igazodó - mese aranyat ér! Sokszor előfordul, hogy a gyermek többször kéri ugyanazt a mesét, mert „dolga van” a történettel, valamiért különösen fontos hatással van rá az adott mese.
3. A mese önmagában hat, a lelkünkig hatol, így nem szükséges objektíven magyarázni, értelmezni, hangosan levonni a tanulságot, mint ahogy a gyermeket sem kell kérdezgetni arról, hogy ő mit gondol, ugyanakkor érdemes lehetőséget, teret adni számára, ha beszélgetne a meséről. Leginkább azonban csak hagyjuk, hogy hathasson ránk a történet.
Merítsetek hát bátran a mesék erejéből!
"Kiegyenesedett, helyreállította az egyensúlyát, és elindult haza"
(Ha kellek, vigyél el – japán mese)
Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.
Felhasznált irodalom:
- Antalfai M. (2011). Női lélek útja mondákban és mesékben. Budapest: Wesley János Lelkészképző.
- Ackerson, J., Scogin, F., McKendree-Smith, N., & Lyman, R. D. (1998). Cognitive bibliotherapy for mild and moderate adolescent depressive symptomatology (Absztrakt). Journal of consulting and clinical psychology, 66(4), 685.
- Bartos Éva (Szerk.). (1999). Éltető irodalom. Segített a könyv, a mese. Vallomások életről, irodalomról, olvasásról. Budapest: Magyar Olvasástársaság.
- Bettelheim, B. (2011). A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Budapest: Corvina Kiadó Kft.
- Boldizsár I. (2004). Mesepoétika. Írások mesékről, gyerekekről, könyvekről. Budapest: Akadémiai Kiadó.
- Boldizsár I. (2010). Meseterápia. Mesék a gyógyításban és a mindennapokban. Budapest: Magvető Kiadó.
- Boldizsár I. (2013). Mesekalauz úton levőknek. Életfordulók meséi. Budapest: Magvető Kiadó.
- Carlbring, P., Furmark, T., Steczkó, J., Ekselius, L., & Andersson, G. (2006). An open study of Internet-based bibliotherapy with minimal therapist contact via email for social phobia. Clinical Psychologist, 10(1), 30-38.
- dr. Illés H. (2016). A meseolvasás hatása az anya pszichikus állapotára. Szakdolgozat. Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet
- Gould, R. A., Clum, G. A., & Shapiro, D. (1993). The use of bibliotherapy in the treatment of panic: A preliminary investigation. Behavior Therapy, 24(2), 241-252.
- Jones, F. A. (2002). The role of bibliotherapy in health anxiety: an experimental study. British journal of community nursing, 7(10), 498-504.
- Kádár A. (2012). Mesepszichológia. Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban. Budapest: Kulcslyuk Kiadó.
- Lidren, D. M., Watkins, P. L., Gould, R. A., Clum, G. A., Asterino, M., & Tulloch, H. L. (1994). A comparison of bibliotherapy and group therapy in the treatment of panic disorder (Absztrakt). Journal of consulting and clinical psychology,62(4), 865.
- Petrolay M. (2013). Tanulmányok meséről, gyermekirodalomról. Fapadoskönyv.hu Kft.
- Rapee, R. M., Abbott, M. J., & Lyneham, H. J. (2006). Bibliotherapy for children with anxiety disorders using written materials for parents: A randomized controlled trial. Journal of consulting and clinical psychology, 74(3), 436.
- Scogin, F., Jamison, C., & Davis, N. (1990). Two-year follow-up of bibliotherapy for depression in older adults (Absztrakt). Journal of consulting and clinical psychology, 58(5), 665.
- Smith, N. M., Floyd, M. R., Scogin, F., & Jamison, C. S. (1997). Three-year follow-up of bibliotherapy for depression. Journal of consulting and clinical psychology, 65(2), 324.
- Stallins, F. (1988) The Web of Silence: Storytelling’s Power to Hypnotize. The Natoinal Storytelling Journal. Spring/Summer.
- Vekerdy T. (2010). A meséléstől az olvasásig. In Szávai I. (Szerk.). Az olvasás védelmében. Olvasáskutatási tanulmányok. (pp. 27-39). Budapest: Pont Kiadó.
Kapcsolódó cikkeink:
- Öt régimódi gyereknevelési szokás, amely ma is megállja a helyét
- Mese gyerekeknek - hogyan válasszunk mesekönyvet?
- A tökéletes esti mese receptje - 1000 kisgyerek válaszai alapján
- Altasd gyermeked varázslatos álomporral - mondd el neki lefekvéskor ezt a tündéri relaxációs mesét!
Forrás: 7koznapi.blog.hu
Kép: Evgeny Atamanenko / shutterstock
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)