Dodi: történeteink főhőse vidéki házuk nagy udvarában szeret játszani. Mivel nincsen testvére, a szomszéd kisgyerekek pedig éppen nyaralnak, saját képzeletén nyargalva járja be mesevilág girbegurba szegleteit. A dinócsont vadászat mellett kedvenc elfoglaltsága az udvarukon álló hatalmas cseresznyefa meghódítása. Igen. Bár a fa sosem mozdult sehova, Dodi minden egyes alkalommal hadihajónak, vadászrepülőnek minősítette a hatalmas fát, és órákon át tartó fegyveres összecsapása keveredett a fára rászálló, a cseresznyét dézsmáló seregélyek ellen. Egyik ilyen alkalommal fedezte fel véletlenül, hogy a fa törzse bizony varázslatos világot rejt. Ott élnek a pókák, akik szintén imádják a cseresznyét, kis csizmát és testükhöz képest nagy és fura sapkákat viselnek. Azon a verőfényes tavaszi napon Dodi ismét apróvá zsugorodott. Nagyon unatkozott, így gondolta, hogy beköszön apró barátaihoz, megnézi őket mivel foglalatoskodnak, hátha kaphatóak egy jó kis mókára. Azonban az üreg aljára leérve meglepődve tapasztalta, hogy a máskor nyüzsgő Pókafalva most bizony csendes, szinte kihaltnak tűnik. Mindenki lábujjhegyen jár és nagyokat pisszegnek egymásra. Dodi odarántott megához egy közismerten kotnyeles pókagyereket és izgatottan kérdezte tőle, hogy mi történt. Psszzzt. Te embergyerek. Hát nem tudod? Most fog megszületni Apróléptű Pókatica hercegnő tizedik gyermeke. Mi pedig nagyon izgatottan várjuk, hogy végre kislányt kapunk-e. Van már egy PókAladárunk, PókÁkosunk, PókAlfonzunk, PókAbdánk, PókAbsolonk, PókAcélunk, PókAchillesünk, PókAcsádunk, PókAdalárdunk és egy PókAdalbertünk is.
Tudod eddig kisfiúk születtek és most már mindenki szeretne egy csilingelő kacajú, édes teremtést a törzsbe. Ebben a pillanatban felrikoltottak az udvari hangszerek, vígan peregtek a dobverők a hatalmas dobokon, cincogtak a hegedűk. Közhírré tétetik, hogy megszületett Pókafalva birodalom legfiatalabb gyermeke Pókanikő. A birodalom minden alattvalója előjött a házából, kikerültek a kisasztalok, székek, az asszonyok gyorsan megterítettek, a férfiak italt töltöttek a pókáknak és máris hatalmas mulatság kerekedett. Már éppen körtáncot kezdtek volna járni, amikor a hercegnő komornája kijött és csendre intette a pókákat. Psssz. Ne legyetek már, irgum-burgum ilyen hangosak. Pókatica hercegnőnek és a csöppségnek pihennie kell és nem ilyen hatalmas zajongásra van szüksége. Egyébként most vizsgálják az orvosok és nagyon gyűrték a fejüket a pici lábait látva.
Vajon mi lehet a baja? Nem lesz nekünk édes csicsergő kismadarunk? Suttogták a pókák? Azon nyomban vissza is pakolták volna az ételeket-itókákat, amikor egyszer csak megjelent az egyik orvos. torkát megköszörülve a következőket mondta a kíváncsi és aggódó népségnek. Idefigyeljetek Pókák. Lesz nekünk csicsergő kismadarunk, csak egy picit billegős. Ugyanis az történt, hogy olyan jól érezte bent magát a kis Pókanikő, hogy egy picit érdekesen állnak a kis lábai, egy picit bicegős lesz. De csak ennyi. Gyönyörű ez a gyermek és köszöntsétek nagy szeretettel és örömmel.
Így is lett. A pókák megitták az első, a második és a tizenkettedik áldomást is a kishercegnő egészégére, majd boldogan billegtek ők is házaikba. Dodi is nyugovóra tért saját házukba, de szerencsére végig követhette Pókanikő növekedését és örömmel látta, hogy billegése ellenére minden kispóka vele akart játszani. Szerették humorát, viselkedését, hogy minden mókában benne van.
Úgy gondolom méltó uralkodónőnk lesz, majd ha felnő ez a kisember - mondta Dodinak Apóka, miközben elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában.
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)