Minél csendesebb a környezet, annál jobban fejlődik a szókincs
Az új szavakat a kicsik elsősorban a szüleiktől hallják, amikor beszélnek hozzájuk vagy felolvasnak nekik. A kutatók azt figyelték meg, hogy minél csendesebb környezetben hallják a gyerekek az új szavakat, annál jobban fejlődik a szókincsük.
Az otthoni háttérzaj - legyen szó tv-ről, rádióról vagy más elektronikus eszközről - kifejezetten negatívan hat a gyerekek szókincsének bővülésére, fejlődésére és a tanulási képességeikre. Zavaró lehet továbbá az olyan háttérzaj is, mint a beszélgetés vagy a játék.
A Child Development c. folyóiratban 2016-ban publikált tanulmány arra kereste a választ, hogy hogyan befolyásolja a háttérzaj az új kifejezések megismerését és memorizálását.
Egy sajtóközlemény részletes betekintáset engedett a vizsgálatba, amely három kísérletből állt. Összesen 106 gyermek vett részt a kutatásban, életkoruk 22 és 30 hónap között volt.
Az első kísérlet
Először 40 - 22 és 24 hónapos kor közötti - gyermeknek tanítottak meg új szavakat, miközben a háttérben halkabb és hangosabb felvételek szóltak. Azt találták, hogy az új szavakat azok tanulták meg sikeresen, akiknél halkabb volt a háttérzaj.
A második kísérlet
A második kísérletben 28 és 30 hónap közötti gyermekek vettek részt. Az új szavakat itt is hangos és halk felvételekkel a háttérben tanították. Az eredmény ugyanaz lett: azok tanulták meg sikeresen a szavakat, akik halkabb háttérzajt hallottak.
A harmadik kísérlet
Ebben a kísérletben 26 idősebb gyermek vett részt. Két szót tanítottak meg nekik csendes környezetben, majd megtanították ezek jelentését zajos környezetben, ahol további két új szót is tanítani akartak a kicsiknek.
A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a gyerekek csak akkor tudták megtanulni az új szavakat és azok jelentését, ha azokat csendes környezetben hallották.
Vagyis a háttérzaj egyértelműen akadályozó tényező. Ezért is nagyon fontos, hogy az új ismereteket csendes környezetben tanulhassák meg.
Amit a gyerekek 8 éves korukig elsajátítanak, az teremt alapot számos jövőbeli tanulmányhoz - így a kisgyermekek életében különösen fontos lenne a nyugodt és halk környezet, hogy magabiztosan tanulhassák meg az alapokat.
Tippek a beszédtanuláshoz és a szókincs bővítéséhez
Ha tehetjük, kapcsoljuk ki a tv-t vagy más hangot adó eszközt, vagy legalább halkítsuk le azokat, hogy csökkentsük a háttérzajt. Ez nem jelenti azt, hogy egész nap néma csendben kell ülni, de a nyugodt környezet sokat segít abban, hogy fejlődhessen a szókincs.
Érdemes kipróbálni, hogy amiikor a gyerekünkhöz beszélünk, forduljunk oda hozzá és nézzünk rá, hiszen így tudja figyelni a szánk mozgását, és utánozhatja az artikulációt is. A háttérzaj azért is zavaró, mert a gyermek nem biztos, hogy jól hallja az egyes hangokat.
Amikor csak teheted, ülj le a kicsivel szemben és mondókázz vele, énekelj neki vagy olvass meséket! Ezzel sokat tehetsz annak érdekében, hogy fejlődjön a beszéde.
Indexkép: 2081671 képe a Pixabay-en
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)