Fizikai fejlettség
Ezzel kapcsolatban a szülő nem tehet semmit, mégis érdemes említést tenni róla. Fizikailag akkor érett a gyermek az iskolára, ha legalább 115 cm magas, a súlya pedig minimum 18 kg. Ez egyrészt azért lényeges, hogy elbírja az iskolatáskát, másrészt a túl pici gyerek nagyon hamar kifárad szellemileg is.
A fizikailag iskolaérett gyerekek testarányai már megváltoztak, eltűnt a babás pocakjuk, és megkezdődött náluk a fogváltás.
Egyensúlyérzék
A fejlett egyensúlyérzék azt jelzi, hogy a gyermek odafigyelés nélkül képes összehangolni a mozdulatait. Ha ezen a területen elmaradások vannak, ha arra kell koncentrálnia, hogy el ne essen, akkor nem marad energiája arra, hogy az egyéb iskolai feladataira összpontosítson. A megfelelő egyensúlyérzék legbiztosabb jele, ha a gyermek már tud két keréken biciklizni.
A következő otthoni feladatokkal fejlesztheted játékosan gyermeked egyensúlyérzékét:
- Kérd meg, hogy álljon lábujjhegyen 10 másodpercre! Utána pihenő következik, majd ismételjétek meg a gyakorlatot.
- Ha az előző pont már jól megy, járjatok lábujjhegyen!
- Építsetek építőkockából magas tornyot, kártyából várat! Játszatok Jengát!
- Játszatok balerinásat: két kézzel oldalt egyensúlyozva álljon fél lábra!
- Kinyújtott karjában vigyen át egy labdát a lakás túlsó felébe!
- Egyensúlyozzon a fején párnával!
- Tanítsd meg rollerezni, biciklizni!
Beszédértés, beszédprodukció
A tiszta kiejtés alapvető egy első osztályos gyermeknél. A beszédhiba gyakran a helyesírást is akadályozza, előfordul ugyanis, hogy a gyermek valóban nem hallja a különbséget például a virág és a világ szavak között.
A probléma okának felderítése és kezelése logopédus feladata, de a szülő is sokat tehet azért, hogy gyermeke ne cserélje össze a hangokat. Gyakran ugyanis egyszerű figyelmetlenségről van szó, és néhány helyreigazítás után a gyerek már magától is helyesen fogja ejteni a szavakat. Különösen igaz ez azokban az esetekben, amikor képes az adott hang kiejtésére, csak bizonyos szavakban következetesen valami mást használ helyette, például csicsá-t mond cica helyett. Szintén fel lehet otthon is hívni a gyerek figyelmét a helyes artikulációra, például hogy ahol szükséges, nyissa nagyra a száját.
Kapcsolódó cikkünk: Nehezen érthető a gyerek beszéde, rosszul ejt egyes hangokat? - Játékos fejlesztő feladatok a logopédustól
Figyelem
Iskolás korra alapvetőnek kell lennie annak, hogy a gyermek képes a figyelmét viszonylag hosszabb ideig is összpontosítani – akár olyasmire is, ami nem érdekli különösebben. A 45 perces osztatlan figyelmet természetesen nem lehet elvárni tőlük, hiszen ennyi idő alatt egy felnőtté is elkalandozik. A memóriajáték, a különbségkereső képrejtvények vagy a „Simon mondja” azonban játékosan fejlesztik ezt a képességet, hogy legalább annyi ideig képes legyen odafigyelni, amennyi egy hatévestől elvárható.
Olvasd el ezt is: Hogyan fejleszthetjük gyermekünk figyelmét?
Finommozgás
Egy elsősnek elvileg már képesnek kéne lennie arra, hogy szabályos ceruzafogással szűk vonalak közé jól formált betűket írjon. Évtizedek óta tudjuk, hogy ebben az életkorban a csukló fejletlensége miatt ez még nem reális elvárás, a tananyag azonban mit sem változott. Hogy minél kevésbé okozzon szenvedést az írástanulás:
A következő módszerekkel fejlesztheted a gyermek finommotoros képességet:
- Újságpapír tépkedése
- Színezés
- Gyurmázás, papírhajtogatás
- Nagyméretű betűk írása táblára vagy újságpapírra (csak ha a gyerek kéri)
- Játék száraz hüvelyesekkel: babbal, lencsével, sárgaborsóval
- Vágás ollóval (olvasd el ezt is: Hogyan tanítsuk meg gyermekünket az ollóval bánni?)
Szocializáció
Egy iskolába készülő gyereknek már tudnia kell, hogy a felnőtteknek szót kell fogadnia, az adott feladatokat el kell végeznie, és tudnia kell biztonságosan mozogni a kortársai között. Ennek fejlesztése az óvoda legfontosabb feladata, ám mindez nem megy a család támogatása nélkül.
- Akárcsak az óvodában, otthon is legyenek világosak a szabályok! Természetesen nem kell az intézményt másolni, hiszen a család légköre egészen más, azonban törekedjünk otthon is a következetességre.
- A kiszámítható napirend minden életkorban biztonságot ad. Legyenek rendszeresek a közös étkezések, és a lefekvésnek is legyen egy állandó időpontja.
- A nagycsoportos gyerekek már élvezni szokták a szabályjátékokat, így játsszunk velük sok társasjátékot. Ilyenkor lehetőleg ne (mindig) hagyjuk őket nyerni – fontos, hogy a kudarctűrő képesség is kifejlődjön bennük (hasznos olvasmány: Nem tud veszíteni a gyerek? 6 tipp azért, hogy élmény legyen a közös társasozás)
- Szoktassuk a felelősségvállaláshoz! Egy iskolás már nem mondhatja, hogy azért hiányos a felszerelése, mert Anya rosszul pakolta be a táskáját, még akkor sem, ha egyébként ez történt. Célszerű, ha a saját dolgait már valamennyire ő maga tudja kézben tartani.
Kép: ponce_photography / Pixabay
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)