2009-ben egy szerencsés véletlen folytán lehetőségem nyílt arra, hogy elvégezzem az ECDL-tanfolyamot. Ma már nagyon örülök neki, hogy megtanultam a számítógép-kezelés alapjait. Éreztem a zsigereimben, hogy a ma gyermekének valami másra is szüksége van, mint az olvasókönyv, a versek, a mesék világa. Valami többre. Az ötlet és az ihlet akkor született meg igazán, amikor a tanfolyamon a PowerPoint modulját tanultuk. Tudtam, hogy EZ AZ, amivel érdekesebbé, izgalmasabbá, líraiabbá, elsajátíthatóbbá, érthetőbbé és színesebbé tehetem az olvasás, írás, és a fogalmazás órákat. Ezáltal még jobban fogják szeretni a gyerekek a meséket, érthetőbbé válik számukra egy-egy vers, ügyesebben fognak vázlatot írni és mesetartalmat mondani. Aztán megszületett az első prezentációm Weöres Sándor A tündér című verséhez.
Majd jött a többi. Szinte magától. Persze, némelyik bemutató több napig, sőt, több hétig készült. De az alkotás öröme óriási mozgatórugó volt. Nagy-nagy izgalommal mutattam be akkori másodikos tanítványaimnak. A várt eredmény és siker nem maradt el! A gyerekek nemhogy szeretik, ma már természetes számukra, hogy animált, mozgásos, színes bemutatókkal tesszük érdekesebbé a tanítási órákat.
Úgy gondolom, a kompetenciafejlesztés igényének megfelelő ez a tanítási módszer. A gyerekek egyszerre részesülnek irodalmi, művészeti és esztétikai élményben. Szabadjára engedhetik fantáziájukat. A mi kisiskolánkban sok a halmozottan hátrányos, ingerszegény környezetből érkező gyerek. Ezzel is megpróbálom kompenzálni meglehetősen nagy elmaradásukat, hátrányukat. Természetesen a jó családi körülmények közül jövő gyerekek is élvezik a prezentációkat, „kisfilmeket”.
A verseket versszakonként diára másolom, majd a hangulatának, hangvételének megfelelő, illő képeket hozzákeresem. A képeket a PowerPoint ClipArt gyűjteményéből, illetve az internetről keresem. Ha már van elegendő képem, elkészítem az animációt. Ma már zenei aláfestést is alkalmazok. Így komplex a hatás és az élmény.
A meséket részekre bontva, képes diavetítés jellegűre tervezem. A verses meséket – ha nem túl hosszú a szövegük – szintén szakaszokra bontva másolom a diára, majd elkészítem a képes animációt. A prezentációk alkalmasak a sajátos nevelési igényű gyerekek nevelésére, de akár a siketek és nagyothallók művészeti-irodalmi fejlesztésére is.
Ez a módszer alkalmas a gyermekközpontú pedagógiai eljárások alkalmazására, különös tekintettel a szövegértés-szövegalkotás kompetenciaterületre. Eredményességének elvárhatóságát a következő gondolatokban foglaltam össze:
- komplex művészeti nevelésre ad lehetőséget
- az olvasástechnika nagymértékben fejleszthető
- lehetőség nyílik az aktív és a passzív szókincs fejlesztésére
- a pedagógus szerepköre megváltozik (nem irányít, hanem koordinál, segít)
- folyamatos lehet a tanulói motiváció
- a tanulói interakciók előtérbe kerülnek
- mindenfajta tanulásszervezési mód esetén használható
- interaktív lehet a szövegértés
- segít az egyéni képességfejlesztésben
- eredményes lehet a közösségteremtés és együttgondolkodás
- a toleráns tanulói viselkedés indirekt módon alakítható
Az évek során elkészített és összegyűlt anyagot folyamatosan bővítem, a csoport összetételének megfelelően alakítom, változtatom.
A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)