Túlzás lenne azt mondani, hogy a baba első születésnapján három szülőnek kellene őt köszöntenie
Hatalmas áttörés történt az orvostudományban, hiszen az Egyesült Királyságban először született egy gyermek három ember DNS-ének felhasználásával.
Ez azért is nagy előrelépés, mert ennek az eljárásnak köszönhetően meg lehet előzni, hogy a babák gyógyíthatatlan, mitokondriális betegségekkel szülessenek.
A mitokondriumok olyan sejtalkotók, amelyek legfontosabb feladata a sejtek energia-háztartásának biztosítása. Ha hibásak a mitokondriumok, akkor - mivel nem képesek ellátni a szervezetet energiával - agykárosodás, izomsorvadás, szívelégtelenség vagy vakság is felléphet. Ezek a hibás mitokondriumok egyébként csak az anyától öröklődnek - írja a BBC.
Dr. Vereczkey Attila szülész-nőgyógyász a Mokkában beszélt az eljárásról.
"Lombikbébi kezelésben kell résztvenni. Az anya és az apa DNS-sel ivarsejtekkel megtermékenyítik a petesejtet, létrejön az embrió. A beültetés előtt az embrió sejtmagját kicserélik egy harmadik személynek, egy donornak a sejtmagjával" - mondta a szakember.
Hozzátette, hogy a harmadik szülő DNS-e minimális, vagyis túlzás lenne azt mondani, hogy a baba első születésnapján három szülőnek kellene őt köszöntenie, és erre egyébként jogilag sincs lehetőség.
"99,8 százalékban a szülői DNS vihető tovább, és 0,2 százelékban jelenik meg a donor DNS."
Európában jelenleg csak az Egyesült Királyságban végeznek ilyen beavatkozást.
A teljes beszélgetést itt lehet megtekinteni:
Indexkép: Ri Butov képe a Pixabay-en
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)